Elrejt

Kisstílű politikusok helyett államférfiért kiáltott a korszak. Ekkor tűnt fel a színen Antall József. Hosszan, alaposan készült – történelmi – szerepére; liberális, konzervatív, kereszténydemokrata gyökerei voltak, hitt a pluralista demokráciában, de a magyar viszonyokat ismerve illúziók nélkül vette át a kormányzást. Mindent elkövetett az ország, a nemzet új pályára állításáért, missziót teljesített. Mivel rossz, kényszerű kompromisszumokat is kötött, csalódások és megcsalatások kísérték útját, aminek végére magányos politikusként ért.
Miszlivetz Ferenc a szerzőnek is föltette a kérdést: lehetett volna jobban csinálni? Bába Iván szerint lehetett volna, ha a politikai elit felkészültebb és együttműködőbb. És szerinte a legendákkal ellentétben nem kívülről vezényelt eseménysor volt a rendszerváltás, nem egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlott, a résztvevők döntései határozták meg, és ennek következményeit viseli ma is az ország. A korfordulóról Bába Iván több kortársát is megkérdezte könyvében. Közülük a könyvbemutatón is megjelent Kulin Ferenc irodalomtörténész, az első ciklus egyik vezető politikusa (MDF) is politikai felkészültséget emelte ki, szerinte az idejétmúlt értelmiségi attitűdöktől is meg kellett volna szabadulniuk a rendszerváltóknak. Kilényi Géza egykori alkotmánybíró arra hívta fel a figyelmet: a jogszabályok nem pótolják a hiányzó politikai kultúrát! Sárközy Tamás gazdaságjogász szerint a rendszerváltásnak nem volt stratégiája. Szalai Erzsébet szociológus pedig úgy véli: összességében a rendszerváltoztatás megbukott, vadkapitalizmus vált uralkodóvá.

Tóth Eszter Zsófia Antall József útja a miniszterelnökségig (1932–1989) című százhúsz oldalas kötetét Kapronczay Károly történész, levéltáros, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora elemezte. Az 1990-ben első szabadon választott miniszterelnök tanári, múzeumi munkájával kapcsolatos iratait, állambiztonsági dokumentumokat, szakmai, baráti leveleit, tanulmányait tartalmazó könyvnek nagyon ideje van, hiszen számos szamárság jelent meg – mondta Kapronczay Károly, utalván a Ki Antall József? című pamfletre s más bulvárkiadványokra. Több kísérlet után most tudományos igénnyel készült egy mű. Ebből kitűnik a diákközpontú, reformerpedagógus, elmélyült kutató és sokoldalú, művelt, tájékozott politikus, illetve kormányfő alakja.

Végezetül Granasztói György történész, egyetemi tanár, 1990–1994 között NATO-hoz is akkreditált belgiumi és luxemburgi nagykövet, Orbán Viktor főtanácsadója az Iratok az Antall-kormány külpolitikájához és diplomáciájához I. (1990. május-1990. december) című mintegy hatszáz oldalas forrásgyűjteményt ismertette, amelyet Sáringer János állított össze a szovjet csapatok kivonulásával, az euro-atlanti integrációval, a szomszédos államokkal és a határon túli magyarokkal kapcsolatos iratokból, részben Antall József hagyatékából és a Külügyminisztérium dokumentumaiból. Ezek fontos mozzanatokat tartalmaznak, sok minden kiderül belőlük, sok minden pedig nem, mivel az akkori, pártállami rendszerből örökölt apparátusok éles helyzetekben gyakran csődöt mondtak, például az apparátustagok rendszeresen nem jegyzeteltek, ami súlyos hiba volt. Hozzászólásában Sáringer János elmondta, hogy a dokumentumgyűjtemény a még minősített iratok miatt is hiányos, de annak okán is az, mert az iratok egy része kézen-közön eltűnt. Remélhetőleg ezeket a hiányosságokat a sorozat következő darabjaiban lehet pótolni.
Ugyanakkor Granasztói György kiemelte, hogy miután már történelmi távlatba került és politikai mellékzöngék nélkül vizsgálható az Antall-kormány időszaka, a kötetbe válogatott 134 irat minden szempontból hiánypótló, kiváló kiindulópont a további kutatásokhoz, egyszersmind új korszakot nyit. Ezt teszi a történeti kutatások terén az 1867–1994 közötti időszakot kutató-elemző VERITAS Intézet is, átrendezvén a főbb kérdéseket. Ezek egyik legizgalmasabb terepe a külpolitika, amelyet a szomszédos országokba szakított magyarság, az euro-atlanti szövetség cövekel ki, s amelyeket azért tartott szem előtt Antall József, mert számára (is) elsőrangú kérdést jelentett hazánk biztonsága.

