Elrejt

Vessünk a felvetett problémára három eltérő irányú reflektorsugarat: 1.) „Idegen hódítók, gyarmatosítók, minden nemzeti jellegzetességünk sárba tiprói, minden retrográd, feudális magyar jellegzetesség konzerválói". Az előadónak is ezt tanították még az általános iskolában a Habsburg uralkodókról. Annál nagyobb megdöbbenéssel tapasztalta akkor már kifejezett történelmi érdeklődéssel rendelkező fiatalként, hogy Hanák Péter a Habsburgokat „minden európaiságunk letéteményesei"-nek nevezte. Az alkalom Habsburg Ottó 1989-es magyarországi látogatása volt, és a megszólalás rendszerváltozás körül megváltozott közhangulatról tanúskodott. Talán kicsit mégis túllőtt a célon, szerzőjének 60-as évekbeli nyilatkozatai pedig mintha még ennek ellenkezőjéről szóltak volna. Lehet az ideológiai és politikai szélkakaskodáson túlmutató történettudományt művelni? 2.) Ha valaki felvetné előttünk (ahogy ezek a felvetések ténylegesen megtörténtek), hogy történelmi jelentőségénél, az uralma alatt megvalósult tartós béke és fejlődés áldásai miatt három Habsburg uralkodó, I. Lipót, Mária Terézia és Ferenc József előkelő helyen felállított köztéri szobrot érdemelne, mit felelnénk? I. Lipót? Jó az a XI. Ince szobor a Várban... Mária Terézia? Gödöllő, Vár, Egyetem igen, máshol nem... Ferenc József? Legfeljebb egy mellszobrot egy dualizmus kori reprezentatív középület eldugott oldalában ...  3.) Fordítsuk meg reflektorunkat! "Kossuth Lajos a magyar történelem egyik legnagyobb (jelentőségű) alakja." Önök melyik mondatot írnák alá, és miért? De miből táplálkoznak történelmi averzióink, távolságtartó ellenérzéseink? Mennyiben jogosak ezek? Mit tegyünk velük? Azt mindenki sejti, hogy a Habsburg-dinasztia megítélése nem a fekete vagy fehér kérdése, a magyar történelmi szerepéé sem. Hogyan maradhatunk meg ilyen körülmények között a realitások talaján?