Kovács Emőke írása

2020. május 19.

A 19. század eleji festményeken még gyakran láthatunk teheneket, lovakat itató pásztorokat, parasztokat a Balaton partján. Ekkoriban ugyanis még nem volt semmilyen fürdőélet a Balatonnál. Az ismert települések, pl. Badacsony, Tihany, Balatonfüred valamely nevezetességük, látványosságuk, a jó boruk vagy a savanyúvíz miatt váltak kedveltté. Kezdetben nem annyira a tóban való fürdőzés bizonyult vonzónak, mint inkább a különféle gyógyforrások, savanyúvíz- és gyógykúrák. Balatonfüreden az 1820-as évektől kezdte el Oesterreicher Manes József, füredi fürdőorvos használtatni betegeivel a tó vízét, azaz a hidegfürdőt.

A Balaton fürdőkultúrája csak a 19. század második felében kezdődött. Ehhez egyrészt hozzájárult a rendszeres gőzhajójárat megindulása (1847-től), a korszak közéleti személyiségeinek (Kossuth Lajos, Széchenyi István) Balatont népszerűsítő propagandája, a fürdőhelyek fejlesztése, valamint a déli vasút megindulása (1861) és a fürdőegyletek megszületése.

A déli parton a 19. század végén – a tavi fürdőkultúra kibontakozásával egyidőben – sajátos civil, társadalmi szerveződések alakultak ki: az ún. fürdőegyletek. Ezeket az egyleteket a magyar társadalom középrétege hívta életre, megteremtve általuk a Balaton kultuszát is. A déli part kiépülésében releváns szerepe volt Szaplonczay Manónak (1856-1916), Somogy megye tiszti főorvosának, aki 1893-ban hívta össze az első értekezletet, a fonyódi partszakasz parcellázása céljából. Szaplonczay bátorító szavaira 1896-ra Balatonberényben 120, Balatonkeresztúron 30 kiadó parasztszoba jelent meg, Fonyódon 9 villa épült fel, Bogláron 25 ház és 56 szoba, Lellén 4 villa és 30 szoba, Szárszón 80 szoba, Földváron 10 magánvilla várta az üdülőket. A 19. század végére, a 20. század elejére a déli partszakasz fürdőkultúrája is kibontakozni látszott. Az egyszerűnek tűnő munkálatok mögött hatalmas összefogás állt: „Sok a tennivaló és nehéz a munka, mely a Balatonpart felvirágoztatásában még hátra van, hiszen még a kezdet legkezdetén vagyunk; de erős az elhatározás, nemes ambíció, egy kis áldozatkészség és válvetett munkássággal rövid időn belül pótolni lehet a régi mulasztásokat.”

A sajátos szerveződések, a fürdőegyesületek nagyban előlendítették a települések sorsát. Az egyletek szerepe és célja sokrétű volt: a fürdőkultúra színvonalának emelése, szálláslehetőségek teremtése, a vendéglátóhelyek számának növelése, az infrastruktúra javítása, a vízvezeték-, csatornahálózat bővítése, az elektromos hálózat kiépítése, a közlekedés fejlesztése. Országos szinten az 1904-ben alapított Balatoni Szövetség fogta össze, és lendítette előre a kezdeményezéseket. Fő célként a Balaton-kultusz népszerűsítését, a balatoni fürdők felvirágoztatását tűzték ki. A fürdőegyesületek egymás után sorra alakultak: Balatonföldvári Fürdőtelepesek Egyesülete (1898), Balatonberényi Fürdőegylet (1899), Balaton-Fonyódi Szépítési Egylet (1903), Balatonboglári Fürdőegyesület (1904), Balatonföldvári Balaton Club (1904), Balatonkeresztúri Fürdőegyesület (1904), Balatonlellei Fürdőegyesület (1906), Balatonszárszói és Balatonszemesi Fürdőegyesület (1910), Balatonfenyvesi Fürdőegyesület (1911), Fonyód Sándor-telepi Fürdőegyesület (1913).

Időközben a balatoni nagybirtokosok rájöttek: az idegenforgalom jelentős hasznot hozhat. Így a part menti területeket felparcellázták. A kis falvakból évek alatt virágzó nyaralóhelyek nőttek ki. Balatonföldvárt és Balatonberényt elsősorban az arisztokrácia, Balatonboglárt a középosztály, Fonyód-Bélatelepet pedig az állami hivatalnokok látogatták szívesen, s építették fel villáikat, nyaralóikat.

