Elrejt

Kiss Dávid előadásának rövid összefoglalója:

Bár a katonai rész tárgyalása viszonylag „simán” zajlott, és nem tartalmazott annyira súlyos feltételeket, mint a békeszerződés más szakaszai, ennek ellenére a katonai anyagok jelentősége igazán abban rejlett, hogy ezek több esetben más kérdésekhez kapcsolódtak, segítették a delegáció tagjainak az érvelését. Lényeges azonban, hogy végül nem mindegyiket használták fel.

Elfelejtett béke

 Nem hozta el Magyarország függetlenségét és szuverenitását a második világháborút lezáró béke. A szovjet csapatok nem vonultak ki hazánkból, az országot pedig még a trianoninál is kedvezőtlenebb határok mögé zsugorították. A magyar ajkú kisebbségek védelmének és önkormányzatának teljes hiánya következett, a felvidéki magyarok pedig a Beneš-dekrétumokkal és a kiűzetés rémével szembesültek.

Az 1947-es „elfelejtett béke” kulisszatitkaival foglalkozott a párizsi magyar békeszerződés hatálybalépésének hetvenedik évfordulója alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) megrendezett konferencia. Patyi András, az NKE rektora megnyitóbeszédében hangsúlyozta: a békeszerződés a Vörös Hadseregnek arra hivatkozással engedte meg, hogy továbbra is Magyarországon maradjon, mert ezzel az ausztriai alakulatai számára biztosíthatta az utánpótlási útvonalát.

Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára mindehhez hozzátette: hazánk a vesztesek között fejezte be a világégést, területe még inkább összezsugorodott, hatalmas pusztítást és emberveszteséget szenvedett el. Mint fogalmazott: 1945 után az ország nemzetközi megítélése tovább gyöngült. Ma azonban Magyarország valóban függetlennek nevezheti önmagát. Hozzátette: a magyar diplomáciának ma is védelmi szerepe van.

Fülöp Mihály, a NEK professzora az európai rend és a magyar békeszerződés összefüggéséről beszélt. Nyitó kérdésére, mely szerint véglegesnek tekinthető-e a területi rendezés, kifejtette: „az európai határok egységes és végleges, változtathatatlan rendszert alkotnak”. Elmondta: a három győztes nagyhatalom vezetői Potsdamban 1945-ben létrehozták a Külügyminiszterek Tanácsát, melyet a békeszerződés fő fórumává tettek. Az előadó a román határ kapcsán hangsúlyozta: Amerika a mai állapotokhoz képest háromezer négyzetkilométernyi területnagyobbodást javasolt Magyarország javára. A Partiumra vonatkozó határmódosító tervet a franciák is támogatták, sőt, még annál is kontúrosabb javaslattal álltak elő. A Szovjetunió ezzel szemben a trianoni határ helyreállítása mellett kardoskodott. Végül Sztálin álláspontja győzött. A magyar, bolgár és román békét az előadó „sztálini békének” nevezte, lévén hogy a szovjet diktátor annak „legapróbb részleteit is meghatározta”. Hozzátette: „a Szovjetunió ez alapján azt tehetett Magyarországgal, amit akart. A magyar béke előkészítése az akkori, megmaradt szakértői elit legkiválóbbjait alkalmazta, de a vesztesek pozíciójából másra nem tellett. A békét a győztesek diktálták. Ez egy szomorú békekötés volt”.

Baráth Magdolna, az Állambiztonsági Hivatal Történeti Levéltárának nemzetközi szakmai tanácsadója előadásában a Szovjetunió és a magyar béke kapcsolatait elemezte. Mint mondta, nem sokkal azt követően, hogy a németek 1941-ben megtámadták a Szovjetuniót, Molotov külügyi népbiztos magához hívatta Kristóffy József moszkvai nagykövetet és kijelentette, hogy hazájának nem lenne semmilyen észrevétele Magyarország Romániával szembeni jogos területi követeléseivel szemben – feltéve, hogy nem lép be a Szovjetunió elleni háborúba. Mivel Magyarország mégis belépett a Szovjetunió elleni háborúba, Sztálin úgy gondolta, hogy hazánkat meg kell büntetni. Az 1943-as béketapogatózások során Molotov ennek megfelelően már elutasító volt, s a területi vitában Románia mellé állt. A Szovjetunió Magyarország 1938-as határainak a visszaállítására törekedett – mondta. 

Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Hivatal Történeti Levéltárának főigazgatója arról beszélt, hogy béke-előkészítésnek, vagy térhódításnak lehet-e tekinteni a fegyverszüneti ellenőrzést Közép-Európában? Mint mondta, az elsőnek megkötött olasz fegyverszüneti rendszer a későbbiek előképévé vált, a mechanizmust a nagyszámú párhuzamosságok miatt precedensnek lehet tekinteni. Az előadó szerint azonban volt egy nagy különbség: a győztes hatalmak által létrehozott Szövetséges Ellenőrző Bizottság Itáliában alapvetően a háborús időszakra korlátozódott, a Vörös Hadsereg által elfoglalt Közép-Európában viszont a Szovjetunió politikai térfoglalását szolgálta.

