Budapest Beacon, 2016. június 10.

A Szálasi-korszakban a zsidóknak nagyobb volt a túlélési esélyük, mint a Horthy által kinevezett Sztójay-kormány idején – állítja Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem történészprofesszora, aki Szálasi Ferencről szóló életrajzi kötete megjelenése alkalmából adott interjút a Budapest Beaconnek. Összesen mintegy kétszázezer zsidó lehetett Budapesten a nyilas hatalomátvétel idején, akiknek mintegy háromnegyede érhette meg a felszabadulást – véli a szakember. Karsai egyebek mellett arra is fölhívja a figyelmet, hogy a II. világháborúban semleges Törökország – bármit is állít az európai uniós integráció kedvéért a mostani török kormányzat – egyáltalán nem vett részt az embermentésben, sőt: kifejezetten ellenségesen viszonyult a zsidómentésnek még a gondolatához is. A történészprofesszor élénk szavakkal bírálta több kollégáját is, többek közt a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatóját és annak egyik, Hóman Bálintot szerinte rehabilitálni igyekvő munkatársát.

Budapest Beacon link

Archivált PDF

Pelle János: Népvezér a csillagból – Szálasi Ferenc politikai életrajza (Magyar Idők, 2016. augusztus 2.) Archivált PDF