ÉS, 2018. október 19.

Karsai László cikke. „Október 5-én, délután 2-kor Sebes József, a rendezvényt szervező Raoul Wallenberg Egyesület elnöke nyitotta meg a Kossuth Klub zsúfolásig telt emeleti nagytermében az érdeklődéssel várt Horthy-vitát. Sebes elmondta, már hosszú idő óta készült az egyesület a Hor­thy-korszak megvitatására, a Pozsonyi Pikniken a korábbi években is osztogatták kérdőíveiket, és többek között az ezekre adott válaszok alapján állították össze a kérdéseket.

Domány András 39 éves rádiós rutinnal csaknem a vitadélután végéig, kellő határozottsággal moderálta a vitát. Először bemutatta a három fő résztvevőt: Szita Szabolcs professzort, a HDKE igazgatóját, Szakály Sándort, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatóját és Turbucz Dávidot, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársát. Jelezte, hogy a szervezőkkel egyetértésben ő két, amúgy is összetartozó tematikájú kérdést összevont, és négy kérdést fog feltenni a fő résztvevőknek, akik a válaszra 5-5 percet kaptak. Ha ők befejezték, a két felkért hozzászóló, Pók Attila, az MTA TTI igazgatóhelyettese és a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete kutatója, valamint Püski Levente, a Debreceni Egyetem professzora ugyancsak kap majd 5-5 percet az elhangzottak kommentálására.”

Tovább a linkre

Letölthető PDF