Glaub Krisztián írása

2020. május 13.

1956. június 20-i keltezésű dátummal az alábbi levél érkezett Vándor László, a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség (MÖHOSZ) Partizán Tagozata titkárának az asztalára:

Tisztelt Vándor elvtárs!

A MÖHOSZ Partizán Tagozat Becsületbírósága június 13-i ülésén meghallgatott a személyemmel kapcsolatos beadványok ügyében. A Becsületbíróság az ülést felfüggesztette, és egyben közölte velem, hogy az ügyben további ülést fog tartani, amelyre engem is meg fog újból hívni. Tekintettel arra, hogy az ellenem szóló beadványok részben provokatív jellegűek, illetve nyilvánvalóan tudatosan rágalmazó, uszító és hazug jellegű megállapításokat tartalmaznak, szükségesnek tartom előterjeszteni az alábbi kéréseimet: 1. A Becsületbíróság következő ülésére annyi idő álljon az elvtársak és az én rendelkezésemre, amennyi a tényleges igazság pártszerű eszközökkel és felelősségérzettel történő megállapításához elengedhetetlenül szükséges. Ti. többek közt sok további mondanivalóm lesz az egyes beadványokkal kapcsolatban. Egyben megismétlem szóbeli előterjesztett kérésemet, hogy a Becsületbíróság következő ülésére hívják meg Kádár János elvtársat. 2. Jelen kívánok lenni a Partizán Tagozat azon vezetőségi ülésén, amelyen az elvtársak az ügyemet tárgyalni fogják és ez alkalommal is élni akarok a lehetőséggel, hogy az üggyel kapcsolatos sok fontos kérdésben az igazságnak megfelelő tájékoztatást szolgáltassak az elvtársaknak.

Budapest, 1956. június 20.                                                      

 Farkas Vladimir s. k.

 

Miről tanúskodik ez a levél? Első olvasatra egy súlyos sérelmet szenvedő ember magánbeadványa egy (párt)testület részére, a valóság ennél azonban jóval összetettebb. 1953. január 3-án letartóztatták Péter Gábor altábornagyot, a rettegett Államvédelmi Hatóság (ÁVH) vezetőjét. A vádak cionista kémtevékenységről szóltak, amelynek a koncepciója – mint az összes többi esetben – a Szovjetunióból indult ki. Farkas Vladimir ekkor maga is ÁVH-n dolgozott alezredesi rangban, mint a Határon Túli Hírszerzési Főosztály vezetője. Főnökének letartóztatása saját bevallása szerint alaposan megdöbbentette, annak ellenére is, hogy a köztük korábban fennálló jó viszony addigra már igencsak megromlott. Péter és más államvédelmi tisztek őrizetbe vétele nem akasztotta meg komolyabban Farkas karrierjét, ugyanakkor a későbbi események fényében döntő jelentőségű mozzanatnak bizonyult. Az 1953 nyarán bekövetkezett fordulat után a strukturális átszerveződések nem kerülték el az ÁVH-t sem, az addig függetlenített államvédelem ismét visszakerült a Belügyminisztérium fennhatósága alá. Megkezdődött a különböző munkásmozgalmi személyek elleni perek felülvizsgálata is. Ezek során a következő években felértékelődött a börtönben lévő és már elítélt Péter Gábor és társai jelentősége, akiktől kihallgatóik azt várták, hogy tegyenek vallomást mindarról, amit a koholt perekről, elsősorban a Rajk-ügyről tudnak.

Hasonló kérdéseket kapott a testület új vezetőjétől, Piros Lászlótól a szabadlábon élő és továbbra is az államvédelem kötelékében dolgozó Farkas Vladimir is. Rajta már egyfajta önkritikát is számon kértek korábbi tevékenysége miatt. A nyomás végül addig fokozódott, hogy Farkas Vladimir 1955. február 16-án önként távozott a belügyminisztérium állományából. Ezzel az ügy messze nem ért véget, a felülvizsgálatok során ugyanis olyan vallomások láttak napvilágot, melyek szerint Farkas Vladimir nem „csupán” egyszerű hivatalnok volt az ÁVH-n belül, hanem a legszadistább, legkegyetlenebb kínzómesterek egyike. Ezt az elméletet többek között az ekkora szabadlábra került Kádár János is sikeresen terjesztette már rehabilitációs eljárása során. Az egykori belügyminiszternek megvolt az oka Farkas Vladimirra, sőt annak édesapjára, Farkas Mihályra is neheztelni, hiszen 1951. április 21-i letartóztatásában mindketten szerepet játszottak.

