2016. február 11.

A Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás szervezésében megvalósuló: a Korunk történelme (1867–1994) rendezvénysorozat keretében, február 11-én Gergely András, egyetemi tanár, a VERITAS Történetkutató Intézet kutatócsoport-vezetője „A kiegyezés 1867"- címmel tartott előadást, a szlovákiai Királyhelmecen.

Bodrogközi Magyar Közösség Házában az előadót és a közönséget Pásztor István, a programot szervező társulás elnöke köszöntötte.

Gergely András előadásában kifejtette: „Kiegyezési törvények Magyarország és a Habsburg Birodalom 1526 óta tartó együttes létezésének adtak új jogi formát, új kereteket, amelyek között ez az együttélés még további fél évszázadig fennmaradt. A kiegyezés létrejöttét az 1860-as évek politikai erőviszonyai szabták meg. A konkrét jogi megoldásokat azonban a másfél évszázaddal korábban született Pragmatica Sanctióra támaszkodva s az együttélés korábbi történelmi tapasztalatait hasznosítani igyekezve dolgozták ki. Élt egy másik hagyomány is: 1707 és 1849 trónfosztásainak, az önálló Magyarország megteremtésének gondolata, amely viszont a kiegyezés bírálatának történelmi érvanyagát szolgáltatta."

Sokáig az államjogi kapcsolatok patikamérlegén mérték le a kiegyezést vázolta a professzor úr: mennyi önállóságot hozott, mennyit kellett abból feladni, milyen jogok maradtak az uralkodónál és így tovább. Ma inkább azt mérlegeljük: fejlődőképes volt-e a rendszer, átalakulhatott volna-e a huszadik század igényei szerinti modern demokráciává? A nemzeti, nemzetiségi, közjogi kérdéstől függetlenítve is: a válasz nemleges. A kiegyezés fél évszázaddal hosszabbította meg a Habsburg Birodalom életét, amely felbomlásakor maga alá temette a történelmi Magyarországot – zárta az előadását a professzor úr.

Leszögezhetjük, hogy egy hiánypótló, értékes előadást kaptak az est résztvevői. Az előadó nagyon érdekes tényeket tárt fel a Kiegyezéssel kapcsolatban, az érdeklődők számtalan eddig nem közölt háttér információval gazdagodtak, melyek a „hétköznapi" forrásanyagokból kimaradtak.

Korunk Történelme (1867 – 1994) előadássorozat kertében, a következő előadó Schwarczwölder Ádám lesz, aki 2016. február 25-én öt órától „A dualista Magyarország és Európa" címmel tart tudományos előadást a Bodrogközi Magyar Közösség Házában.

Meghívó

letöltés PDF-ben

Sajtómegjelenések

2016.02.12

Felvidék.ma

tovább a weboldalra
archivált PDF