tudományos konferencia a Horthy-korszakról

2014. december 12.

2014. december 12-én, Szegeden, a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában immár IV. alkalommal került sor az „Újragondolt negyedszázad. Tudományos konferencia a Horthy-korszakról” címet viselő rendezvényre, melyen intézetünket egy-egy előadással Szakály Sándor főigazgató (A magyar katonadiplomácia megszervezése 1918–1927) és Orosz László tudományos főmunkatárs (A müncheni Südost-Institut megszervezése és első éveinek magyar kapcsolatai 1930–1936) képviselte.

A konferenciasorozat korábbi ülésein – a Horthy-korszak magyar–német tudománypolitikai kapcsolatainak tárgykörében – Orosz László, a VERITAS Intézet tudományos főmunkatársa már felvázolta a német „völkisch” történelemszemlélet fogadtatását a korbeli Magyarországon, majd pedig – immár a másik oldalt megvizsgálva- a korabeli német tudomány szemszögéből is megpróbált magyarázatot, indíttatást keresni arra, miért igyekezett radikálisan új módszerekkel és terminológiával közeledni térségünkhöz Németország „harcoló tudománya”, és hogyan próbált intellektuális fegyverzetet kovácsolni a területi revíziók érdekében. 

Bővebben

Sajtómegjelenések

2014.12.12

Szeged.ma

tovább a weboldalra