…kezdték így egykoron eleink könyveiket, tisztelegve az érdeklődő Olvasó előtt, ugyanakkor elmondva mindazt, amit írásuk céljának tartottak,  gondolataik közzé tétele előtt jónak és hasznosnak véltek. Ezt a hagyományt követném/követem magam is, amikor a Tisztelt Érdeklődő figyelmébe ajánlom a VERITAS Történetkutató Intézetet és annak tevékenységét. Intézetet és tevékenységet írok, mivel a 2014. január 2-ával megalakult intézet életében jelenleg a létrehozatal és a tervek megfogalmazása a legfontosabbak. Reményeink szerint azonban két-három esztendő múltán az újabb köszöntő már a szakmai teljesítményeket is felvillanthatja, értékelheti.

Magyarország Kormánya a 373/2013 (X.25.) számú Kormányrendelettel döntött a VERITAS Történetkutató Intézet létrehozásáról, azzal a kimondott céllal, hogy az elmúlt több mint másfélszáz esztendő magyar történései kutatását újra- és átgondolva, harag és elfogultság nélkül forduljon a magyar nemzet történetében meghatározó jelentőségű, nem kevés vitát kiváltó – és feltehetően mindenki számára elfogadható konszenzusos eredményt soha nem hozó – események felé. Tegyen kísérletet azoknak új, lehetőség szerint alapkutatásokra épülő bemutatására.

S melyek ezek a témák, események, történések?

Három fő témacsoportra koncentrálunk.

Ezek közül az első, a kiegyezés utáni Magyarország társadalmi és politikai viszonyainak alakulása, a pártok formálódása és helyzete . A magyar polgárosodás kérdései. Az I. világháború előzményei s a háború következményei a magyarság sorsára nézve.

Szorosan követi ezt második kutatási területünk: Trianon – a XX. századi Magyarország legnagyobb tragédiája és a magyarság máig feldolgozatlan traumája. A Horthy Miklós nevével fémjelzett két világháború közötti korszak. A közel huszonöt esztendő figyelemre méltó eredményei és kritikával illethető történései.

Harmadikként az 1945 utáni időszak következik. 1945, a XX. század minden további magyarországi történést meghatározó fordulópontja, amikor is az addigi európai Magyarország egy „új világba” tagozódott be és kiderült, hogy a remélt demokratikus változások látszatnak bizonyultak, az ország a kommunista világbirodalom szatelit államává vált úgy, hogy mindazok számára, akik másként képzelték el a világot, nem jutott hely a Rákosi Mátyás nevéhez köthető Magyarországon. Pontosabban jutott, de sokaknak internálótáborokban, a recski munkatáborban, büntetés-végrehajtási intézetekben, vagy otthonuktól megfosztva a kitelepítés körülményei között. S vajon mindezt csendben, szótlanul tűrte-e az ország és lakói, avagy volt ellenállás? Ezek is olyan kérdések, amelyekre hiteles válaszokat kell adni, ahogy nem feledkezhetünk el 1956-ról, a népfelkelésből forradalmon át szabadságharccá vált 13 napról – amely számos helyen annál több is lett – a XX. századi Magyarország történelmének egyik legkiemelkedőbb eseményéről. Talán az volt az a pillanat, amikor a sok mindenben egyet nem értők egyetértettek, s amelyet legjobban a következő mondattal fejeztek ki: „Ruszkik haza!”

Erre viszont még mintegy 35 esztendőt kellett várni, amikor is 1991 júniusában az utolsó szovjet megszálló csapatok – amelyeket a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1957-től „Ideiglenesen Hazánkban Állomásozó Szovjet Csapatok”-ká nyilvánított – elhagyták Magyarország területét. Ehhez azonban szükség volt az 1980-as évek magyarországi ellenzéki mozgalmaira és az 1989-1990-ben bekövetkezett változásra s az Antall József által vezetett magyar kormány tevékenységére, következetességére. Arra a négy esztendőre, amelynek története napjainkban is „kellően homályos” és nem kevés érdek fűződik ahhoz, hogy az is maradjon.

A VERITAS Történetkutató Intézet vezetői és munkatársai viszont úgy vélik, hogy nem szabad „homályban” maradnia a magyar múlt egyetlen fontos részletének sem. Ennek az elkötelezettségnek a jegyében igyekszünk a legjobb tudásunk szerint végezni munkánkat, a jelenben és a jövőben egyaránt. Lehet, hogy lesznek tévedéseink, igaz vagy igaztalan kritikákat kiváltó megállapításaink, de egyet mindenkor szem előtt tartunk, azt, amit egykoron a „Haza bölcse”, Deák Ferenc mondott 1848-ban – ezért is választottuk ezeket a veretes szavakat Intézetünk jelmondatául --: „…hazudni nem szabad”. Magam úgy vélem: nemcsak nem szabad, de a kutatónak tilos is!

Ezeknek a gondolatoknak a jegyében és szellemében köszöntöm Önöket Tisztelt Érdeklődők, bízva abban, hogy kutatási eredményeink hosszabb távon jól szolgálják a határainkon átívelő nemzetegyesítést, a magyar azonosságtudat erősítését és beépülnek a közoktatás rendszerébe.

