Önkéntes beolvadás  címmel közölt cikket Orosz László a Magyar Hírlap oldalain. „Budapest néven egyesítették 1873-ban a Duna két partján elterülő három összenőtt, de önálló várost, melyek lakossága ekkor együttesen 280 ezer főt tett ki, ám alig negyven év alatt, az első világháború kirobbanásának idejére kilencszázezres metropolisszá duzzadt.  A magyar főváros, ahogyan sokáig az ország többi városa is, etnikailag nem volt magyar. A magyar városfejlődés hagyományosan, a 12. századi szász betelepülés óta német gyökerű: a 18. század végén, a francia forradalom korában a Magyar Királyságnak csupán egyetlen magyar többségű szabad királyi városa volt (Debrecen). Ám a 19. század modern politikai eszméi és gazdasági, társadalmi kihívásai gyorsan ráébresztették a német ajkú polgárságot a magyarsággal való érdekazonosságra. Ezért tudott az asszimiláció, az elmagyarosodás oly villámgyorsan lezajlani, mégpedig – ellentétben a századvéggel – ekkor még önként és természetes módon. Mindez különösen látványosan tetten érhető a magyar fővárosban, de csaknem ugyanilyen robbanásszerűen alakult át a teljes magyarországi városhálózat etnikai arculata a 19. században. Márpedig polgárosodottsága folytán a hazai nemzetiségek közül épp a németség asszimilációs veszteségei voltak a legnagyobbak” – olvasható munkatársunk írásában.

Letölthető PDF

  1. január 14.