Joó András írása

2020. június 4.

Trianon egy, az 1660-as évekig létező falunak a nevét őrzi, amelyről aligha gondolhatta valaki is a XVII. században, hogy épp a magyar történelemben válik jelentőssé és soha többé el nem felejthetővé. Az egykori település területén a Napkirály, XIV. Lajos kívánságára és elképzelései szerint emelte a Nagy-Trianon-palotát Jules Hardouin-Mansart. Az építész tehetsége és megbízójának fantáziája avatta ezt a palotát egyedülálló alkotássá. A versailles-i palotaegyüttes különálló épülete kétségtelenül kedélyesebb a pompázatos központi építmények már nyomasztónak ható grandiozitásával egybevetve.

A Grand Trianon a környező parkkal oly harmonikusan olvad össze, hogy arányossága ezáltal válik szemünk számára igazán megejtővé. XIV. Lajos király ugyan nem az államvezetés, a hivatali ügyek, hanem inkább magánélete színterének szánta az épületet, mégis – ha átmenetileg is – Franciaország uralkodói és államférfiai utóbb fontos, jelentőségteljes szerepet juttattak a Nagy-Trianon-palotának, amelyet a maguk ízlése szerint alakítottak, s ellátták a korukban divatos bútorzattal is. Napóleon gyakorta időzött itt. Charles de Gaulle elnöksége idejében az állam kitüntetett, protokolláris vendégeit (mint például II. Erzsébet királynőt vagy Richard Nixon amerikai elnököt) fogadták itt. Az államférfiak szemében a XX. század végéig fontos, sok szempontból szimbolikus és állami célokra mindenképp jól hasznosítható épület maradt a palota, melynek valamennyi szárnya – így a magyar békeszerződés aláírására szolgáló csarnok is – Jacques Chirac köztársasági elnök rendelkezése nyomán válhatott a bel- és külföldi turista közönség számára is immár egészében megtekinthetővé. A Napkirály korának e nagyszerű emlékében azonban aligha gyönyörködhet zavartalanul az ide érkező magyar látogató.

A győztes Franciaország hangsúlyt fektetett arra, hogy a békediktátumokat, az általa oly jelentős mértékben meghatározott európai békerend alkotóelemeit, protokolláris szempontból is alkalmasnak látszó helyeken írják alá. A francia miniszterelnök, Alexandre Millerand 1920. május 23-án közölte a magyar békeküldöttséggel, hogy az aláírási aktusra a Grand Trianon kastélyt jelölik meg. A békedelegáció naplójának mindkét ismert változatában ez a hely szerepel, ugyanakkor a mai napig is több tévhit él a helyszínt illetően. Ablonczy Balázs történész, a Trianon 100 kutatócsoport vezetője a Trianon-legendákról írott kötetében egész fejezetet szentelhetett az aláírás helyszínével kapcsolatos téveszméknek, több közelmúltbeli félrevezető publikációt is említve. Az egyik leggyakoribb és egyben legnagyobb tévedés az, amely helyszínként a Kis-Trianon-palotát jelöli meg. A kisebbik Trianon képe – teljesen tévesen – több, a békediktátummal foglalkozó írás, valamint sajtó- és filmanyag illusztrációjaként is megjelenik. A korabeli francia lapok – miközben szinte képtelennek mutatkoztak a magyar aláírók nevének helyes írásmódját visszaadni – a helyszínt illetően nem közöltek téves információkat, ezért elég nehezen érthető, miképp terjedhettek el már az aláírás napjától kezdve valótlan tartalmú közlések a budapesti sajtóban. A békeszerződést tehát a magyar kormány nevében a Nagy-Trianon-palota méretes csarnokában, a Galérie des Cotelle-ben írták alá számos jelenlévő előtt; erre a Kis-Trianon kellően tágas helyiséggel nem rendelkezik. Korántsem ez az egyetlen kérdés persze, amiről torzító közlések keringenek még manapság is hazánk mindennapi történelmi emlékezetében és a virtuális térben egyaránt.