 

Prof. Dr. habil. Szakály Sándor, az MTA doktora, egyetemi tanár,
főigazgató

 

 

Öt év után, tovább…

…bizonyára lesznek, akik kissé „tréfásan” majd megjegyzik, hogy a „lenini úton”. A VERITAS Történetkutató Intézet azonban ez idáig sem a lenini úton járt és ezt ezután sem tervezi. Az intézmény közelmúltban öt esztendőre kinevezett főigazgatójaként úgy vélem, inkább az eddig megkezdett úton kell továbbmennünk. Hitelesen – a szakma szabályait betartva, vitáktól nem ódzkodva és forrásokra alapozva – megfogalmazni a véleményünket a magyar múlt 1867 és 1994 közötti évtizedeiről. Arról a közel másfél évszázadról, amely a nemzet számára jót és rosszat is hozott, ahogy ez a történelemben mindig, valamennyi nemzet életében lenni szokott.

A kérdés csak az, hogy vállaljuk-e az egész múltat, annak tisztességes bemutatására törekedve, avagy szelektáljunk, és csak arról írjunk, szóljunk, ami meglátásunk szerint „fényes, dicsőséges múltnak” nevezhető. Úgy gondolom, rosszul tennénk, ha elhallgatnánk dolgokat, ha nem mutatnánk rá mindazon tévedésekre, véletlen vagy szándékolt hamisításokra, amelyeket eleink korábban elkövettek, és néha kortársaink is elkövetnek.

A történelem bemutatása során nem kevés szempontot kell az azzal foglalkozó szakembernek figyelembe vennie, de van, amit nem szabad figyelmen kívül hagynia: azok pedig nem mások, mint a tények.

A megközelítés lehet különböző, az okok és az eredmények számos tényezővel magyarázhatók, de a következmények nem módosíthatók.

Ha a VERITAS Történetkutató Intézet három kutatócsoportja esetében egy-egy példát szeretnék hozni, akkor talán elmondható: nem állíthatjuk, hogy 1867-ben ne született volna meg a kiegyezés. Arról viszont ma is lehet – és kell – vitázni, hogy mit eredményezett az a magyarság számára, milyen volt az oda vezető út, helyesen jártak-e el eleink a kialkudott/megkötött kompromisszumok esetében.

Nehezen lehetne kijelenteni, hogy Magyarország a második világháborút ne a vesztesek oldalán fejezte volna be, de szükséges felvázolni és bemutatni, hogy miért és hogyan került az úgynevezett „tengelyhatalmak” oldalára, miért csak akkor és úgy próbálkozott a háborúból való kiválással, amikor azt megtette, és lett volna-e alternatíva a döntéshozók előtt 1941-ben, illetve ha volt – bizonyára – akkor annak milyen következményei lehettek volna. Igaz a volna nem történelmi kategória és megközelítés, de…

Senki sem vonhatja kétségbe, hogy 1956-ban egy kis nemzet, pontosabban állampolgárainak többsége szembefordult az addig fennálló rendszerrel és annak képviselőivel. A fegyvert ragadók között voltak munkások, diákok, értelmiségiek, parasztemberek, többnyire pártonkívüliek, de párttagok is. Voltak a forradalomnak és szabadságharcnak olyan emblematikus alakjai, akik korábban a Rákosi-rendszer kiépítésében játszottak aktív szerepet, de a forradalom szele a másik oldalra sodorta őket, és így is tisztességgel álltak helyt. Szabad-e őket csak az egyik, avagy a másik időszakban hozott cselekedeteik alapján megítélni vagy az egész életút alapján elemezzük döntéseik mozgatórugóit? Megannyi kérdés és felvetés, amely a VERITAS Történetkutató Intézet munkatársainak a következő években is bőven ad feladatot. Feladatot, amely az elmúlt évek során jelentősen kibővült, hiszen a VERITAS Történetkutató Intézet – reményeim szerint hamarosan már VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár –, amely immáron a volt Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal iratanyagának őrzője és feldolgozója, illetve a beérkező megkeresések „megválaszolója” is. A jelenleg közel 14 ezer iratfolyómétert kitevő irattári anyagból kell kutatható levéltári anyagot „varázsolni”, ami nem kis feladat, ám magam, mint az intézmény főigazgatója remélem, hogy sikerülni fog. Ehhez – úgy vélem – a megfelelő szakértelem, elkötelezettség és akarat a VERITAS Történetkutató Intézet valamennyi munkatársában megvan.

Bízom benne, hogy a következő évek legalább olyan sikeresek és hasznosak lesznek, mint a korábbiak voltak, és munkánk mindannyiunk javát szolgálja, a magyarság és a nemzet érdekét szem előtt tartva, választott jelmondatunkat – „…hazudni nem szabad” – soha nem feledve, mert tévedni, hibázni lehetséges, de hazudni…

 

Budapest, 2019. január 20.
Prof. Dr. habil. Szakály Sándor, az MTA doktora, egyetemi tanár,
főigazgató