Örülünk, Vincent? 2019. július 5.

Szellemtörténet TGM védelmében egy kis „történelemátrajzolás” vádjával. „A közbeszéd fertőzését a történelemhamisítás apró torzításai végezték el Magyarországon. A rendszerváltó történész-kormány a revizionizmust engedte ránk, s ez folytatódik mindmáig, mint arra Szakály Sándor adott példát Nádas Péterrel vitatkozva az Élet és irodalomban. A Kamenyec-Podolszkba deportált embereket a törvény betűjét követve szolgáltatták ki a németeknek, sugallta Szakály Sándor.”

Tovább a linkre

Megjegyzés: Szakály Sándor ominózus, igen sokat támadott, 2014. január 17-én az MTI által közreadott interjújában a következő olvasható: „… arról is beszélni kell, hogy a Magyarországról kialakított képpel ellentétben az itteni zsidóságot igazán attól kezdve érte jelentős veszteség, amikor a német haderő bevonult Magyarországra, s így az ország szuverenitása erősen korlátozottá vált 1944. március 19. után. Utalt arra, hogy a történészek közül többen úgy ítélik meg, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról, de véleménye szerint ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki. Amikor kiderült, hogy sokakat közülük meggyilkoltak, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter lehetővé tette a visszatérést Magyarországra – hangsúlyozta.”