VERITAS-est

2016. június 7.

A  történelmi vitasorozat tizennyolcadik témáját a Választási rendszer és választójog a Horthy-korszakban képezi. Ujváry Gábor kutatócsoport-vezető moderálásával Hollósi Gábor, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa és Püski Levente, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének tanszékvezető egyetemi docense a két háború közötti magyar országgyűlési választási rendszerről és választójogról beszélget. Áttekintik a korszak meghatározó választójogi jogszabályainak legfontosabb rendelkezéseit, mindenekelőtt a lajstromrendszer kiterjesztésének lépéseit, az aktív és passzív választójog időről-időre változó kellékeit. Megvitatják e jogszabályok társadalmi hatásait, elemzik azok céljait és politikai következményeit.

Időpont: 2016. június 7. (kedd) du. 6 óra.

Helyszín: Budapesti Gazdasági Egyetem, Aula (1055 Budapest, Markó utca 29-31. földszint).

Meghívó

 

A választójog (is) biztosította a Horthy-rendszer parlamentarizmusát

 

Hol nyílt, hol titkos, hol tágabb, hol szűkebb keretű, folyton változó volt ugyan a nemzet-, majd országgyűlési választási rendszer, illetve választójog a két világháború között, mégis biztosította a parlamentarizmust. Választójogi szemszögből hazánkat a felsőközép kategóriába sorolta egy japán tudományos kutató az 1919–1944 közötti Európa országai közéleti mezőnyében. Mindamellett számos máig érvényes párhuzam vonható meg a választójogban, sőt ma is fölvetődik a korabeli kétkamarás felállás igénye. Minderről folyt párbeszéd a 2016. június 6-i VERITAS-esten, a Budapesti Gazdasági Egyetem aulájában.

Egy a magyar választási rendszer dualizmus kori helyzetét már korábban elemző vitaest után ezúttal az 1919–1944 közötti időszakot taglaló vitaestet Ujváry Gábor, a VERITAS Történetkutató Intézet Horthy-kori kutatócsoportjának vezetője „vezényelte”. Az előadók a korszak szakértői voltak, jelesül Püski Levente, a Debreceni Tudományegyetem frissiben kinevezett egyetemi tanára és Hollósi Gábor, a VERITAS Intézet tudományos főmunkatársa. Püski elsősorban történelmi, társadalompolitikai szempontok szerint világította meg a két világháború közötti időszak választási rendszerét, reformjait, míg ugyanezek jogi aspektusait a jogi végzettséggel is rendelkező Hollósi tárta a hallgatóság elé. Összességében tehát árnyaltabb képet kaptunk az 1920–1944 közötti korlátozott parlamentarizmus, demokrácia összetételéről, működéséről. Igaz, ezt alig negyed évvel az általános választójog bevezetése után ugyan megszakították a kommunisták, de az előadók szerint a tanácsköztársaság diktatúrája lényegében mégsem tudta eltüntetni, mert a demokratizálódás, a parlamentarizmus benne volt a korszak miliőjében. Taktikázásoktól, visszaélésektől (pl. ajándékozástól, rémhírterjesztéstől, választói névjegyzék meghamisításától) persze ez a választási rendszer sem volt mentes, de alapvetően a választójog megakadályozta a diktatórikus törekvéseket. A választójogban széleskörűen használták a korrektívumokat (kautélákat) a népakarat kifejeződését korlátozó, azt módosító, általában jogi eszközöket. Ma is vannak ilyenek (vö. parlamenti küszöb).

Ujváry Gábor elsőként a történelmi sorsforduló kapcsán bekövetkezett – választójogi – változásokat firtatta. Püski Levente a radikális jogkiterjesztést emelte ki, amely a nemzetközi hatások, előírások (nyomás) és a belhoni (jobb- és baloldali) igény találkozásának eredménye volt. Az általános, egyenlő, titkos választójog megjelenése Európában – a britek után – elsőként 1918-hoz köthető, amikor hazánk az ún. őszirózsás forradalom győzelmével kiszakadt az Osztrák–Magyar Monarchiából, önálló köztársasággá változott, a dualizmus utolsó országgyűlése, 1918. november 16-án önmaga feloszlatásáról határozott, 1918. november 23-án az 1-es számú néptörvényben rögzítették az új választójogot. Miután az 1848–1918 között létező vagyoni és műveltségbeli feltételekhez kötött cenzust eltörölték s a nők is választójogot kaptak, a választójoggal élni tudó lakosság számaránya a dualizmus időszakát jellemző 5-6%-ról több mint 40%-ra emelkedett! A bethleni időszakban 27–30%-ra tehető a választásra jogosultak aránya. Ez sem rossz mutató: Magyarország ezzel nagyjából középtájra, Belgium, Franciaország és Svájc szintjére került európai viszonylatban. A korábbi elit rétegek mellett 1922-től mind erőteljesebben megjelentek a középosztálybeliek: értelmiségiek, polgárok, iparosok, parasztok. Vagyis: a közélet színpadára lépett a tömegpolitika, a tömegpárt. Ez új típusú politikust és nyelvezetet igényelt. A váltásra jellemző e kiszólás: „Tisztelt parasztok!”

