Bertalan Péter írása

2020. május 15.

Az alábbi értékes történelmi forrás a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárából került elő. A dokumentumrészlet egy atomháború esetén elrendelt fiktív szimulációs gyakorlat részletes helyzetelemzését tartalmazza. A teljes forrást a szerző a közeljövőben egy hosszabb tanulmány keretében szándékozik közölni. A dokumentum rendelkezésemre bocsátásáért köszönet illeti Farkas Péter főlevéltárost.

A 20. századot a hosszú 19. századdal szemben a rövid 20. századnak nevezi a történettudomány. A jelző jelentéstartalma az események sűrűsödésével áll kapcsolatban. A két világháború tragikus, napról napra változó eseménysora és a modern média által percről percre, óráról órára, napról napra permanensen közölt politikai történések az idő relatív rövidülésének érzését keltik. 1962. augusztus 29-én a CIA egyik U2-es kémrepülőgépének kiadták a parancsot, hogy repüljön Kuba fölé. Az U2-es húszezer méter magasságból készített felvételeket és ezen jól kivehetők voltak a szovjet rakétatelepítő csapatok munka közben. A felderített tényeket más források is megerősítették. 1962. szeptember 15-én ugyancsak egy amerikai felderítő repülőgép felvételei bizonyították, hogy egy szovjet kereskedelmi hajó, a Poltava nukleáris robbanótölteteket és támadó SS4-es, SS5-ös ballisztikus rakétákat szállított Kubába. Ezután újabb U2-es felderítések erősítették meg a szovjet háborús, katonai lépéseket.  Kennedy elnök válaszul egy tengeri karantén létrehozása mellett döntött, s 1962. október 23-án televízión keresztül tájékoztatta az amerikai lakosságot a szovjet rakétatelepítésről, és elrendelte a Kuba felé tartó szovjet teherszállító hajók blokádját. Katonai lépéseket is tett az USA hadvezetése. B52-eseket nukleáris töltetekkel szereltek fel, és azok egy védelmi övezetben keringtek az Északi-sarkkör felett. Innen vagy visszarepülhettek bázisaikra, vagy szovjet célpontokat támadhattak meg. A 90 darab B52-es fedélzetén 20-50 megatonnás – 1 megatonna 1 millió tonna hagyományos robbanóanyag energiájának megfelelő magenergia mértékegysége – bombával folyamatosan az észak-atlanti térségben támadási parancsra várt. A repülőtereken 550 B52-es, 800 B47-es és 70 B58-as nehézbombázó startra készen várakozott. Az Északi-tengeren és az északi-sarki jégtakaró alatt nukleáris töltettel ellátott atom-tengeralattjárók állomásoztak, készen arra, hogy csapást mérjenek szovjet nagyvárosokra. 8 Polaris rakétákkal felszerelt tengeralattjáró az északi-atlanti térségben járőrözött és 128 víz alól indítható rakétájukat a Szovjetunióra irányították. A Földközi-tengeren, a Sárga-tengeren a 6. és 7. amerikai flotta, valamint a Royal Navy repülőgép-anyahajón ugyancsak atombombákkal felszerelt repülőgépek álltak bevetésre készen. Interkontinentális ballisztikus rakétákat állítottak készenlétbe az USA területén. 102 Atlasz, 54 Titán és 12 Minuteman interkontinentális rakétát a földalatti silókban kilövő pozícióba helyeztek. Kennedy elnök az amerikai fegyveres erőket Defcan 1, a háborút jelentő védelmi fokozatba helyezte. A karib-tengeri vesztegzár 1962. október 24-én lépett életbe. Ettől kezdve az emberiség II. világháború utáni történelmének legdrámaibb napjait élte át. A Varsói Szerződés és a NATO erőit a legmagasabb riadókészültségbe helyezték. Florida katonai táborrá vált, Kubában felfegyverezték a felnőtt lakosságot. Ezekben az órákban 18 kelet-európai szállítóhajó haladt a Kuba előtt felsorakozott blokádot végrehajtó amerikai hadihajók vonala felé. Ezt a 18 hajót négy szovjet atom-robbanófejekkel felszerelt torpedókat is szállító és amerikai támadás esetén tűzparanccsal is felhatalmazott tengeralattjáró kísérte. Hruscsov miniszterelnök, az SZKP KB főtitkára az egész világ megkönnyebbülésére utasítást adott arra, hogy a szovjet rakétaszállító hajók ne próbálják áttörni a tengeri blokád vonalát. 16 fegyvert szállító hajót visszafordított. Tehát újabb rakéták nem jutottak Kubába.

