Dr. Szobonya Zoltánra emlékeztek Kecskeméten

2015. szeptember 29.

Az 1956-os forradalom Bács-Kiskun megyei vértanúja, a halálra ítélt, majd 1958. szeptember 29-én kivégzett Dr. Szobonya Zoltán halála 57. évfordulója alkalmából megemlékezést és koszorúzást rendeztek Kecskeméten.

Dr. Szobonya Zoltánt, az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik Bács-Kiskun megyei vezetőjét 1958. szeptember 29-én végezték ki a kecskeméti börtönben. A jánoshalmi jogász mindvégig a forradalom tisztaságát képviselte, és a bíróság előtt is vállalta: „inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni."
Az ünnepségen lánya, Szobonya Csilla köszöntötte a résztvevőket, majd Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy egy igaz és hívő emberre emlékezünk, aki számára a legfontosabb értékek közé tartozott a hazaszeretet, és nem tudta megtörni a kommunista diktatúra. Dr. Szobonya Zoltán életútját Tóth Eszter Zsófia a VERITAS Történetkutató Intézet 1945-utáni kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa méltatta. A rendezvény keretei között adták át a Szobonya Zoltán emlékérmeket is, amely elismerést ebben az évben Regéczy Nagy László, nyugalmazott dandártábornok, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke és Orgoványi István történész, levéltáros-kutató vehettek át.

Képek az eseményről

Sajtómegjelenések

2015.09.29

Kecskemét online

tovább a weboldalra
archivált PDF