Elrejt

Munkatársunk az elmúlt években már többször foglalkozott e kérdéssel különböző tanácskozásokon. Ezeken mindig kifejezte, hogy a filozófia helye a vallásban elsősorban nem a filozófia-, hanem a vallástörténet kérdése. A kérdés mégsem irreleváns a filozófiatörténet szempontjából sem, hiszen a nyugati bölcseleti hagyománynak van egy jellegzetes vallási olvasata. Ennek ismerete nélkül szükségképpen az egész nyugati filozófiai örökségről alkotott képünk is csonka lenne. Az előző századforduló aktuális filozófiai irányzatainak tárgyalása a kor ébredési irodalmán belül a keresztyénség világnézet-szervező szerepével függ össze: mit értenek a vizsgált szerzők evangéliumi keresztyénség alatt, és ez a felfogásuk milyen határokat enged az átvétel, megengedés és megtermékenyítő áthatás számára a világi kultúra és tudományosság elemei szempontjából.

A kor uralkodóvá váló tudományos világnézete elsősorban a német idealizmus és a modern természettudományos felfedezések oldaláról intézett kihívást a hagyományos protestantizmus ellen. Az erdélyi református egyháztörténetnek ezt a szakaszát a nagyenyedi liberális vallástudományi iskola hanyatlásától számíthatjuk. Az előző századforduló erdélyi református közéletének egyik meghatározó szellemi alakja ekkoriban Bartók György (1845–1907) volt. Bartók Kovács Ödön (1844–1895) egyik legtehetségesebb tanítványaként „[...] az egyház múltjának, a liberális theologia világnézetének és a jelen egyháza közéletének összekapcsolásán” fáradozott, közelítve egy egyházcentrikusabb kálvinizmushoz. Életét végigkísérte filozófiai, vallásfilozófiai érdeklődés. A kanti kriticizmuson és etikai imperativuson nevelkedett személyisége nélkülözte a könnyedséget és a hajlékonyságot. Erős szellemi rokonságérzet kötötte Gotthold Ephraim Lessinghez. Első tanulmányát 1872-ben Lessing mint theológus címen írta. Két évvel később Lessings philosophische und religiöse Grundanschauung címen benyújtott disszertációja megvédésével ölthette fel a doktori talárt, ami az akkori református egyházban meglehetős ritkaságnak számított. 1879-ben Zichy Antal Bölcs Náthán-fordítását kommentálta hat folytatásban. Még élete utolsó karácsonyán, 1906-ban is Lessing Bölcs Náthánja gyűrűhasonlatát elemezte rendkívül mélyrehatóan az eszmeiségét és szimbolikája szempontjából. A korszakot kétségkívül Ravasz László zárja le 1910-es években írt munkáival. Ravasz eszme- és teológiatörténeti fordulata már 1909-től érlelődött. A kolozsvári teológiai értesítőbe írt Kálvin és kálvinizmus című tanulmányában a kálvini teológiai alapok és a kanti filozófia rendszer közötti rokonságot fejtegette. Ezt a megállapítását 1915-ös Homiletikájának teoretikus-filozófiai-ismeretelméleti bevezetőjében még jobban elmélyítette. Úgy vélte, az etikai idealizmus tulajdonképpen a protestantizmus lényegének a modern gondolkozás világában való kifejezése és érvényre juttatása, mivel ez a vallásosság lényegét az újkori filozófia eszközeivel találta meg újra, fejezte ki és tette értéke szerint megbecsülve egységes világnézetének nélkülözhetetlen tényezőjévé. A helyes kantiánus gondolkodás azért feltétlen érték, mert átvezeti az embert a merev tekintélyelven alapuló szupranaturalizmus, valamint a determinisztikus jellegű naturalizmus Szküllája és Kharübdisze között, melynek mindegyike szabadsághiányos állapot. A szellem felismert szükségszerűségében adott szabadság rokonítható azzal, amikor a hívő rácsodálkozik és sajátjaként erősödik meg az Istennek ajándékaként neki adatott hitben. A Schleiermachert sem elvető Böhm Károly-féle neokantiánus értékfilozófia Ravasz Lászlót a református öntudat legfőbb sajátja, a kálvini predestinációs tanításon alapuló hit- vagy üdvbizonyosság felé terelte.