A vörös terror és a román megszállás megszűnte után 1919 őszétől új helyzet állt elő: nemzetközi jóváhagyással Horthy Miklós és hívei alakították ki az új társadalmi-gazdasági rendszert. E 24 esztendő során folyamatosan változtak a választási rendszer elemei. S nem kizárólag gróf Bethlen István „többszörös válogatott” miniszterelnök, pártelnök találmányaként, hanem inkább hatalmi érdekekből fakadóan.

Bethlen úgy vélte: a mechanikus többségi elv alkalmazása „nyers” tömeguralomhoz vezet. A tömeget a képzetlensége és a súlyos szociális helyzete a napi érdekein felülemelkedő, távlati döntések meghozatalára, így az ország irányítására alkalmatlanná teszi. Ezért reformját aszerint alakította, hogy olyan kormányzati többséget biztosítson, amely leválthatatlan, de egyúttal a többpárti pluralizmust is megtartja. Az országvezetésnek meg kell maradnia az „intelligens vezető osztályok” kezében – cövekelte le magát Bethlen István és köre. Fő bázisaik a nyílt szavazású – és emiatt könnyen befolyásolható – vidéki kerületek voltak. Egyszerű többségi elvet érvényesítettek e helyeken. A titkosan szavazó városokban viszont lajstromos rendszert vezettek be, abban a reményben, hogy így a kormánypárti kisebbségi szavazatok sem vesznek el, különösen úgy, hogy ott a szavazásra a törvény minden jogosultat kötelezett, a titkos szavazás miatt a kormánypárti választókat hátrány egyébként sem érhette. A pártonkívüli jelöltek számára pedig a lajstromos rendszer eleve nem adott lehetőséget.

Alapvetően természetesen mindent az ún. forradalmi helyzethez való viszonyítás/viszonyulás, lényegében a szembefordulás döntött el; az, hogy az ún. forradalmakkal szemben önmagát ellenforradalmiként határozta meg az új rendszer, tehát fontos szerepet játszott az ideológia, egyszersmind erős társadalmi szempontok is befolyást gyakoroltak. 1922-ben az „ellenforradalmiság” jegyében bizonyos 1918 előtti elemeket visszaépítettek. Például az általános, közvetlen, titkos, kötelező szavazást nyílttá tették, azon magyarázattal, hogy magyar ember nem titkolózik. A feltételeket viszont az is befolyásolta, hogy igyekeztek az alulreprezentált társadalmi csoportokat közéleti részvételhez juttatni. Ezért „az ősi alkotmányosság szellemre” hivatkozva 1926-ban határozatot hoztak a korábbi főrendiházhoz hasonló felsőház létesítéséről. Beemelték a szellemi élet alakjait (akadémikusok, történelmi egyházak vezetői stb.) vagy a gazdasági érdekképviseleteket. Ily módon a kétkamarás rendszer bizonyos szakmaiságot biztosított, demokratikus többletlehetőségeket rejtett: a pártoktól független társadalmi érdekérvényesítést erősítette. E felsőház – „Civil Ház”. is. Azaz: terepe annak, hogy a civil szervezetekkel való és az azok közötti viszonyt rendezettebbé, szabályozottabbá és nyilvánosabbá tegye, a társadalmi egyeztetést egyszerűsítse, gyorsítsa.

A választói feltételekről szólva elhangzott: a választó alsó korhatára 24 életév (kivétel a min. 12 hét arcvonalbeli frontszolgálat!), a választhatóság (passzív választó) korhatára pedig 30 életév volt. A jogosult legalább hatéves magyar állampolgársággal, (közalkalmazottak kivételével) legalább féléves egy településen való lakhellyel kellett rendelkezzen, követelményként szabták meg az írni-olvasni tudást. Az analfabetizmus miatt ugyanis egymillió választó kiszorult a rendszerből. Ezen a belügyminiszteri posztot is ellátott Klebelsberg Kuno kultuszminiszter iskolareformja javított sokat. Újrafogalmazták az összeférhetetlenségről szóló 1901. évi XXIV. törvényt is.

A megkötések nyomán ugyan a választói arány cca. 30%-ra csökkent, ám ez még mindig ötszöröse volt a Monarchia-bélinek. Hollósi Gábor elmondta, hogy a választási ciklusok ötévenként váltották egymást. A választási rendszer hihetetlenül egyszerű volt: csak egyéni mandátumot lehetett szerezni választókerületenként. 1922-ben ismét bevezették a listás szavazást – Budapesten és környékén, majd a megyei jogú városokban. Átmenetileg megjelent az országos lista is, de nem kompenzációs, hanem kiegészítő jelleggel. A mandátumok nem voltak leosztva, meg kellett küzdeni értük a pártokon belül. A választási részvétel mindig igen magas, 88-90%-os volt a Horthy-korszakban. 1922-ben 245 képviselői helyért folyt a küzdelem, 195 esetében nyílt voksolás volt. Ekkor az Egységes Párt (kormánypárt, hivatalos nevén: Keresztény-Keresztyén Földmíves-, Kisgazda- és Polgári Párt) 57%-ot szerzett. De a későbbiek során is megőrizte fölényét (1926-ban 70%!), amelyért persze a taktikázás minden formáját bevetette.