A balatonberényi fürdőtelepet gróf Hunyady József (1863-1942) alapította 1881-ben. Később Hunyady parcelláztatta fel Szemest és Szárszót is, az 1900-as években. Szemesen vásárolt magának házat 1907-ben Eötvös Károly író is. 1894-ben megkezdődött a földvári fürdőtelep kialakítáa, gróf Széchényi Imre (1858-1905) jóvoltából. 1895-ben megépült a híres földvári Kupa vezér szálló. Balatonfenyvesen 1893-ben fejeződött be a parcellázás. Zalai szőlősgazdáknak adtak itt birtokokat. A hegyközség nevét – Máriatelep – a parcellázást irányító Széchényi Imre feleségéről, Andrássy Máriáról, kapta. 1895-ben már Fonyódon is megkezdődtek a villaépítések, melynek fő szorgalmazója Zichy Béla gróf (1851-1928) volt. Hamarosan elkészültek a fürdőházak, s Bélatelep mellett megindult a Sándortelep kiépítése is. A Kaposvár-Fonyód közötti vasútvonalat 1896-ban nyitották meg, ezáltal a megyeszékhelyen lakók egyik kedvelt nyaralóhelyévé vált a szépülő fürdőhely.

Balatonlellén az 1800-as évek végétől kezdett kialakulni a nyaralókultúra. A település előnye a hosszú partszakasz volt. Lellén 1892-ben épült fel az első villa, a fürdőtelep parcellázása a 20. század elején kezdődött meg. Homokos partját Szalay Imre (1846-1902) – fenyő és nyárfaültetéssel – alakíttatta nyaralásra alkalmassá. Bogláron a 20. század elején már strandot, mólót, kikötőt építettek, platánsort telepítettek. Ezért nem meglepő ez az 1893-ból származó tudósítás: „A balatonparti kisebb községekben Szántódon, Szemesen, Kővágó-Eörsön, Lellén, Révfürdőn eddig csak szórványosan jöttek meg évente a vendégek, de az idén túltömöttek ezek az apró, de kedves fürdőfészkek is. Részint az olcsó élet, de meg a poétikusan csöndes falusi magány is vonzza a vendégeket. A jövő évre már egész csomó villa épül a pusztán álló Balatonparton, ami a Balaton-kultusz jövőjét csak emelni, szépíteni fogja.”

A 20. század elejére az infrastruktúra még inkább fejlődött a tó körül: megépült az Észak-Balatonparti vasút, 1909-ben. Majd számos új kikötő nyílt: Földváron 1907-ben, Fonyódon 1908 ban, Siófokon, Bogláron, Szemesen 1912-ben. A század végére feléledt a déli part, Siófok felzárkózott „Magyarország dísze”, Balatonfüred mellé, melyet a fürdőhelyek látogatottsági adatai egyaránt alátámasztanak, s melyben bizonyára nagy szerepet játszottak a korszak népszerűsítő kiadványai és a déli parti fürdőegyletek aktív tevékenysége is.

A fürdőegyleteket 1904-től a Siófokon megalakult Balaton-Szövetség fogta össze. 1908-tól már képes lapjuk is volt, Balaton címmel. Az összehangolt Balaton-koncepció eredményeként a két háború közti időszakban virágzó fürdőhellyé vált a Balaton vidéke. Időközben az üdülési szokások is sokat változtak, ekkortájt bevezették a nyolc órás munkaidőt, aminek köszönhetően megnövekedett a szabadidő, ez pedig magával hozta az életmódváltást, előtérbe került a testmozgás, a sportok. Megkezdték a közegészségügyi ellátást, vízvezeték-ellátást és csatornázást érintő vizsgálatokat. Lassacskán megszűnt az állatok tóban való itatása is. Egy 1928-as tudósítás már egy pezsgő balatoni életet mutatott: „Az augusztus ötödiki országos balatoni week-enden családjával együtt részt vesz a kormányzó is. A kormányzó Tihanyban József kir. herceg vendége lesz. Balatonfüreden az Erzsébet-szanatóriumban rendeztek be részére szállást... A kormányzó megjelenésével különös súlyt ad a balatoni ünnepségnek, amellyel hangsúlyozza, a balatoni fürdőkultúra jelentőségét s egyúttal emeli fényét az országos balatoni ünnepségnek is, amelynek főbizottsági elnöke, Vass József dr. helyettes miniszterelnök, a kormány több tagjának, köztük Mayer József földművelésügyi és Pesthy Pál igazságügy-miniszternek, Dréhr Imre államtitkárnak, továbbá Ripka Ferenc főpolgármesternek és több közéletű előkelőségünknek kíséretében szombat este érkezik Füredre, ahol nagy ünnepséggel fogadják őket. Vasárnap reggel az ország minden részéből megindul a népvándorlás a Balaton mellé. A nagyfokú érdeklődésre való tekintettel a jegyeladást decentralizálni kellett A jegyek válthatók 9.60 pengős árban a menetjegyirodákban. Aki előre megváltja a jegyét, ingyen kapja a díszes kiállítású és pompás tartalmú Balatoni Almanachot.”

A Balaton fürdőhellyé alakulása egy hosszú és összehangolt folyamat eredménye volt, melynek alapjaira a modernkori fürdőkultúra is nagyban épít, összehangolva a hagyományokat a jelenkori elvárásokkal, igényekkel.

 

Kép forrása: egykor.hu