Ezután Boross Péter volt miniszterelnök, a VERITAS Intézet Tanácsadó Testületének elnöke mondott zárszót. Ő is rákérdezett: lehetett volna jobban csinálni a rendszerváltoztatást? Persze, hogy lehetett volna – más feltételekkel! – adta meg a választ. Így például 1956-tal ellentétben – amikor volt forradalmi hangulat, de a változás feltételei nem voltak adottak –, 1990-ben a feltételek adottak voltak, ám nem volt forradalmi hangulat. Továbbá az akkori döntéshozók 1956 példáján okulva tartottak attól, hogy az oroszok visszajöhetnek. Vagy: ha az állampárt több százezer tagját kirúgták volna a vezető beosztásokból, akkor például vidéken sok helyütt még anyakönyvvezető sem maradt volna. A külügyi apparátusnál csak ezt választhatták: vagy kirúgják valamennyi külügyest (s kik léptek volna helyükbe), vagy megtartják és „megszelídítik”.
Az Antall-kormány egyik tagjaként is működött Boross Péter kiemelte: az 1989 utáni egész magyar struktúra hálás lehet a sorsnak, hogy az első miniszterelnököt Antall Józsefnek hívták; személyiség volt, stílust hozott, „égi áldás” volt, nemzetközi szinten nagyobb tekintélyt kölcsönzött hazánknak, mint amire számítani lehetett.

Az első három új kötetről szólva Boross Péter hangsúlyozta: kellenek ilyen művek, kellenek a VERITAS-könyvek, hogy végre az igazság jelenjen meg.

OTT

 
Bába Iván Rendszerváltozás Magyarországon című munkája alapos áttekintés a korszakfordulóról – az átalakítás részese és a szemtanú szemszögéből. Azaz kordokumentum. A változásokat számba vevő s megvilágító mű körülményeiről a szerző így vall: „Sokszor elhangzott az utóbbi huszonöt évben a panasz, hogy Magyarországon – más közép-európai országoktól eltérően – elmaradt a történelmi katarzis, nem vált egyértelművé, világossá, élessé az a pillanat, amikor a kommunizmus megbukott. Ha így tesszük fel a kérdést, akkor csak azt válaszolhatjuk, hogy valóban nem volt egyetlen nagy katarzis. De volt több. Néhány példaként emlékezzünk az Erdély-tüntetésre, a Duna-tüntetésre, 1989. március 15-re, Nagy Imre és mártírtársai temetésére, a köztársaság kikiáltására, az első szabad választásra. Különböző mértékben és módon, de valamennyi katartikus élmény volt. Magyarországon a „létező szocializmus” nem egy nagy reccsenéssel, hanem emberek tízezreinek több évtizedes szívós munkája következtében szűnt meg.”

 A fiatal történész nemzedékhez tartozó Tóth Eszter Zsófia és Sáringer János Antall József, az első szabadon választott miniszterelnök alakját állítja középpontba. A Tóth Eszter Zsófia által válogatott, szerkesztett Antall József útja a miniszterelnökségig (1932-1989) címet viselő dokumentumkötet úgy mutatja be Antall Józsefnek a miniszterelnökségig vezető életútját, hogy annak egyes állomásairól eddig kiadatlan dokumentumokat tesz közzé. Ezekből kiviláglik: Antall József halála után még 22 évvel is kevéssé ismert, hogy a miniszterelnök letéteményese édesapja, idősebb Antall József, a második világégés alatt embermentő, majd újjáépítési miniszter és országgyűlési képviselő szellemi örökségének. Érdekfeszítő fejezet a miniszterelnök diákként való részvétele az 1956-os forradalomban, vagy az, hogy miként hurcolták meg a megtorlás során, illetve hogyan volt képes élhetővé tenni mindennapjait a diktatórikus környezetben. Nem kevésbé izgalmasak a szakmai megnyugvás és kiteljesedés évei a Semmelweis Orvostörténeti Intézetben és Múzeumban. A kötet a rendszerváltozás folyamatával zárul, vagyis amikor Antall József – éveken át tartó alapos felkészülés után – a politika porondjára lépett. A kötet válogatást közöl a miniszterelnök személyével kapcsolatos levéltári és állambiztonsági dokumentumokból, levelezéséből, korabeli, eddig még nem publikált fényképeiből, gazdagítva az összeállítás dokumentáris értékeit.

Sáringer János Iratok az Antall-kormány külpolitikájához és diplomáciájához I. (1990 május – 1990 december) című kötete onnan indul, hogy Antall József 1990. május végén megalakítja kormányát, amely a magyar külpolitikát új vágányokra állította. Ennek főbb céljai, állomásai máig hatóan jelentősek: szuverenitásunk helyreállítása, a Varsói Szerződés és a KGST megszüntetésére, a szovjet csapatok hazánkból történő kivonására vonatkozó indítványa, az alapszerződésekre épülő szomszédságpolitikája. Hasonlóképpen fontosak voltak törekvései az euroatlanti integrációra, valamint a határainkon túl élő magyar kisebbség helyzetének javítására és jogainak tiszteletben tartására. Az Európa Tanács, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) mellett a regionális és szubregionális együttműködés is újabb szintet jelentett a magyar diplomácia irányítói számára. 1990 őszén az Elbától keletre fekvő országok közül hazánkat elsőként vették fel az Európa Tanácsba. A kollektív emberi jogok fogalma és ezzel szoros összefüggésben a kisebbségi problémakör a magyar diplomáciában hangsúlyos szerepet kapott. Budapest nemzetközi kapcsolatrendszere jelentős mértékben kitágult, amelyet a magyar külpolitika és diplomácia irányítói aktívan használtak ki. A megfogalmazott külpolitikai prioritások nyomán haladva már 1990 folyamán fontos eredményeket ért el az Antall József vezette kormány.