Magyar Hírlap, 2016. január 19.

Ismét ülésezett a közösségi kerekasztal, a szervezetek kérésére megvizsgálja a kormány a Veritas levéltári felhatalmazását

A korábbi, vitás ügyektől terhes alkalmakhoz képest jóval nyugodtabb hangulatban ült össze tegnap a Zsidó Közösségi Kerekasztal. A Sorsok Háza nem került szóba. (...)
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke megerősítette: konstruktív volt a megbeszélés és kiemelten fontos témaként említette az elhagyott zsidó temetők felújítását. Mint mondta, megállapodtak abban, hogy március végén pályázatot írnak ki erről. A Veritas Történetkutató Intézethez elhelyezett kárpótlási iratokról szólva elmondta: a zsidó közösségek jelezték, ezt nem tartják megnyugtató megoldásnak, és annyi ígéretet kaptak a kormánytól, hogy a kérdést megvizsgálják. Ez abból a szempontból jelenthet gondot, hogy az áthelyezés részleteiről már minden jogszabályi felhatalmazás megszületett, ám úgy tudjuk, az újonnan kialakítandó levéltár lehetséges helyszínéről egyelőre nem született döntés. (...)

tovább a weboldalra
archivált PDF

A közösségi kerekasztal ülése után 2016. január 18-án Köves Slomó a kárpótlási iratanyag elhelyezésével és a VERITAS Intézettel kapcsolatos fenntartásairól nyilatkozott a KlubRádiónak. Hallgassa meg a felvételt.