A Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmával Kényszerű rabság, kettétört sorsok, jelöletlen sírok – A GULÁG-kutatás fehér foltjai címmel konferenciát szervez. A megjelenteket Pintér Jolán, a GULÁG Alapítvány elnöke, Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója köszönti.
A előadók közt szerepelnek munkatársaink is: Kovács Emőke Keserű valóság – Rózsás János nehéz sorsa, Bertalan Péter A kollektív büntetéstől a szuperhatalmi státuszig, Rácz János Az angolszász álláspont és a szovjet táborok, Kiss Dávid Az MKP hadifogoly-politikája, valamint Kovács Kálmán Árpád „[…] a serdülő ifjúság nem mer mutatkozni.” című előadással.
A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a gulagalapitvany@gmail.com email címen lehet. Határidő: 2020. február 24.
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem, 1088 Budapest, Múzeum körút 14-16.
Időpont: 2020. február 25. (kedd) 9 óra
Elrejt
Kovács Kálmán Árpád előadásának összefoglalója
A bolsevik kommunizmus 1917-től kezdődően véres vallásüldözést vezetett be. Ennek elborzasztó adata, hogy az 1913-as utolsó békeév papi és szerzetesi létszámához viszonyítva 85-90% járta meg a GULAG-ot. A GULAG-ra került egyháziak közül pedig 2/3-ának életét követelte ez a földi pokol. A vallásüldözés azonban nemcsak az orosz ortodox egyházat sújtotta, hanem legalább ilyen arányban az ott élő kisebb vallási közösségeket, római katolikusokat és protestáns kisegyháziakat is. Egyes adatok között a bolsevizmus vallási áldozatainak száma 1935-re elérte a 17 millió főt. Sztálin 1941–43-ban a Nagy Honvédő Háború sikere érdekében politikai fordulatot hajtott végre. A náci Kirchenkampfot is mintául véve ezután már az egyirányú terror helyett váltogatva alkalmazta a megfélemlítés, megtévesztés, átszövés, szolgálatba hajtás technikáit. Ez az új taktika mindössze a felszín alá igyekezett nyomni a változatlan társadalmi valláselnyomó tendenciákat. Közkeletű tévedés, miszerint a vallásüldözés Magyarországon csak 1948 karácsonyán vette volna kezdetét. A vallásüldözés kezdete valójában a megszálló szovjet csapatokkal érkezett az országba 1944 végétől. Hiába kellett szovjet hadparancsra mindenhol megnyitni a templomokat és megtartani a szolgálatokat, ez mindössze „az élet visszatért a normál kerékvágásba” propagandaüzenetének látvány-alátámasztásául szolgált. Bár látszólag elszigetelt egyes esetekről volt szó, ha a pap- és lelkészgyilkosságokat, elhurcolásokat, népbírósági pereket térképen rögzítjük, az események rendszerré látszanak összeállni, melyből a kor minden szereplőjéhez már akkor eljutott az okulásul szolgáló elégséges információ, hogy mi folyik az országban és mi fog következni még. Súlyosbította a helyzetet a reformátusság világi egyház jellege. Míg ugyanis a papi állás a szovjet megszállás alatt valamennyi (ha nem is túl sok) védelmet biztosított az atrocitásoktól, azok kiemelt mértékben sújtották korábbi egyházfenntartó elemét, a presbiteri réteget is adó, hagyományos társadalmi elithez tartozó, úri, értelmiségi és gazdaréteget. Ezen atrocitások végrehajtásához a szovjet hadsereg mindig megtalálta a megfelelő magyar segéderőt, akik között például baloldali érzelmű (kommunista- és szovjetbarát) Békefi Benő nyíregyházi lelkész exponálta is magát. Ahogy a kor kommunikációs viszonyai terjesztették a szovjet megszállás valós híreit, úgy szegényedtek el a hivatalos egyházi források, és tolódtak el az átélt események valós megörökítései a magánemlékezések és iratok, valamint a pszeudobeszéd terére.
