Bertalan Péter írása

2020. június 5.

Horthy Miklós kormányzó 1920. március 1-jei megválasztását követően is az ország különböző pontjait érintő vidéki látogatásokat tett. Ezek közül gyakori volt a rövid, egy napig tartó, ünnepélyes külsőségek között lezajló vizit. Ennek a sornak fontos állomása az 1921. június 4-én, Kaposváron, egy évvel a gyászos emlékű trianoni békediktátum aláírása után a Turul szállóban megtörtént esemény, ahol a megyei és városi előkelőségek között ott volt Gönczi Ferenc megyei tanfelügyelő, aki az alábbi beszédet tartotta.

A forrást a korhűség miatt a korabeli helyesírás szabályai alapján változatlan formában közöljük. A dokumentum rendelkezésemre bocsátásáért köszönet illeti Farkas Pétert, a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy megyei Levéltárának főlevéltárosát.   

Főméltóságú Kormányzó Urunk!

Mély tisztelettel megjelentünk Somogyvármegye kis tanfelügyelősége és az alája rendelt népoktatási intézetek tanárai, taní­tói s óvónői képviseletében Főméltósága magas személye előtt, hogy Kaposvárott való rövid itt időzése alkalmát megragadva, hódolattal teljes üdvözletünket s hű ragaszkodásunkat fejez­zük ki.

Főméltóságú Urunk!

Mi, tanítók érezzük, tudjuk, hogy mily nagy feladat várakozik ránk megcsonkított hazánk erkölcsi, szellemi s anyagi újjáépítése tekintetében. E feladatnak mi tudásunk, munkásságunk erejével, hazafias érzésünk egész mele­gével s lelkesedésével kívánunk eleget tenni. Azt a rombolást, amit a háború s a háborút követő felfordulás okozott, Isten segedelmével helyre akarjuk hozni. Kezünkben van a jövő nemzedék, ezt a nemzedéket igyekezünk vallásos, erkölcsös, haza­fias érzésben nevelni, belenevelni azt a fenséges érzést, hogy itt a hazában élnie, halnia kell, e hazát szeretnie kell és ezt a hazát a régi nagyságába kell visszaállítani, boldog­gá tenni, hogy magunk is boldogunk lehessünk.

Ez az igyekezet, ez az érzés irányít bennünket működésünk­ben.

Midőn mindezekhez alázattal kérjük Főméltóságod kegyes haj­landóságát, ismételten hódolatteljesen üdvözöljük Főméltóságú Urunkat s a mindenható áldását kérjük bölcs kormányzásához és ahhoz a magasztos törekvéséhez amelylyel hazánkat erőssé, nagygyá, boldoggá kívánja tenni.

Midőn Magyarország egére a kommunista uralom alatt a legsötétebb felhők ereszkedtek, amikor tehetetlenségünk tudatában már-már teljes lethargiába estünk, az ország egész pontján egy vé­kony reménysugár mutatkozott. Megalakult a szegedi ellenkormány s ez egy a háború folyamán kinevezett magyar tengernagyot tett meg hadügyminiszterré. Ő aztán igyekezett egy kis magyar had­sereget szervezni, amelylyel már mint fővezér, mihelyt a pro­letárdiktatúra megbukott azonnal Dunántúlon termett, birtokába vette egész Dunántúlt s itt rendet teremtett, s a magyar nemze­ti kormányzatot megerősíteni segítette. Ez a hazafiú ma hazánk kormányzója: Horthy Miklós, aki simbóluma a férfiasságnak, vi­tézségnek, egyenességnek, a hazáját rajongásig szerető hazafi­nak, akinek köszönhetjük, hogy agyongyötört, eltiport hazánk ily gyorsan talpra állott, s olyan jogrend van, amilyen a mai követelmények között lehet. Erre, a mindnyájunk által nemcsak magas méltóságánál, de kiváló egyéni tulajdonságánál fogva is oly mély tiszteletet s hálát érdemlő férfiúra ürítem poharamat kívánva, hogy kormányzása boldogítson  minket s őt az Isten so­ká éltesse.

(Forrás jelzete: Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára 57. fond A/SZ. G/13. Gönzi Ferenc)

         Gönczi Ferenc (Rádó, 1861. július 29. – Kaposvár, 1948. november 22.) tanító, néprajzkutató, különösen a zalai és somogyi népi kultúra szakértője. 1912-től 10 éven át Somogy vármegye tanfelügyelőjeként működött, ezután a kaposvári múzeum igazgatója volt 1948-ban bekövetkezett haláláig.  Sírja a kaposvári Keleti temetőben található. Az aprófalvas Somogyország a kiváló, országos beiskolázással rendelkező csurgói Magyar Királyi Állami Tanítóképző Intézet révén a tanítóképzés fellegvárának számított.

 

           Horthy Miklós három kaposvári látogatásának körülményeit Polgár Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának igazgatója részletes tanulmányában mutatja be. Az alábbiakban a tanulmányból a második látogatást bemutató rövid összefoglalót közlünk:

Horthy Miklós második kaposvári látogatására 1921. június 4-én került sor. A kormányzó programját kabinetirodája szervezte. A vidéki programokkal kapcsolatos intézkedésekről, szervezési feladatokról a kabinetiroda az illetékes katonai körletparancsnokságokon keresztül értesítette a katonai és polgári hatóságokat.

Baranya vármegye megszállása miatt a katonai körletparancsnokság központja a látogatás időpontjában Kaposváron működött. 1921 májusában új körletparancsnok érkezett Kaposvárra, Soós Károly altábornagy személyében.  1921. május 15-16-án Kaposvár látta vendégül Hegedűs Lóránt pénzügyminisztert, valamint Apponyi Albert születésének 75. évfordulójáról is megemlékeztek a városban.  A kormányzói látogatás előkészítése azonban mindegyik esemény szervezési nehézségein túltett.

A kormányzói látogatás a terveknek megfelelően kezdődött, a kormányzói különvonat 12 óra 40 perckor gördült be a Szent Koronával, nemzeti színű zászlókkal, lombokkal és az Isten hozott transzparenssel feldíszített kaposvári állomásra. Az állomáson, a kordonon belül csak a kordonjeggyel rendelkező személyek tartózkodhattak. A kormányzót rövid beszéddel Sárközy György főispán üdvözölte, melyre a kormányzó néhány sorban válaszolt. A rövid fogadási ceremónia után a díszmenet a Baross utcán és az Erzsébet utcán át, a Kossuth téren felállított diadalkapun keresztül a Kossuth szoborhoz érkezett. A díszmenetet a kaposvári huszárszázad egy szakasza, a vidéki polgárság lovasbandériuma továbbá a vármegyei hintókon szállított előkelőségek alkották.

 A program a Turul szálló nagytermében tartott díszebéddel folytatódott, melyre délután 14 órakor került sor. A díszebéd ülésrendjéről is külön nyomtatványt készítettek.
A patkó alakban felállított asztalok főhelyén a kormányzó ült, mellette Soós Károly altábornagy és Sárközy György főispán. A 140 terítékes ebéd elfogyasztása közben a gimnázium ifjúsága énekelt.

Forrás: Polgár Tamás: Horthy Miklós Kaposváron – 1919, 1921, 1923 Somogy megye múltjából–Levéltári évkönyv, Kaposvár, 2005. 195-206.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/SOMM_Mult_36_2005/?pg=208&layout=s

Gönczi F