Somogyi Hírlap, 2019. november 4.

Interjú jelent meg Lőrincz Sándorral, aki „pedagógus, népművelő, újságíró, családapa, nagypapa... […] Írásain keresztül is igyekszik tanítani, ám ha körülveszi népes családja, három unokája, akkor rájuk figyel teljes erőbedobással. A közelmúltban jelent meg huszonhetedik kötete, de már újabb könyvterveken gondolkodik […]

– Egy másik kényes téma is a felszínre kerül: a szegénység, a sebzettség kérdése. Ám valahogy mégis optimistán szemléli a világot a könyvben megszólalók többsége.

– Többen emlékeznek nehéz gyermekkorukra, ám vallják: a magyarokra jellemző búskomorságból ki lehet törni, a sebek nyaldosása nem vezet sehova, legfeljebb apátiába, depresszióba dönt. A már égi íróasztalnál ücsörgő-iddogáló, Barcsról induló jeles költő, Veress Miklós hányattatott gyermekkorának köszönhető számos gyönyörű anyavers, de Pogány Juditnak is bőven jutott kislánykori seb és csalódottság, amelyekből mai napig építkezhet a színpadon. A nagybajomi gyökerű Boross Péter kilencven fölött is briliánsan fogalmaz, a siófoki kötődésű Varga Imre nemzetközi hírű szobrászművész szintén sokáig friss maradt szellemileg, de van mit tanulnunk a Törökkoppányból induló Szakály Sándor történészprofesszortól éppúgy, mint az egyik legtermékenyebb írónktól, a szilvásszentmártoni származású Lőrincz L. Lászlótól, vagy a taranyi születésű Druzsin Ferenc irodalomtörténésztől, az ELTE egykori rektorhelyettesétől is.”

Letölthető PDF

sonline.hu