Okító vitákra lenne szükség a közéletben címmel interjú jelent meg Boross Péterrel a Magyar Hírlapban. „Sokat lehet – és kellene – tanulni a történelemből. Úgy gondolom, számos probléma forrása a tudás hiánya, megfelelő történelmi ismeretekkel akár a politikusok is hatékonyabban tudnának döntést hozni és érvelni. Szintén az igazságkeresésre vonatkoztatva mondom, jellemző az eltorzított szemlélet is, hiszen egy-másfél generáció nőtt fel a szocializmusban úgy, hogy az egyetemi katedráról valótlanságokat hallott. Azóta ugyan eltelt majdnem harminc év, de a rendszerváltoztatás kényszerűen lassú és visszafogott folyamata nem tette lehetővé a szellemi szféra tisztulását” – nyilatkozta a volt miniszterelnök.

Letölthető PDF

2018. december 5.