Index, 2015. június17.

Székesfehérvár közgyűlése a Hóman Bálint Kulturális Alapítvány indítványára szerdán úgy határozott, hogy a történész-politikus születésének 130. évfordulóján szobrot állít Hóman Bálintnak a Bartók Béla téren. A döntésre a Demokratikus Koalíció és az MSZP helyi szervezetei tüntetésbe kezdtek, Földi Judit és Mihályi Mónika aktivisták pedig a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár oszlopához láncolták magukat.

A nácik és a kommunisták által egyaránt meghurcolt filozófus-akadémikus Kornis Gyula szobrára hatágú sárga csillagot ragasztottak, de az MTI által negyvenfősre saccolt csoportban „Jobbik = Fidesz”, „Hóman Bálint politikailag felelős”, „Hóman Bálint nem példakép”, "Szellemi kútmérgezés” feliratú transzparensekkel is integettek.

Hóman Bálintot nemrégiben rehabilitálta a bíróság, a volt kultuszminisztert 1946-ban a népbíróság életfogytiglanra ítélte, mert álláspontja szerint háborús bűntettet követett el azzal, hogy 1941-ben kormánytagként megszavazta Magyarország Szovjetunió elleni hadba lépését. Hóman börtönben halt meg 1951-ben.

A rehabilitációt a bíróság a Horthy-rendszer mosdatására életre keltett Veritas Történelemkutató Intézet szakértői véleménye alapján mondta ki. Az ítélet kritikusai szerint bár Hóman történészi, sőt kultuszminiszteri érdemeit nem lehet kétségbe vonni.

tovább a weoldalra
archivált PDF