konferencia a trianoni békediktátum előzményeiről és következményeiről

2015. június 4.

A VERITAS Történetkutató Intézettel közös konferenciát rendez az Emlékpont június 4-én, csütörtökön 10 órai kezdettel a trianoni békediktátum előzményeiről és következményeiről a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben. 

A tudományos tanácskozás előadóit és hallgatóságát Marinovich Endre, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese és Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője köszönti. A konferencia nyitányaként Révész Tamás, a VERITAS tudományos segédmunkatársa a győztes országokkal szembeni fegyveres ellenállás esélyeit veszi számba Elkerülhetetlen katasztrófa? című előadásában. Apponyi Albert 1920. január 16-án, a párizsi békekonferencián elmondott beszédét, mint a magyar revíziós mozgalom elméleti megalapozását elemzi Gulyás László, a Szegedi Tudományegyetem docense. A trianoni békeszerződés II. számú genfi jegyzőkönyvéről Hollósi Gábor tart előadást. A VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa referátumában egy igen érdekes történetet, a Somoskő közelében levő macskalyuki bányák esetét mutatja be. A Csehszlovákiához került települések és bányák felülvizsgálatára egy magyar befektető, Krepuska Géza fül-orr-gégész személyes közbenjárására került sor és 1924 februárjában Somoskőújfalu és Somoskő községeket, valamint a környékbeli bányákat   a macskalyuki kivételével, melyet a magyar kitermelők vám- és illetékmentesen használhattak   visszakapta Magyarország.

Bővebben

Meghívó

letöltés PDF-ben

Program

tovább a weboldalra

Képek az eseményről

Összefoglaló

Sajtómegjelenések

2015.06.02

Promenad.hu

tovább a weboldalra
archivált PDF
2015.06.04

Vásárhelyi TV

tovább a weboldalra
archivált PDF
2015.06.04

Magyar Nemzet

tovább a weboldalra
archivált PDF
2015.06.05

Promenad.hu

tovább a weboldalra
archivált PDF