A 30-as évek derekára kirajzolódtak a választási rendszer fonákságai. 1936 volt a korszak legnagyobb választójogi ankétja. Szükségessé vált a képviselői ajánlások reformja, megint megjelent a listás (lajstromos) és egyéni jelölés, sőt a titkos szavazás. Erre az időre esett az is, hogy Bethlenék mindinkább kiszorultak a parlamentarizmusból, a 30-as évek végétől pedig egyre erősödött a szélsőjobb oldali irányzat. A szélsőjobb egyik fő célját a többkulacsos kisgazdapárti Tildy Zoltán az 1937-es választójogi novella vitájában fogalmazta meg, miszerint ki kell szorítani „minden félmunkába belenyugvó, rátarti, gyáva, önzetlenséget csak színlelő, de alaptermészetében osztálygőgös félembert”, le kell szavazni „a kartelhősöket, a pénzéheseket, a talpnyalókat, bankzsidókat és cigányokat, a megvesztegethető és megfélemlíthető senkiháziakat, egyszóval azokat, akiknek szívük nincs s bölcsességüket egyedül a húsosfazékkörüli nyalakodásban látják. Arra kell törekednünk, hogy minden ellenséges párt a saját tehetetlenségébe, gyávaságába vagy erkölcstelenségébe fulladjon bele”. A szóháború sem volt ismeretlen az idő tájt.

Beszédes példák. Farkas István: „Az egységes pártnál ott vannak a kartelek, a bankok, ha kaució kell, a kereszténypárt háta mögött ott vannak a nagy papi birtokok. (Kölcsey István: És a szocialistáknak?) A szocialisták háta mögött csak a szegény emberek vannak, vegye tudomásul.” Vázsonyi János: „Jogi szempontból megint egy pofont kap az ifjúság. Hol áll az, t.[tisztelt] Ház, hogy az ifjúság veszedelem?” Ezután hosszasan sorolta a világhírű tudósokat, művészeket, felfedezőket s érdemeiket, erényeiket, majd föltette a kérdést: Ha a most felsoroltak ma élnének, és magyar állampolgárok volnának, akkor nem lehetnének képviselők, de esetleg még ajánlók sem.” Ami viszont tény: a mosdatlan beszéd nem dívott.

Az előadásokat követő vitában fölvetődött a korabeli környező országok választási rendszereinek összehasonlítása is. Püski Levente és Hollósi Gábor válaszaiból kitűnt: az általános, titkos választójogok az európai parlamenteket szétforgácsolták. Nem volt parlamenti küszöb. Lengyelországban nyolc év alatt 26 (!) kormány állt fel, mivel a koalíciós kormányok sem egységes kormányzópártra, sem parlamenti többségre nem támaszkodhattak. A kormányváltások miatti politikai sínylődést Piłsudszky marsall 1926-os hatalomra kerülése orvosolta. A „legdemokratikusabbnak” hangoztatott Csehszlovákiában az erős nacionalizmus és a sokszoros érintkezési pontokat nyújtó agrárpárt, illetve Masaryk államelnök tekintélye hosszabb idejű kormányzásokat tett lehetővé, de így is időnként ún. hivatalnokkormányt kellett kinevezni a stabilitás érdekében. Idővel a kormány s az ellenzéki pártvezérekből megalakult egy ún. ötös bizottság (Petka), amelyik vezető tényező (kvázi államtanács) lett. Romániában prémiumrendszer érvényesült. Ha ez dominált volna nálunk, akkor ez nyilas győzelmet segített volna elő. Szó esett a magyar szociáldemokratákról is, akikhez az eddigi állításokkal szemben nem igazoltak át nagy számban nyilasok. A szocdemek folyton taktikáztak, dilemmáztak a választásokat illetően: indulni, nem indulni, bejutni, nem bejutni? A választási vereségtől való félelmük, valamint az elhibázott politikai számítgatások okán hirdették meg hírhedt választási bojkottjukat is, amely még inkább rámutatott arra, hogy szavazatokban megnyilvánuló társadalmi támogatottságuk csekély.

Osz-Ta-Ti

Kép: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Képek az eseményről

Sajtómegjelenések

2016.06.02

Magyar Fórum

archivált PDF
2016.06.02

Felvidék.ma

tovább a weboldalra
2016.06.04

Magyar Idők

archivált PDF
2016.06.04

Magyar Nemzet

archivált PDF
2016.06.07

Magyar Hírlap

archivált PDF
2016.06.23

Magyar Fórum

archivált PDF