Gyarmati György, a Pécsi Tudományegyetem professzora Kertész István Duna-menti békevíziójáról beszélt, Ivánfi Miklós, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának megbízott kutatója pedig az Államtudományi Intézet, a Teleki Intézet és a magyar béke-előkészítésről tartott előadást. 

Kiss Dávid, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos munkatársa a béke előkészítésének katonai vonatkozásait mutatta be. Kifejtette: „1945 májusára a Magyar Honvédség létszáma 47 ezer fő volt, amely 1947. február 10-re 12 890 főre csökkent. A nagyhatalmak 1945. szeptember 12-én tárgyaltak először Magyarországról. A Szovjetunió a potsdami szerződés, illetve a magyar fegyverszüneti megállapodás alapján javasolta kidolgozni a Magyarországgal megkötendő békét. Hazánk béketerve 1945. szeptember 18-án került a Külügyminiszterek Tanácsa (KÜMT) elé, amely párizsi ülésszakán 1946. június 15 és július 12. között foglalkozott a magyar katonai ügyekkel. Június 27-re született meg a magyar békeszerződés-tervezet utolsó változata, amely aztán a békekonferencia elé került. Maga a konferencia július 29-én kezdődött. A vesztesek több bizottság ülésén is felszólalhattak. A Katonai Bizottság szeptember 30-án tárgyalta a magyar béketervezet katonai részét, majd ezt október 12-én fogadták el a plenáris ülésen”. Kiss Dávid tájékoztatója szerint a magyar békeszerződés tartalmazta: „az ország 70 ezer fős haderővel rendelkezhet. Kilencven katonai repülőgépe lehet, bombázót azonban nem tarthat. Ez a passzus évi 45 ezer főnyi újonctartalék kiképzését biztosította. A hadseregen kívül azonban nem lehetett katonai kiképzést folytatni. Tilos volt rendszeresíteni német vagy japán fejlesztésű katonai és nem katonai repülőgépet, atom- és rakétafegyvert. Hadianyagot csak saját célra gyárthat Magyarország. Német vagy volt német állampolgárokat pedig nem lehet katonai munkára alkalmazni”.

Az új határokhoz fűzött katonai vonatkozású javaslatokat, valamint az ahhoz tartozó térképeket Gyöngyösi János 1946. február 4-én kapta meg Budapestről. Mint azt Kiss Dávid elmondta: a Honvédelmi Minisztériumban kidolgozott dokumentumok a béketárgyaláson „Kárpátalja sík részének és az utolsó 1938-as csehszlovák ajánlatban foglalt területek visszakérését javasolták. Előbbit felsőbb szinten fel is vetették a szovjeteknek, akik ezen felháborodtak. A csehszlovák pozsonyi hídfővel foglalkozó követeléseket visszautasították, mivel ezzel kapcsolatban az első világháborús szláv korridor-tervezet újjáéledésétől tartottak. Ezt csak területcsere kompenzálná, így a következőt javasolták cserébe kérni: a Százd és Süttő közötti határbeszögelés kiegyenlítését, mégpedig Budapest védelmére hivatkozva. Az így visszakerülő területek lakosságának kilencven százaléka magyar nemzetiségű. A csehszlovák haderő felvonulásával a Vág völgyében és Esztergom–Szob irányából számoltak. 1946. május 11-én a csehszlovák követelések miatt a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályától a miniszter külön a hídfővel kapcsolatos katonai érvek kidolgozását javasolta. A szakértői anyagban a korábbiakhoz képest azt hangsúlyozták, hogy a hegységekből kibontakozó folyóvölgyek nagyvárosai csehszlovák kézre kerültek, ezekből az irányokból könnyen lehetett támadást kezdeményezni Magyarország belső részei ellen. A Duna-vonal a nyugat keleti előrenyomulást és annak biztosítását fedezheti egy esetleges konfliktus első szakaszában. Pozsonyligetfalu (Petržalka) Pozsony védelmét volt hivatott biztosítani, később pont ezért csatolták a Német Birodalomhoz Csehszlovákia feldarabolása során. A szlovák katonai vezetés pedig ez okból települt át Besztercebányára. A hídfő kiszélesítése még egy hadászati támadási irányt jelentene, ahonnan a köz--és vasútra is támaszkodhatnának, veszélyeztetve ezzel a Duna-vonalra felálló magyar védelmet”. Kiss Dávid szerint a dokumentum készítői Románia kapcsán kiemelték, hogy a „Szatmárnémeti–Nagykároly–Nagyvárad vonal birtoklása az út és a vasúthálózat miatt felvonulási lehetőséget teremet, a román katonák innen a Tisza-vonalat egy nap alatt elérhetik. Románia esetében katonailag egyedül a Bihar-hegység vízválasztóján telepítendő határvonal lenne igazságos, ez mindkét országnak megfelelő hadászati előnyöket jelentene. A lakosság itt egymillió fő, amelynek a fele magyar”. A jugoszláv határ kapcsán Kiss Dávid elmondta: az adott esetben ellenséges haderő felvonulására alkalmas a Baranyai-háromszög, a Muraközi hídfő, valamint a Duna–Tisza-köze. Ez utóbbi csökkentését, és a másik kettő eltüntetését javasolták. Az osztrák határ esetén a Fertő-tótól keletre fekvő terület visszaadását szorgalmazták. A katonai szempontokat az etnikaiakhoz igyekeztek közelíteni.

