Október 2-án, kedden 18 órakor rendezzük a VERITAS-estek sorozat harminchetedik vitáját a VERITAS Történetkutató Intézetben 1918–19 és az egyházak címmel. A témát Hermann Róbert kutatócsoport-vezető moderálása mellett, Hatos Pál egyetemi docens, dékán (Kaposvári Egyetem), valamint Kovács Kálmán Árpád, intézetünk történésze mutatják be.
Helyszín: VERITAS Történetkutató Intézet, 1093 Budapest, Zsil utca 2–4. földszint
Időpont: 2018. október 2. (kedd) 18 óra
Elrejt
A beszélgetés a „három rendszerváltozás másfél év alatt" időszakát veszi górcső alá az egyházak szemszögéből. Kiindulópontja a dualizmus kori egyházpolitika egyszerre pozitív és terhes öröksége. A „boldog békeidőkben" megvalósult a lelkészi, tanári és tanítói fizetések rendezése, melyet a protestáns felekezetek esetében az állami társadalombiztosítási rendszerhez való csatlakozás egészített ki. Az államsegély növekvő igénybevétele ugyanakkor önkormányzat-korlátozó anyagi függőséget jelentett elutasítása pedig elégedetlenséget generált. Bár a római katolikus egyház nemzeti egyháznak számított, hívei jelentős részét nemzetiségiek (főleg svábok és szlovákok) tették ki. A görög szertartású hívek javarészt saját nemzeti egyházaik keretein belül gyakorolták hitüket. Az 1894-95. évi úgynevezett egyházpolitikai törvények előrelépést tettek ugyan az állam és az egyházak szétválasztása terén, a pozitív elkülönítést mégsem sikerült végrehajtaniuk. Az állami és egyházi feladatkörök továbbra is egybemosódtak, főleg az oktatásügy területén. Az állami és iskolai, valamint egyházi és vallásoktatási funkciókhoz rendelt forrásokat nem sikerült meghatározni, az állami vagyont nem sikerült az egyházitól úgy elválasztani, hogy azt az egyházak is egy igazságosabb és arányosabb egyház-finanszírozás alapjául tudták volna elfogadni. A háborús viszonyok eleve kudarcra ítélték a katolikus autonómia és az 1848. évi XX. tc. hetven éve húzódó ügyeinek utolsó megvalósítási kísérletét. Mindez politikailag erősítette azon republikánus, polgári radikális és szociáldemokrata irányzatokat, melyek a vallást ekkor már legfeljebb az egyén szigorú magánügyének tekintették. Az egyházak ekkor szembesültek először igazán komolyan annak lehetőségével, hogy esetleg olyan társadalmi rend is kialakítható, mely nélkülük vagy esetleg kifejezetten ellenükre működik. A behódolásra kényszerítés és a véres atrocitások a kommünidőszak tragikus velejáróivá váltak. Tormay Cécile azon értékelésében azonban, hogy a „forradalmak" eleve a „zsidó-szabadkőműves összeesküvés" jellegét hordozták volna magukban, a keserűség által diktált visszatekintő történelemszemléletet kell látnunk.
