ÉS, 2018. március 23.

„De lesz mitől tartania az MTA-nak, illetve kutatóintézeteinek is, hiszen elég egy sürgősséggel meghozott törvény ahhoz, hogy esetleg a nemzetközi ranglistákra hiába ácsingózó NKE részeivé tegyék őket, de legalábbis az NKE profiljába illeszkedő egyedeiket, hátha az idegen tollak majd meghozzák a dicsőséget. Mert az jól látszik, hogy a garmadával alapított és kormányalárendeltségben működő (ál)tudományos intézetek, mint a Veritas, Nemzetstratégiai, Nemzetpolitikai, Migrációkutatási (!), Nyelvstratégiai, Rendszerváltás-kutató és a Terror Házában működő hosszú nevű, nem elfeledkezve a nemsokára megalapítandó – és eredetileg a Jobbik programjában szereplő – őstörténeti intézetről, szóval ezek a feltehetőleg több (tíz?)milliárddal kistafírozott „kutatóhelyek” a nemzetközi tudományban mikroszkóppal sem láthatók, ezért őket hiába is rendelnék az NKE alá, tőlük nem várható javulás” – olvasható Kenesei István cikkében.

Teljes cikk (letölthető PDF)