Magyar Idők, 2018. május 30.

„Nemcsak az első szabadon választott kormány, hanem a teljes nemzeti érzelmű elit ellen. Az offenzíva szinte megsemmisítő erejűnek látszott. Csoóri Sándor Nappali holdja után az autodafé már szorosan összeötvöződött az Apák és fiúk utáni Csurka-rémteremtő nagy hadjárattal meg a többi kisebb hadművelettel, és tegyük hozzá rögtön: mindez csak a jéghegy csúcsát és a kezdetet jelentette.

Szinte mindenki sorra került: nem feltétlenül a pocskondiázás-rágalmazás módszerével, de az elhallgatás, a részleges vagy totális mellőzöttség, a lekicsinylő nemtörődömség, az érdemtelen és méltánytalan háttérbe szorítás, mondjuk ki: a kiszorítás metódusainak imponálóan változatos alkalmazásával is.

Egy-két nagyobbnak tűnő állomás, mint a Döbrentei Kornél körül kavart 2004-es hisztéria, a Böszörményi út és az Istenhegyi út sarkán a turulmadár-emlékmű felállítása elleni agressziókísérlet vagy például nem túl régen a Szakály Sándor ’idegenrendészeti’ kijelentése miatt keltett eszelős műbalhé egy hosszú, következetes és (ez a lényeg) igen nagy hatású folyamat része csupán.” – olvasható Domonkos László cikkében.

Tovább a linkre

Letölthető PDF

Megjegyzés: Szakály Sándor ominózus, igen sokat támadott, 2014. január 17-én az MTI által közreadott interjújában a következő olvasható: „… arról is beszélni kell, hogy a Magyarországról kialakított képpel ellentétben az itteni zsidóságot igazán attól kezdve érte jelentős veszteség, amikor a német haderő bevonult Magyarországra, s így az ország szuverenitása erősen korlátozottá vált 1944. március 19. után. Utalt arra, hogy a történészek közül többen úgy ítélik meg, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról, de véleménye szerint ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki. Amikor kiderült, hogy sokakat közülük meggyilkoltak, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter lehetővé tette a visszatérést Magyarországra – hangsúlyozta.”