1956 februárja és az SZK(b)P hírhedt XX. kongresszusa után az események végképp felgyorsultak. Magyarországon a március 26-i MDP KV ülés újabb felelősöket keresett a korábbi törvénytelenségekért. Így került a célkeresztbe az addigra már formálisan is minden hatalmától megfosztott Farkas Mihály. Idősebb Farkas felelősségének megállapítására jött létre a párt ötös bizottsága, amely ott folytatta a munkát, ahol az korábban abbamaradt: elsősorban a börtönben ülő egykori államvédelmi tisztek vallomásaira alapozva. A kialakult helyzetben kézenfekvőnek tűnt tehát a már elítélt Péter-csoport után ezúttal az összes felelősséget Farkasékra zúdítani. Így az elkövetkezendő pár hónap valóságos vesszőfutás lett Farkas Vladimirnek, akinek meg kellett jelennie az apja ügyét vizsgáló bizottság előtt, amelynek tagjai kimondottan rosszhiszemű kérdésekkel igyekezetek sarokba szorítani őt. 1956. június 9-én ebben a helyzetben érkezett meg az a felszólítás, amelyre a fentebb említett levél is reflektál, mégpedig a MOHÖSZ-tól, amely személyes megjelenésre kötelezi Farkas Vladimirt, hogy ügyét a testület kivizsgálhassa.

Az előzmények érintőleges ismertetése után érdemes kissé elemezni az idézett levelet, illetve az ügy lefolyását. Legfontosabb kérdés, milyen beadványokra hivatkozott Farkas Vladimir? Természetesen az addigra már zajló vizsgálati anyagokra, amelyeket Péter Gábor és társai pártutasításra tettek, és később újra és újra elismételtek, mindig a kívánalmaknak megfelelően. Ezek mellé jött Kádár János meghallgatása is, aki a Farkas-ügyet vizsgáló bizottság előtt tett további terhelő tanúvallomást a két Farkasra. Mindezek után jogosnak tűnt az a felvetés-kérés Farkas Vladimir részéről, hogy szembesítsék Kádár Jánossal, hogy annak a vádjaira direktben felelhessen. Az adott politikai helyzetben viszont erről szó sem lehetett. A pártvezetést nem az igazság keresése, hanem a bűnbakpolitika érdekelte és a kármentés, ennek megfelelően ebben a légkörben objektív vizsgálatról szó sem lehetett.

Farkas június 20-i beadványa után öt nappal már meg is született a Partizán Tagozat Becsületbíróságának határozata, amelynek értelmében Farkas Vladimir elismerte a terhére felrótt bűnöket, ezért a Tagozat soraiból kizárja és minden korábban adományozott érdemrendjétől megfosztja. Itt a tényekkel szemben azonban jelentős csúsztatás fedezhető fel, ugyanis Farkas Vladimir semmit sem ismert el az őt terhelő vádakból a dokumentum állítása ellenére. Mindennek tisztázása végett Farkas újra tollat ragadott, hogy egyenesen Rákosihoz forduljon a Partizán Tagozat határozatának hazugságait leleplezendő. Három levelében, amely 25-én, 26-án, illetve 27-én keltezett lényegében újra ugyanazokkal a hivatkozásokkal és érvekkel próbálta bizonyítani az igazát. Választ természetesen nem kapott, Rákosit addigra kizárólag már a saját megmentése foglalkoztatta, mert a levegő már körülötte is vészesen fogyott.

Az események záró akkordjára az MDP KV július 18-i összeülése után került sor. A híres-hírhedt ülés cezúrát hozott a magyarországi sztálinizmus történetében, miután itt mondott le első titkári posztjáról Rákosi, majd július 26-án távozott is a Szovjetunióba. Ugyanezen az ülésen érte el a politikai csúcspontját a Farkas Mihály elleni hadjárat, melynek eredményeképpen az egykor rettegett honvédelmi minisztert tisztségei mellett még a párttagságától is megfosztották. Farkas Vladimir életében ez az állomás pár nappal később, augusztus 1-én következett be, amikor más egykori államvédelmi tisztekkel együtt hallgatta meg az MDP Központi Ellenőrző Bizottsága (KEB). A vádak immár a szokásosak voltak és Farkas Vladimir személyes felelőssége körül körvonalazódtak. A többi pártszerv mellett azonban a KEB sem az igazság szellemében ült össze, hanem a koncpolitika betetőzéseként, amelynek eredményeképpen végül Farkas Vladimirt is megfosztotta MDP tagságától. Farkas a vizsgálat szükségességét és pártbüntetést jogosnak vélte ugyan, de kizárását továbbra is koncpolitika részének tartotta, amely nem felszámolja a törvénysértést, hanem tovább növeli azt. A dolgok törvényszerűségét követve a párt általi felelősségre vonás után nem sokat kellett várni a büntetőjogira sem, miután a politikai helyzet 1956 viharos őszére újra forráspont közelébe jutott. Az új, Gerő Ernő által fémjelzett pártvezetés Rajk László és társai újratemetésével, illetve Jugoszlávia felé közeledéssel kívánta kifogni a szelet az elégedetlenkedők vitorlájából, emellett pedig más volt államvédelmi tisztek letartóztatásáról is döntés született. Ebbe a körbe már „beleférhetett” Farkas Vladimir is, akit október 5-én, egy nappal Rajk újratemetése előtt vettek őrizetbe. Az érintettet mindez különösebben már nem lepte meg.