Elrejt

Kovács Kálmán Árpád: A vallás- és egyházpolitikus Eötvösök és Trefort (előadásterv)

A vallás- és egyházügyről az 1766-os középiskolai investigatio után kezdett az oktatásügy leválni, a kettő összefonódottsága azonban még a 19. század második felében is megmaradt, lévén az oktatásügyi intézmények zöme még mindig egyházi-felekezeti fenntartásban állt. Sőt, paradox módon a társadalmi elit lefelé gyűrűző szekularizációja, valamint a társadalmi közhangulat laicizálódása a korábbi család helyett az iskolát tette a fő vallásközvetítő közeggé. Kevéssé ismert tény, hogy az 1879-ben megkezdődő „reverzálisharc” vagy „elkeresztelések elleni küzdelem” a gyermek vallásáról igazából a végrehajtó közegek asszisztenciájának megszerzéséről szólt az államilag előírt iskolai vallásoktatás meghatározása érdekében. A társadalom tradicionalista vonásainak köszönhetően a hitnek és a hitélet gyakorlatainak a fokozódó elvallástalanodás mellett is meghatározó szerepe maradt, főleg a a mindennapok, a szokások, az ízlés és a közerkölcs szférájában, de a teológiai-hitéletin túl a világi tudományos modernizációban is. Ebből a kettős közegből nőtt ki a „valláserkölcsi társadalom” eötvösi koncepciója. Az eszme voltaireiánus-kantiánus alapokon nyugodott, de egyúttal annak tükre is volt, hogy a hegeliánus fejlődéseszmén nyugvó közép-európai liberalizmus a vallást és annak történetileg megvalósult társadalmi institúcióját, az egyházat a társadalmi és műveltségi viszonyok egyensúlyi [értsd: a történelmi alapokat megőrző, sem nem túl radikális, sem nem túl konzervatív] evolúciója fontos eszközének tekintette. Ilyen körülmények között szükséges a vallás- és egyházpolitikus Eötvös József, Trefort Ágoston és Eötvös Lóránd reális közéleti szerepének és teljesítményének megismerése szempontjából.