444.hu, 2019. augusztus 7.

Magyarországot támogató határozatért lobbizik az amerikai törvényhozásban a kormány címmel erdelyip írása: „Hosszan részletezik azt is, hogy Magyarországon zéro tolerancia van mind az antiszemitizmussal, mind a cigányellenességgel szemben. Ebben a körben például az állami VERITAS Intézetről munkásságáról nem esik szó, ahol a zsidók halálba küldését idegenrendészeti eljárásnak nevezték, a zsidótörvényekről pedig kimondták, hogy azok nem voltak zsidóellenesek, és ami ellen a Mazsihisz például már több körben tiltakozott. A Soros Györggyel kapcsolatos kormányzati kampányról azt írják, hogy azt csak az mondja antiszemitának, aki nem akar a migráció valódi tétjéről vitázni, szerintük egyáltalán fel sem merül Soros zsidósága, sokkal inkább arról van szó, hogy Soros tartja fent a migrációt, és erre akartak rámutatni.”

Tovább a linkre

Megjegyzés: Szakály Sándor ominózus, igen sokat támadott, 2014. január 17-én az MTI által közreadott interjújában a következő olvasható: „… arról is beszélni kell, hogy a Magyarországról kialakított képpel ellentétben az itteni zsidóságot igazán attól kezdve érte jelentős veszteség, amikor a német haderő bevonult Magyarországra, s így az ország szuverenitása erősen korlátozottá vált 1944. március 19. után. Utalt arra, hogy a történészek közül többen úgy ítélik meg, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról, de véleménye szerint ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki. Amikor kiderült, hogy sokakat közülük meggyilkoltak, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter lehetővé tette a visszatérést Magyarországra – hangsúlyozta.”