bemutatkozás és könyvbemutató

2015. április 18.

2015 04 18 Marino Szatmar 260pxA Trianon által kettészakított történelmi Szatmár vármegye magyar-magyar kapcsolatai mindinkább megerősödnek, szellemi-kulturális téren rendszeresen szerveznek író-olvasó, művész-közönség és más találkozókat. A közelmúltban Csengeren és Szatmárnémetiben kerítettek sort könyvajándékozásra a VERITAS Történetkutató Intézet, az Antall József Baráti Kör és a Szent István Kör összefogása révén. Csengeren az O’sváth Gyűjtemény, valamint Tőkés László volt püspök és EP-képviselő gazdagodott a VERITAS korábbi és legfrissebb saját kutatásai nyomán született könyvekkel, Szatmárnémetiben pedig a városi könyvtár.

A partiumi találkozón Marinovich Endre, a VERITAS Intézet tudományos főigazgató-helyettese rövid tájékoztatást adott a 2014-ben Budapesten megalakult VERITAS Történetkutató Intézetről, amelyet a magyar kormány azzal a szándékkal hozott létre, hogy a legjobb magyar közjogi hagyományokra támaszkodva torzításmentesen mutassa be az elmúlt másfél évszázadot az 1867-es kiegyezéstől az 1990–1994 közötti kormányzati időszak lezárultáig. A főigazgató-helyettes elmondta, hogy az intézet vezetője Szakály Sándor történész professzor, továbbá a kutatómunka a dualizmus időszaka, a Horthy korszak, az 1945 és 1994 közötti események témacsoportjában zajlik, és végezetül tájékoztatást adott az első esztendő eredményeiről, megemlítvén több jelentős konferenciát, valamint a közelmúltban megjelent első kiadványokat, majd szólt a VERITAS Intézet idei terveiről is.

Ezt követően Marinovich Endre bemutatta a Túlélte-e a középosztály? – Családregény a 20. századból című legújabb művét. A kötet annyiban különbözik a hasonló témájú írásoktól, hogy a családi események élményszerű elmesélésén túl korrajzot ad, és választ keres a címben megfogalmazott kérdésre is.

Bővebben

Sajtómegjelenések

2015.04.17

Friss Újság

tovább a weboldalra
archivált PDF