Elrejt

A Szatmárnémeti Láncos templom gyülekezetének Kálvineumában szervezett rendezvény résztvevőit Krakkó Rudolf, a HÍD Egyesület elnöke köszöntötte. Üdvözlőbeszédében rámutatott, hogy az 1940. szeptember 5-én történtek – a fehér lovon belovagoló kormányzó és az őt kísérő honvédek felvonulása – jelentik Szatmárnémeti történelmének legfontosabb politikai, katonai és társadalmi eseményét.

Ligeti Dávid a második bécsi döntést megelőző politikai, katonai és diplomáciai eseményeket foglalta össze. Részletezte az első bécsi döntés utáni határmosósítások jelentőségét, majd a Romániával kapcsolatos területi igényeket vázolta, rámutatva, hogy ha nincs is bizonyíték egy hivatalos magyar–szovjet–bolgár szövetségre vagy diplomáciai közeledésre, mindenképpen a három ország érdekei közösek voltak. E területi igények kielégítése1940 augusztusában és szeptemberében a Molotov–Ribbentrop paktum, a második bécsi és a krajovai döntés következtében valósult meg. Az események felgyorsulását Románia legfontosabb szövetségesének, Franciaországnak a bukása is elősegítette. Magyarország katonai lépéseket helyezett kilátásba, ezért a Tiszántúl erőket volt össze. A román kormány indítványozta a Szatmári-síkság átadását azzal a feltétellel, ha e partiumi részbe áttelepítheti a székelyföld lakosságát. A magyar diplomácia elutasította ezt a javaslatot, igényt formálva mind a 103 ezer négyzetkilométerre, amit a trianoni diktátum elcsatolt az anyaországtól. Németország csak részben támogatta a magyar törekvéseket, ugyanis nem volt érdeke legyengíteni a Szovjetunióval ellenséges Romániát, másrészt a folyamatos romániai kőolajellátást sem szerette volna veszélyeztetni. Az augusztusban Szörényváron (Turnu Severin) lezajlott magyar–román tárgyalások megszakadtak, ezért a magyar kezdeményezésű háború elkerülése végett Ribbentrop és Ciano külügyminiszterek unszolására Bécsben folytatták a tárgyalásokat, ahol végül kompromisszumos döntést hoztak. A VERITAS történésze előadása végén kiemelte, hogy habár a bécsi döntés a tengelyhatalmak támogatásával zajlott le, de ez nem a nagyhatalmak politikai játszmája volt, és nem valósult volna meg a magyar kezdeményezés nélkül.

Sárándi Tamás, a Maros megyei Múzeum történésze a bevonuló magyar katonai adminisztráció berendezkedéséről beszélt. Sokan nem tudják – mutatott rá az előadó –, hogy Észak-Erdélyben a magyar hatóságok három hónapig katonai közigazgatást vezettek be. E katonai közigazgatás rendeletekkel kormányzott, működésének legfontosabb elve pedig a megbízhatóság volt. A bevonulás után a katonai közigazgatás fontosabb feladata a nyugalom biztosítása, az ellenséges hivatalnokok elbocsátása és esetleges internálása, a földbirtokok eredeti tulajdonosoknak való visszaadása, a polgári lakosság élelmiszerrel való ellátása és a dél-erdélyi menekültek fogadása és elhelyezése volt.

A következőkben Thoroczkay Sándor történelemtanár részletesen vázolta e jelentős történelmi nap szatmárnémeti eseményeit, vázolta a bevonulás útját, felsorolta a Horthy kíséretében levő előkelőségeket, politikusokat, valamint mindazokat, akik üdvözölték a kormányzót és a magyar csapatokat.

A történeti előadások után szót kért Hegedűs Lóránt, a budapesti Hazatérés templomának lelkipásztora, aki a nemzeti érdekek melletti kiállás és érdekképviselet szükségességét hangsúlyozta. A tiszteletest Murányi Levente ’56-os forradalmár, szabadságharcos, Corvin közi hős követte, aki a kormányzó politikai szerepéről beszélt a Trianon utáni Magyarország újjászületésében.

A megemlékezés a Szatmárnémetitől hat kilométerre fekvő Lázáriban folytatódott. A részvevők koszorút helyeztek el Zolcsák István volt vadászrepülő, 1956-os hős, valamint a második világháború lázári hőseinek emlékművénél. Beszédet mondott Lengyel István polgármester és Zolcsák-Bodnár Linda, Zolcsák István Brazíliában élő lánya. Ezt követően Hegedüs Lóránt Magyarországért imádkozott. A VERITAS Történetkutató Intézet nevében Ligeti Dávid koszorúzott.