Élet és Irodalom, 2019. január 18.

Három cikk is foglalkozik Szakály Sándor személyével és a VERITAS Intézettel. Karsai László   Ki kavar? című cikkében írja: „Nagy Imrével kapcsolatosan Szakály régi módszerével él: kimond történelmi tényeket, más, ugyancsak fontos tényeket pedig elhallgat, vagy jelentőségüket csökkenteni próbálja. Szerinte Nagy Imre csak az utolsó pillanatban döntött, amikor a nemzet és az eszme között kellett választani.” (Letölthető PDF)

Tovább a linkre

Helyesbítés (ÉS, XIII. évfolyam, 4. szám, 2019. január 25.) tovább a linkre

Kenesei István „Olyan világ jön” című írásában a Magyarságkutató Intézetről és a populizmusról közli véleményét: „A populizmus fő sodrát alkotó elitellenesség és annak a nemzetközileg elismert, mértékadó akadémiai tudományosság ellen irányuló vonulata tehát kormánypolitikává vált.”  (Letölthető PDF)

Tovább a linkre

 

Vörös Kata „Az előző nyolc gazdag esztendő után 2018 szeptemberében kormányhatározatban olvashattunk arról, hogy a hitközség tulajdonába került a holokauszt gyermekáldozatainak szánt leendő múzeum, a Sorsok Háza, majd szinte napra pontosan két hónap elteltével arról értesülhettünk, hogy az EMIH-hez köthető Tett és Védelem Alapítvány (TEV) kormányzati támogatásban részesül” – írja a Gyűlöletet és harcot ünneplünk című cikkében. (Letölthető PDF)

Tovább a linkre