A világégéssel fenyegető konfliktus mögött a két szuperhatalom totális szembenállása állt, amelyet a fegyverkezési verseny erősített. E versenyt érzékeltető statisztikai adatok szemléltetik a veszély nagyságát. A fegyverkezési verseny élesedésének, kiszélesedésének bizonyítéka az atomkísérletek számának növekedése.

A fegyverkezési versenyfutás keretei között zajló, köztörténeti folyamatként is értelmezhető, 1970-től kezdődő „dédente” (enyhülés) időszakát az 1979-től 1985-ig tartó korszak követi, amelyet a történettudomány a „kis hidegháború” szakaszaként definiál. A korábbi időszakban a bipolaritásra épülő kényes katonapolitikai egyensúlyt, a Szovjetunió afganisztáni agressziója, valamint az Egyesült Államok által indukált csillagháborús program felborította. Mindez a globális sakktáblán játszó nagyhatalmaktól új taktikai variációk alkalmazását követelte meg. Ennek a folyamatnak a főbb állomásai a többször is felhasználható Columbia Űrrepülőgép 1981-ben történt fellövése, két év múlva a csillagháborús program, a földközeli űrtérbe telepítendő hadászati támadófegyverekre is alapozó 1983. március 23-án bejelentett Hadászati Védelmi Kezdeményezés (Strategic Defence Initiative). Az Egyesült Államok 1984. június 20-án végrehajtotta az első rakétaelhárító kísérletét az „űrvédelmi pajzs” kialakításának keretei között, 160 km magasságban megsemmisítettek egy interkontinentális rakéta robbanófejét. A másik fél, a Szovjetunió tükörreflexként megsokszorozta az SS-20-as rakéták számát Közép- Európában.

A történészek gyakran használják a globalizáció szinonimájaként a sakkjátszma kifejezést. Elsődleges törekvésük annak a félévszázados szimultán partinak a megjelenítése, ahol több főtáblán játszik egymással a két kiemelt erőnyerő – az USA és a Szovjetunió – miközben ugyanők a fontosabb lépesek meghívottjai – vagy éppen kéretlen multiplikátorai – a melléktáblákon folyó küzdelmeknek is. Az atomütőerő fejlesztésére épülő fegyverkezési versenyben, a csillagháborús program által gerjesztett globális, valamint az intergalaktikus térben lejátszódó hatalmi aspirációk árnyékában, azért nem mindig a sakk konvenciói szerint követték egymást a pro és kontra húzások. Egy másik közkedvelt játék a kártya – s annak politikailag motivált cinkelt lapjai – is fel-feltűnnek időnként, s igazából egyszerre görgették a fejleményeket az asztal feletti „lovagias” küzdelem és az asztal alatti (vagy kulisszák mögötti) sötét játék elemei. Másképp alig képzelhető el, hogy a mellékszereplő partnerek időnként egyik, avagy másik védhatalom oldalán tűnnek fel, illetve hogy esetenként a már egyszer kiütött bábuk visszakerülnek a sakktáblára. Megannyi bizonytalanság, amelyekről nem tudjuk, hogyan befolyásolják az „atompartiban” – a magát végső –, mindent megnyerő győztes szerepébe navigálni igyekvő,  a titkos diplomácia eszközeivel „leárnyékolt” szuperhatalmak döntéseit, szándékait. Ezért a folyton változó, sokvektorú, képlékeny történelmi folyamatnak a bemutatása nagy feladat, csak az új történelmi források feltárásával lehetséges.

 

Atom BP

 

Kép forrása: pixabay