Rácz János írása

2020. június 2.

1970. június 4-e nem sokban különbözött az 1945 utáni időszak trianoni évfordulóitól. Nem született napilapos vezércikk a szomorú eseményről. Nagyobb publicisztika nélkül múlt el az ötvenedik évforduló is. Ám azért pohárköszöntő volt; csak szerencsére ez azért nem Magyarországon történt, magyar politikusok részvételével. Sokkal érdekesebb személyek koccintottak a békére.

Nicolae Ceaușescu, Románia kommunista diktátora, akinek, mint nemzeti kommunistának komoly nyugati nimbusza alakult ki, Párizsban tárgyalt Georges Pompidou francia köztársasági elnökkel. Bebarangolta Párizst és diszvacsorán vett részt a versailles-i Nagy-Trianon kastélyban. Miközben a magyar sajtó is hírt adott a jó hangulatú találkozóról, addig csak a KISZ havilapja az Ifjú Kommunista vette a fáradságot, hogy legalább felidézze az 1920-ban történteket. Ám ezt nem új szempontok szerint, hanem a Kádár-korszakban már megszokott módon tették. A Nagy Háborút lezáró béke imperialista béke volt; „Lenin kifejezését variálva, úgy is mondhatjuk: Trianon a háború folytatása volt a béke eszközeivel” – szajkózta a lap publicistája a jól megtanult leckét.

Sőt, a lapban tovább szőtték a már sokat megrágott legendát a bűnös ellenforradalmárokról, arisztokratákról, akik a polgári forradalom és még inkább a Magyar Tanácsköztársaság helyzetének megnehezítése, illetve a nagybirtokos — nagytőkés osztályuralom visszaállítása érdekében ismételten felkínálkoztak a győző nagyhatalmak és az utódállamok kormányainak. Bármilyen békefeltételeket hajlandók voltak elfogadni, késznek mutatkoztak minden határmegállapításba beleegyezni, ha antantcsapatokkal megdöntik a Tanácsköztársaságot.”

1970-ben az ötvenedik évfordulója úgy múlt el, mintha a trianoni békeszerződés nyitva hagyott kérdéseit már régen meghaladta volna a magyar történettudomány; nem maradtak sötét foltok, minden meg volt oldva, ki volt pipálva. Az emlékezésnél a francia–román pohárköszöntő is fontosabb volt; még nem jött el az idő újra gondolni az 1945 után felállított elméleteket. A trianoni békeszerződés értelmezése 1970-ben nem léphette túl a kommunizmus árnyékát.

Végül a cikk Nicolae Ceaușescu párizsi vendégszerepléséről:

„Lehel Miklós, az MTI párizsi tudósítója jelenti: Kedden délelőtt az Elysée-palotában tartották Nicolae Ceauşescu román és Georges Pompidou francia államfő második négyszemközti megbeszélését. Hétfőn este a versailles-i Nagy Trianon-palotában rendezett díszvacsorán pohárköszöntők hangzottak el. Pompidou francia elnök hangsúlyozta annak a sürgősségét és hasznos voltát, hogy eltávolítsák a választó korlátokat kontinensünk keleti és nyugati
része között. Síkraszállt azért, hogy valamennyi európai ország között a kölcsönös kapcsolatokat részesítsék előnyben ahelyett, hogy tömbök nézzenek szembe egymással.
Ceauşescu válaszában hangsúlyozta, hogy Európának csak egyetlen választása van: összes erőinek egyesítésével meg kell akadályoznia, hogy újabb világháború törjön ki területén. Az európai országok között a tökéletes egyenlőség alapján sokoldalú együttműködésnek kell kialakulnia.”

Pompidou—Ceausescu tárgyalások, Magyar Nemzet, 1970.06.17.2.

Kép forrása: Adevărul