Elrejt

Dióhéjban a Szent Korona-tanról

A Szent Korona története újabb évforduló kapcsán kerül előtérbe a folyó évben: negyven éve annak, hogy az Amerikai Egyesült Államokból hazatért országunk alkotmányos állami folytonosságának e jelképe. A „jelkép” kifejezést szándékosan használjuk már itt a bevezető sorokban, hiszen mi magyarok számára a „látható” korona mellett létezik egy másik, azt övező „láthatatlan” korona. A láthatatlan korona azon gondolatok összességét jelenti, amelyet Szent Koronánk megtestesít. Alkotmánytörténeti szempontból ezek közül a legfontosabb az úgynevezett Szent Korona-tan, ezzel foglalkozunk az alábbiakban.

Miben különbözik egymástól a Szent Korona-eszme és a Szent Korona-tan?

A két fogalmat egymással azonos értelemben is szokták használni, nézetünk szerint azonban helyesebb a kettőt különválasztani. A Szent Korona-eszme a korona szimbolikáját fedi – itt tekintsünk el attól, hogy egyáltalán mikortól lehet a magyar királyi koronát szentnek tekinteni. Például Szent István királynak (1001–1038) fiához, Imre herceghez intézett Intelmeiben a korona mint a földi királyi hatalom, de mint az égi, örök hatalom jelképe is megjelenik. Maga a Szent Korona később szimbolizálta az államterületet is, gyakran találkozunk ezzel a kifejezéssel: „Szent Korona országai”. Mindezeket természetesen csak példaként hozzuk, a korona-szimbolika átfogó végigvezetésére ezen a helyen nem vállalkozhatunk.

Az említett jelképekkel szemben a Szent Korona-tan egy közjogi („alkotmányjogi”) doktrína, melynek első megfogalmazását Werbőczy István (1458 körül–1541) országbírói ítélőmesterre vezetik vissza. A tan kiindulópontja, hogy a magyar államot a király és a nemzet alkotja. (A korban a nemzethez tartozást nem az anyanyelv határozta meg, hanem hogy valaki nemes volt-e vagy sem.) Az állam két fő személyi összetevője – a király és a nemzet – együtt a „Szent Korona egész teste”. A legfőbb államhatalom a Szent Korona egész testét illeti meg. Ebből következik egyrészt az, hogy a korona jogán a nemzet tagjai is részt vesznek az államhatalom gyakorlásában, másrészt, hogy a király a hatalmát nem a saját jogán, hanem a korona jogán bírja. A koronázás nálunk tehát nem formális, hanem közjogi aktus volt: a koronázással szállt át a királyi hatalom a királyra a koronáról. A tannak tehát a hatalommegosztás a lényegi eleme, mely Magyarországon egyeduralkodó királyt, despotát (vagy modern értelemben: ilyen „köztársasági elnököt”) nem ismer el […]