OrientPress Hírügynökség, 2016. március 27.

 

A Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át idén Szakály Sándor, aki amellett, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, valamint az MTA doktora, a 2014-ben alapított VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatói posztját is ellátja. A szervezet munkájáról és aktuális kitüntetéséről a Rádió Orientnek beszélt a történész.

 

A határon túli magyarság érdekében tett erőfeszítéseit, valamint a történelemtudományok és történelemkutatás területén végzett munkásságát ismerte el Áder János köztársasági elnök Szakály Sándornak, aki bízik benne, hogy szakszerű tevékenységét értékelték a kitüntetéssel, ami az eddigieknél is jobb teljesítményre sarkallja a történészt a jövőben. Fontos küldetésének érzi, hogy segítse a külföldön élőket abban, hogy megmaradhasson magyarságuk, mely ügyben Duna televíziós munkája, s a Magyarok Világszövetségének elnök-jelöltsége még elkötelezettebbé tette.

A határon túli magyarság felé a VERITAS is nyit. A kinti kollégákkal közösen is terveznek különböző projekteket, ahogy felsőoktatási intézményekkel is együttműködnek, s konferenciákat is tartanak. Mivel a kutatóintézet 1867-től az Antall-kormányig tekinti át a magyar történelmet, így elengedhetetlen a hiteles kép bemutatásához, hogy foglalkozzanak a határon túli magyarsággal is – tette hozzá Szakály Sándor.

Az intézmény egyébként 25 tagot számlál, köztük 17 kutatót, akik három csoportban – a dualizmust, a Horthy-korszakot, valamint az 1945 utáni éveket vizsgálva – dolgoznak. Az elmúlt két év során színvonalas konferenciáik mellett 4 kötetet, valamint évkönyveket és különböző füzeteket is megjelentettek, a főigazgató pedig hangsúlyozta, hogy munkájukban – amit Deák gondolata, a „...hazudni nem szabad.” szellemében végeznek - semmiféle elvárást nem támasztott feléjük a kormány. A múlt bemutatásában is arra kell törekedni, hogy elfogulatlan legyen az – tette hozzá a történész.

Hogy milyen kutatási irányokat követ a VERITAS, azt azt intézet vezetője és a három csoport vezetői határozzák meg, de egyeztetnek a Boros Péter-vezette tanácsadó testülettel is. Szakály Sándor annak idején öt évre előre tervezett, figyelembe véve a különböző aktuális évfordulókat is. Az egyéb, hasonló szervezetekkel egyelőre vegyes a kapcsolatuk, voltak, akik a VERITAS létrehozása ellen is tiltakoztak, de akad számos olyan intézmény is, akikkel már sikerült együttműködési megállapodást kötniük, a főigazgató pedig reméli, hogy a jövőben még javul a helyzet, és egyre több közös kutatást tudnak végezni más kezdeményezésekkel karöltve.

Az emlékévekkel kapcsolatban a történész felhívta a figyelmet a média kulcsszerepére. A napi, heti nyomtatott sajtóban megjelenő publikációk és a különböző rádiós szereplések által tudnak szélesebb rétegekhez is eljutni, bár azt is elmondta, hogy tudományos munkáik is olvasmányosak amellett, hogy szakszerűek is. Egyik kiemelt témájuk a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve, ami 2015-től 2017. február 25-éig tart, Szakály Sándor pedig reméli, hogy legkésőbb ezen időszak végéig elkészül a sokat vitatott Gulág-emlékmű is.

© 2005-2016 OrientPress Hírügynökség Kft.

 

tovább a weboldalra

archivált PDF