Kiss Dávid írása

2020. április 27.

A „felszabadulás”, helyesen fogalmazva a szovjet megszállás utáni első május 1-je akárcsak a megszállóknak, a munkáspártok számára is lényegesnek számított. A szovjetek ezen a napon avatták fel a Szabadság, a Gellért és a Vigadó téri emlékművüket. A lakosságnak 1945 tavasza Magyarországon inkább a háború végét jelentette, az elhunytak gyászolását és a távollévők hazavárását, napi megélhetésük biztosítását. A fő szervező „munkáspártok” felvonulást, közös politikai beszédek tartását, majd szórakoztatást terveztek, bár a második világháború közel sem ért ekkor véget, és az ország is romokban hevert.

          Az ünnepnapon több fővárosi kerület az említett emlékművekhez vonult fel, ahol a két párt vezető politikusainak felszólalásait hallgatták meg. A többiek a Városliget környékén masíroztak. A Panem et circenses-elv alapján mindezt a Millenáris pályán zenés felvonulással és rendezvényekkel tarkított „sportünnep” követte. Az Angolparkban, a Fővárosi Cirkuszban és a Jókai Színházban is rendeztek ünnepi megemlékezést.

         Alighogy áthaladt a front az országon, már a Magyar Kommunista Párt készült a rendezvényre, hiszen a két világháború között betiltott szervezet, hiszen ekkor megmutathatta magát, társadalmi beágyazottságát, ezért lényeges volt számára az is, hogy mennyi embert tud mozgósítani. Ennek a felkészülésnek egyik példája az 1945. április 30-án a Szabad Népben megjelent, Májusi kiáltvány című cikk volt. Tény, hogy 1942 után nem lehetett megünnepelni május elsejét, előtte is csak jelentős korlátozásokkal. Bár érdekes, hogy 1944-ben a magyarországi „birodalmi németek” megtartották az ünnepet, de a magyar munkásság „munkával ünnepelt”. Hasonló volumenű ünnepet megelőzően csak 1919-ben tartottak. Az írás állításaival kapcsolatban lényeges kiemelni, hogy a KMP-vel szemben az MSZDP-t nem tiltották be, bár 1921-ben a Bethlen–Peyer paktummal igyekeztek vidéki szervezését korlátozni. Ezt a „szabályozást” a párt nem vette komolyan. A cikkben említett „Horthy reakció”, „hősies szovjet felszabadító hadsereg” narratívái a későbbiekben is visszaköszöntek. Érdekes a „német fasizmus” minősítés, hiszen a valóságban a Németbirodalom rendszerének nemzetszocializmusa nem volt azonos az olasz fasizmussal. A mai napig többször tévesen használják ezt a jelzőt nem csak a nácikra, hanem a nyilasokra is. Ennek feltehetően az lehet az oka, hogy a szövetséges csapatok először Olaszországgal írtak alá fegyverszüneti szerződést, amelyben a fasiszta jelző használata helyesen szerepelt. A későbbiekben ezt a dokumentumot több más fegyverszüneti szerződéshez is mintának használták, illetve az olasz békeszerződés volt az első, melynek mintájára készítették el a többit, ez lehet az említett „jelenség” magyarázata.

          A cikkben az amerikai, az angol és a jugoszláv munkásoknak is köszönetet mondtak. Látható, hogy már Churchill fultoni beszéde előtt sem a szövetséges államoknak fejezték ki hálájukat, bár ekkor még egy oldalon küzdöttek a szovjetekkel. A nemzetközi szakszervezeti mozgalomnak való köszönetnyilvánítás az abban lévő jelentős szovjet befolyás miatt vált lényegessé. A reakció szó, mint gumifogalom a későbbiekben is megmaradt, vég nélkül alkalmazták azokra, akik a „Párt” politikájával nem értettek egyet. Itt még a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF) egységéről beszéltek, bár a munkásegység és a szolidaritás a parasztsággal előrevetítette a Baloldali Blokk 1946-os létrehozását, amelyben az MKP, SZDP és a Nemzeti Parasztpárt (NPP) vett csak részt. 1945 áprilisának a végén a nem az MNFF-be tartozók voltak csak „körön kívül”, aztán egyre több embert, szervezetet tekintettek reakciósnak.

          Rákosi az ünnepet egyébként sikerként könyvelte el. Ez  eseményt követően született MKP-s határozat a választások mielőbbi megtartásáról és a választási „taktikáról”, illetve a párt hadseregének, a Rendező Gárdának a kibővítéséről.

1945 Szabad N

Kép forrása: Fővárosunk Budapest