2015. október 5.

Az egykori Ság, a mai Simaság régmúltjára tekintenek vissza a település lakói, akik a Festetics család telepítésépítő munkáját dicsérve ünnepelték a falu fennállásának 750. évfordulóját.

2015. október 4-én Pápai Lajos, a Győri Egyházmegye püspöke celebrálta a vasárnapi ünnepi szentmisét. A jubileumi rendezvényen részt vett Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki beszédében azt emelte ki, hogy a megmaradáshoz nem elég a szerencse, szükséges az áldozatvállalás és a hűség is. Molnár László, Simaság polgármestere hangsúlyozta - a Festeticsek számára a rang és a vagyon kötelességet jelentett, támogatták a mezőgazdaságot, az oktatást, a művészetet, a kutatást, egyszóval az életet.
A rendezvény keretében felavatták Festetics György mellszobrát, amelyet Veres Gábor, Hlavács Viktor és Tordai Mária művészek készítettek.
Az ünneplés 2015. október 5-én hétfőn, a település történelmével foglalkozó konferenciával folytatódik, amelyen előadást tart Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója is.

Meghívó

letöltés PDF-ben

Sajtómegjelenések

2015.10.04

vaol

tovább a weboldalra