Kiss Dávid írása

2020. május 28.

A 100 esztendeje történt nemzeti trauma Mohácshoz hasonlóan nem csak az azt követő pár évtizedet határozta meg, hanem generációk sorsára is jelentős hatást gyakorolt, és gyakorol a mai napig. Mindez fokozottan igaz volt az előző évezred utolsó időszakára is.

Az 1980-as és ’90-es évtized fordulóján felgyorsultak az események. Nem csak Magyarország, hanem a teljes keleti blokk gazdasági csődhelyzetbe került, amely lehetővé tette a kommunista diktatúra lebontását. A szovjet csapatkivonással és a Varsói Szerződés (VSZ) lebontásával majd megszüntetésével azonban régi-új konfliktusok bukkantak a felszínre, amelyek többek között a trianoni békeszerződésből adódtak, ugyanakkor egy biztonságpolitikai vákuum állt elő.

 

Trianon politikai hatásai

A magyar politikai elit egyrészt örült a Varsói Szerződés felbomlásának, másrészt tartott egy szövetségi rendszer nélküli léttől. Az önálló magyar biztonságpolitika kidolgozása 1989-ben vette kezdetét, és 1992-re valósult meg, amelynek során több tényezőt is figyelembe kellett venni. A magyar külpolitikát, a magyar haderő állapotát és ezzel összefüggésben a szovjetek kivonulását, és az ország gazdasági helyzetét. A külpolitika terén a szomszédos államokkal való viszony, továbbá a VSZ-ből történő magyar kihátrálási szándék volt a döntő. Mindez több okból sem volt egyszerű, a régió stabilitása, és a szomszédos államok katonai erőfölénye, továbbá a haderőben rendszeresített jelentős számú szovjet eszközök miatt sem. A szomszédos államokkal kapcsolatban 1990-ben csak Ausztriával tartották megfelelőnek a helyzetet. Ugyanakkor egyedül ennek az országnak volt a hadereje a magyarénál gyengébb, a többieké jóval erősebb volt. A Szovjetuniótól annak belső bizonytalanságai, gazdasági helyzete, az energetikai függés és egy tömeges menekültáradt miatt tartottak. Csehszlovákiával, Jugoszláviával és Romániával az 1920-as trianoni szerződésnek köszönhetően a Magyarországtól való jelentős területi elcsatolások, a két világháború között a három országból szerveződő kisantant, a magyar területi visszacsatolások 1938 és 1941 között, továbbá a magyar kisebbségek helyzete miatt volt rossz Magyarország viszonya. Ugyanakkor az 1968-as csehszlovákiai magyar bevonulás sem tett jót a kapcsolatoknak. Közülük Csehszlovákiával rövid idő alatt elfogadhatóvá váltak a külkapcsolatok, a VSZ felbomlása érdekében a két ország együtt is működött. Jugoszlávia felbomlása során Horvátországgal és Szlovéniával alakult ki jó kapcsolat, Szerbiával a Horvátországnak való kalasnyikov fegyverszállításokat követően viszont tovább romlott. Ugyanakkor a Jugoszláv Néphadsereg repülőgépei több alkalommal berepültek magyar területre, 1991. június 28. és október 18. között 18 esetben.

A magyar kisebbség helyzete Jugoszlávia mellett Romániában is katasztrofális volt. A Ceaușescu által folytatott szisztematikus falurombolás több magyar falvat is érintett, amelyből az embereket agráripari központokba telepítették át. A mélypontot az 1990-es marosvásárhelyi események jelentették, amikor a városba szervezett román tömegek és az ott élő magyarok között szabályos utcai harcok zajlottak, a városba kivezényelt haderő nem tett semmit ennek megakadályozására. Az azt követő persorozat 40 elítéltjéből csupán kettő volt román nemzetiségű. Ekkor többen Romániában polgárháborútól, vagy a két ország közötti háborútól tartottak. Jugoszláviából és Romániából is jelentős számban jöttek magyar menekültek az országba. A magyar haderő mérete és korszerűtlensége mellett a magyar biztonságpolitikai helyzetet a külső és a belső gazdasági problémák, a szervezett bűnözés növekedése is rontotta.

 

Az új biztonságpolitika Trianon árnyékában

       Az új és önálló magyar védelmi doktrína kidolgozását az Antall-kormány idején, 1990 második felében kezdték meg. Az elsődleges cél az ország védelme lett, amelyet a haderő mellett két- és többoldalú nemzetközi szerződésekkel volt szükséges szavatolni. A magyar biztonságpolitika fő elemévé a háború elkerülése, a béke fenntartása, kisebbségvédelem és a védelemhez szükséges haderő kialakítása vált. A kialakult geopolitikai, regionális biztonsági és gazdasági helyzetben nem csak az Antall-kormány, hanem az ellenzék is elvetette a haderő fejlesztését, ehelyett egyfajta diplomáciai háló kiépítése került előtérbe. Egy tömbön kívülivé váló, instabil térségben lévő, eladósodott országnak nem volt sok lehetősége. Egyébként a legrosszabb forgatókönyv egy Magyarország nélküli VSZ fennmaradása lett volna, ami szerencsére nem következett be. A helyzet sok szempontból hasonló volt az első világháború utánihoz: a gazdaságot át kellett alakítani, az ország katonai ereje a szomszédokéhoz képest elenyésző volt. Ugyanakkor területeket nem csatoltak el, és az ország nemzetközi kapcsolatrendszere is jobb volt, mint az 1920-as években. Hosszabb távon az ország a NATO és az Európai Közösségben való tagságot célozta meg. A magyar kisebbségek védelmét is elsőrangú kérdésnek tekintették. Nem véletlenül hangsúlyozta Antall József, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. A korabeli politikai törekvéseket mindez kifejezően ábrázolta, hiszen a „miniszterelnök” és a „lélekben” szó ugyanolyan hangsúllyal szerepelt.

Ebben a helyzetben a hadsereg leépítése és ezzel együtt történő átalakítása vált meghatározóvá. Mindezt nehezítette, hogy a honvédség struktúrájában és fegyverzetében aránytalanságok voltak, ugyanis eredetileg támadó háborúra készítették fel, de erre is csak az itt lévő szovjet alakulatokkal együtt lett volna képes. Ugyanakkor a haderő jelentős része nyugaton helyezkedett el, így több egységet kellett az ország középső részére áttelepíteni, ez jelentette a „körkörös” védelmet. Sajnos a mai napig sokan nem tudják, hogy miről volt szó, annak ellenére, hogy az ország biztonságpolitikai, gazdasági és társadalmi helyzete aggasztó volt. Mindez természetesen jelentős költségekkel is járt. Fegyverzeti korlátozások ugyan – a 20-as évekkel ellentétben – nem sújtották az országot, ugyanakkor a gazdasági helyzet katasztrofális volt. A 20-as években egy működő gazdaságot kellett átstrukturálni, a 90-es évtizedben egy rosszul funkcionálót újjá építeni, az adósságot törleszteni, így a költségvetésből minimális ráfordítás jutott a haderőre.

Összegzésképpen elmondható, hogy a szovjet csapatok kivonását követően a térségben keletkezett hatalmi vákuum és a szomszédban zajló háború, a trianoni békeszerződésből eredő konfliktusok igen nehéz helyzetet teremtettek.