 A budapesti keltezésű katonai szakértői anyagok a hadsereg szervezése és a gazdaság talpra állítása miatt is szükségesnek tartották a hadifoglyok mielőbbi hazaengedését. 1945. június 30-án 860 ezer főnyire becsülték őket, 1946. március 31-ig 241 ezer fő tért haza. Gondot jelentett, hogy Románia törvényi diszkriminációban részesítette azokat, akik az ország területén éltek és korábban a Magyar Királyi Honvédségben teljesítettek szolgálatot. Az effajta törvények békeszerződésben való korlátozásának terve nem járt sikerrel, hasonlóképpen a kisebbségi jogok biztosításához.

 Az iratok Magyarország második világháborús részvételével kapcsolatban próbálták bizonygatni, hogy bár nem sikerült a kiugrás, de magyar alakulatok szabotálták a német hadműveleteket. Ugyanakkor feltették a kérdést, hogy mi lett volna a jobb, ha az országot a németek kezdetektől megszállják és maximálisan kihasználják, vagy az a helyzet, ami volt, hogy sokáig csak részben tudták az erőforrásait igénybe venni. A Honvédelmi Minisztériumban Románia háborús részvételéről külön anyagokat készítettek, amelyekben bemutatták, hogy sikeres kiugrása ellenére mennyivel nagyobb erővel vett részt korábban a Szovjetunió megtámadásában. Hazánk kilépése a Trianon miatt ránk kényszerített fegyverzeti korlátozások miatt sem sikerülhetett. Budapesten Szlovákia háborús részvételéről is készült dokumentum, ahol a különböző országok háborús hadipotenciáját is összehasonlították. Franciaországgal, Hollandiával, Norvégiával és Dániával kapcsolatban kiemelték, hogy mindegyikük egy-egy SS hadosztállyal vett részt a világháborúban, Spanyolország eggyel, és egy ezred erejű vegyes repülős csoporttal. Ezzel összefüggésben kiszámolták, hogy a magyar haderő fegyverenergiája az 1944-45-ös csúcsidőszakban is csupán 1,5 szövetséges hadtestnek felelt meg. Azt is összegezték, hogy több állam mekkora haderővel és mennyi ideig tudott ellenállni a német nyomásnak.

Kiss Dávid lényegesnek nevezte a Magyarországgal szembeni csehszlovák módosító beadványokat, amelyek a „pozsonyi hídfő kibővítését, a magyar haderő 40 ezer fősre történő csökkentését tartalmazták. Előbbi már 1946. szeptember végén nyilvánvalóvá vált, ezzel kapcsolatban a magyar katonai szakértők azt javasolták, hogy legalább a terület demilitarizálásáról rendelkezzenek. A békeszerződés Katonai Bizottság elnökének, Mossornak több észrevételt is tettek a tervezettel kapcsolatban. Ennek során a csehszlovák 40 ezer fős békehaderő-javaslatot diszkriminatívnak tartották, mivel más államoknál a lakosság tekintetében magasabb volt a létszám” – mondta Kiss Dávid. Hozzátette: a katonai bizottság magyar béketervezettel foglalkozó ülésén a csehszlovákok a 40 ezer fős haderőcsökkentésre és a határ menti erődépítési tilalomra tett javaslatukat visszavonták. A katonai küldöttségnek csupán részeredményeket sikerült elérnie, a haderő állományát végül nem 40, hanem 70 ezer főben állapították meg. A más ügyekhez készített szakértői anyagok is hoztak jelentős részsikereket, Csehszlovákia az öt helyett csak három falut kapott. A fontosabb kérdések a Külügyminiszterek Tanácsában dőltek el, a kis győztes országok igényeit is csak mérsékelten vették figyelembe. Az más kérdés, hogy amíg például a pozsonyi hídfő kérdése egy nagyhatalom szemüvegén keresztül nézve apró ügynek látszik, addig Magyarországról szemlélve a mai napig húsbavágó kérdés. De ha Csehszlovákia szemszögéből nézzük a helyzetet, akkor elmondhatjuk, hogy Kárpátalja vissza nem adásával ők is jelentős területveszteséget könyvelhettek el győztesként. A Magyar Békedelegáció Katonai Csoportjának a következő megállapítása sajnos helytállónak bizonyult: „Véleményünk szerint minden magyar kérdés annyiban érdekes amennyiben a nagyhatalmak szempontjából is értékkel bír.” – mondta Kiss Dávid.

Jezsó Ákos