Elrejt

Berzeviczy Albert (1853-1936) az egyik legrégebbi, a XIII. századból eredeztetett magyar nemesi családból származott. Édesanyja révén unokatestvére volt a neves festőnek, Szinyei Merse Pálnak. Hat évtizeden át tartó közéleti pályája során elsősorban a kultúrpolitika területén jeleskedett. Vallás- és közoktatásügyi miniszter volt Tisza István első kormányában (1903-1905). Ő a Magyar Tudományos Akadémia leghosszabb ideig hivatalban lévő elnöke (1905-1936). 1923-tól haláláig töltötte be a Kisfaludy Társaság elnöki tisztségét. Mindmáig alapműnek számító könyveket írt a neoabszolutizmus koráról, illetve Beatrix királynéről. Alapító elnöke volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak (1895-1904), pártolta a budapesti olimpiarendezést. 

Tudós ember a politikában

 A VERITAS-est októberi előadása az előző századforduló, majd az azt követő időszak egyik kimagasló közéleti személyiségével, a tudós-politikus Berzeviczy Alberttel foglalkozott. A Budapesti Gazdasági Egyetem Markó utcai aulájában Ujváry Gábor, a VERITAS intézet- és kutatócsoport-vezetőjének moderálása mellett Gali Máté, intézetünk tudományos segédmunkatársa és Hermann Róbert, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnok tudományos-helyettes és egyben intézetünk kutatócsoport-vezetője fejtette ki véleményét. 

Ujváry Gábor nyitókérdésében arra kereste a választ, hogy Berzeviczy Albert 1853-ban milyen Magyarországba született. Hermann Róbert a korszakot kétarcú rendszernek nevezte. Egyfelől önkényuralomként jellemezte, mely ostromállapottal, katonai megszállással járt. A passzív és az aktív ellenállás különböző formái is jelen voltak az akkori magyar társadalomban. Ugyanakkor a rendszernek a modernizáció irányába mutató konszolidációs része is volt, a magyar társadalom nagy része mégsem azonosult azzal. Gali Máté felidézte, hogy Berzeviczy Albert ősi nemesi családba született a Felvidék keleti részén található Sáros vármegyében, egy többnyire szlovákok által lakott kisvárosban. Édesapja aktívan részt vett a politikai küzdelmekben, országgyűlési képviselő volt. Édesanyja révén pedig Szinyei-Merse Pál unokatestvére volt. Iskoláit Kisszebenben, Lőcsén, Kassán és Budapesten végezte. Jogot tanult, a bírói államvizsgát 1874-ben tette le, 1877-ben államtudományi doktorátust szerzett. Doktori disszertációjának a címe: „Rend és szabadság az igazságszolgáltatásban”. Sáros vármegye első aljegyzője 1877-ben lett, 1880-ban pedig főjegyzővé nevezték ki. Ebben az időben Eperjesen politikatudományt, közgazdaságtant és jogtörténetet tanított mindaddig, míg a Szabadelvű Párt fel nem kérte, hogy színeiben induljon az 1881-es országgyűlési választásokon. Magabiztosan nyert, s a választók bizalmából a következő ciklus során is Sáros megye, majd 1887 és 1892 között Lőcse város országgyűlési képviselője lehetett. Aztán a Vallás és Közoktatási Minisztériumba került, ahol államtitkár lett, 1895 és 1898 között a Ház első alelnöke, 1903 és 1905 között pedig kultuszminiszteri megbízatást látott el az első Tisza-kormányban. A képviselőház elnökének 1910-ben választották, tisztségéről 1911-ben az obstrukció miatt mondott le. A Szabadelvű Párt szétesése után a Nemzeti Társaskörhöz csatlakozott, amely a Nemzeti Munkapárt bázisa volt. A főrendi háznak 1917-ben lett tagja – mondta Gali Máté.

Ujváry Gábornak arra a kérdésére, hogy Berzeviczy Albert miként vélekedett kora két problémájáról, nevezetesen a hazai zsidóság dualizmuskori helyzetéről, valamint a nemzetiségi kérdésről, Hermann Róbert elmondta: ebben a korban Magyarország lakosságának csak a fele tartozott a magyar etnikumhoz. Az államapparátus rendszere viszont magyar jellegű volt. Ezt az ellentmondást az akkor liberális korszellem a politikai nemzet fogalmával próbálta áthidalni. A nemzetiségek ugyanakkor már 1848-ban megfogalmazták a saját politikai céljaikat, s egyre nehezebben lehetett ellensúlyozni a kifelé tartó energiákat. A korszakban óriási, a zsidósághoz köthető tömegek áramlottak Magyarország felé Galíciából. Ezek az emberek gyorsan beilleszkedtek az akkori magyar társadalomba, asszimilálódtak, s az iparban, kereskedelemben egyre nagyobb szerepet vittek. Egy idő után mindez a szellemi életre is „rányomta a bélyegét”. Gali Máté szerint a nemzetiségi kérdés élénken foglalkoztatta Berzeviczy Albertet. Részt vett az Eötvös-féle nemzetiségi törvény előkészítő munkájában. Azt vallotta, hogy az állam nyelvének magyarnak kell lenni, ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a népiskolákban a tanulókat a magyar állameszme hűségére és a magyar nyelv ismeretére neveljék. Ugyanakkor minden kirekesztő, sovén gondolatot elutasított. Gali Máté a zsidóság helyzetét érintő kérdésről elmondta: Berzeviczy Albert elfogadta a dualizmus integrációs politikáját, s ezen a területen is az egyenjogúság mellett állt ki. Hermann Róbert ekkor kifejtette, hogy szerinte a tényleges magyar oktatáspolitika 1867-el vette kezdetét. A népiskolai rendszerben tudatos fejlesztés zajlott, s ezt egyértelműen állami feladatnak tekintették. Korábban ugyanis ezen a területen inkább egyházi kezdeményezések történtek. „Az akkori kormány tudta, hogy a birodalom másik feléhez csak akkor tud Magyarország felzárkózni, ha jelentős összegeket költ az oktatásra” – mondta, s hozzátette: „a magyar tudományosság felfelé ívelő időszakáról beszélhetünk”. Gali Máté e kapcsán kifejtette, hogy Berzeviczy Albert a humánképzés mellett az iskolai testnevelés fontosságát is felismerte. Minisztersége alatt kezdődött meg a Zeneakadémia építése, de 143 népiskolát és 2096 népkönyvtárat is létesített. Tudományos munkája betetőzéseként 1905. november 27-én a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választották, s tisztségét haláláig betöltötte. A bécsi és a berlini tudományos akadémia, valamint a nápolyi Academia Postiana levelező tagja volt, s alapító elnöke volt az olasz-magyar kulturális kapcsolatokat ápoló Corvin Mátyás Tudományos Akadémiának – mondta Gali Máté. 

Jezsó Ákos