110 éve született László Gyula – Anka László írása

2020. április 24.

Erdélyi unitárius, székely köznemesi és paraszti felmenők családjában látta meg a napvilágot, a magyar–román–szász vegyes lakosú Kőhalom nagyközségben, 1910. március 14-én. Édesapja a helyi állami népiskolában volt tanító, de az oktatás mellett rajongással gondozta gyümölcsös kertjét, orgonán, hegedűn játszott, dalárdát szervezett, és mint a falu egyik legtanultabb embere ő mondta az ünnepségeken a díszbeszédeket. Unitárius létére kántorkodott a ferencesek rendházában a rendfőnök kérésére, ami jól jellemezte vallási toleranciáját. Az édesanyja három esztendős korában árvaságra jutott, egy tanító nevelte fel. Először az 1916-os román betöréskor kellett menekülniük. Miután visszatértek Kőhalomra, otthonukat kifosztva találták. A família nem maradhatott ott sokáig, az első világháború utáni impériumváltás távozásra késztette őket. Ennek megfelelően az elemi iskolás Gyula előbb magyar, azután szász iskolában folytatta tanulmányait, majd a kolozsvári unitárius kollégium népiskolai tagozatán fejezte be. Gyermekkora nemzetiségi problémájára így emlékezett később vissza: Érdekes módon a szászokkal verekedtünk, a román fiúkkal nagyon jóban voltunk. De a román hatalom nem volt jó hozzájuk, csomagolniuk kellett. Hosszú időre egy szolnoki vasúti vagonban húzta meg magát a család, míg az apa Budapesten járt kenyérkereseti lehetőség után. A vagonélet körülményei között a későbbi régészt tífusz és kétoldali tüdőgyulladás is megtámadta. Mikor egzisztenciális viszonyaik rendeződtek, a fiút a fővárosban reálgimnáziumba íratták be, ahol tanárai hamar felfigyeltek kitűnő rajzkészségére. Ennek köszönhetően egyenes út vezetett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol egy francia nyelvtanfolyamon megismerkedett élete párjával, Vidra Máriával, azaz Maricával.

Bővebben