Dubniczky Zsolt írása

2020. június 8.

„A kép hallgat, az emlék mesél,
Emlék nélkül e kép semmit sem ér.”
(Gázer Éva)

    A nonverbális kifejezéseknek minden korban és társadalomban megvolt a maguk szerepe és jelentősége, a digitális világ beköszöntével pedig nemcsak a valós térben, de a virtuális élet számos csatornáján keresztül is találkozhatunk velük. A nonverbális kommunikáció eszköztárába tartozik többek között a kézfogás, amely a férfiak között a mindennapi életben leginkább az üdvözlés formai elemei közé sorolható. Ezen túlmenően azonban még számos jelentésével találkozhatunk: lehet a bizalom, az el- és befogadás jele, a kölcsönös tisztelet megnyilvánulása. Persze jelentősége van annak is, hogy hol és kivel fogunk kezet, vagy, esetleg megtagadjuk a felénk nyújtott jobbot. Ugyanakkor a kézfogás milyenségéből az illető személyiségére is következtetéseket lehet levonni.

Festetics Tasziló herceg 1933. május 4-én halt meg, egy nappal a 83. születésnapja előtt, Keszthelyen. Temetésére május 8-án került sor, koporsóját a családi mauzóleumba helyezték el. A szertartás csendes és méltóságteljes volt, az énekkarok dallamain kívül búcsúbeszéd(ek)re nem került sor. Rangja révén a társadalmon belül – ma úgy mondanánk – kiterjed kapcsolati tőkével és hálóval rendelkezett, így hazánk és a külföld nagyjai, előkelőségei, az egyházi és világi méltóságok közül számosan eljöttek, hogy utolsó útjára kísérjék a herceget, akinek mint a régi világ egyik utolsó képviselőjének a halálával egy egész világ és korszak szállt sírba. Megjelent többek között Horthy Miklós kormányzó és felesége is, akiket a herceg fia, Festetics (III.) György fogadott. A fogadás pillanatát egy fényképen is megörökítették, amelyen György látható miközben kezét nyújtva a kormányzói párt üdvözli megérkezésük alkalmával, illetve a részvétüket fogadja. A kölcsönös tisztelet kifejezése ez a gesztus, köszönet, hogy Horthy és felesége eljött erre a szertartásra. Viszont talán ennél is nagyobb jelentőséggel bírt az a kézfogás, amely tíz évvel azelőtt az elhunyt herceg és a kormányzó között zajlott. Fényképen ugyan nem örökítették meg, de még Bécsben is tudtak róla!

A trianoni országvesztés a magyar arisztokrácia tagjait különböző mértékben érintette, illetve sújtotta. Akiknek a birtokaik az országhatáron kívülre kerültek, jelentős anyagi veszteségeket szenvedtek, s 1920 után társadalmi elismertségük mellett gazdasági súlyuk és szerepük is jelentősen csökkent. A dunántúli birtokokkal rendelkező Festetics család anyagi veszteség nélkül vészelte át az országvesztés okozta traumát, s a két világháború között a herceg Esterházyak mögött a második legnagyobb földtulajdonnal rendelkeztek hazánkban. A Monarchia összeomlása viszont nagymértékben érintette Tasziló herceg társadalmi irányultságát, hiszen az addig orientációs pontul szolgáló Bécs, a császári és királyi udvar, valamint a társadalmi érintkezésben szerepet játszó udvarképesség elvesztette korábbi szerepét és jelentőségét. A Monarchia világát és kulisszatitkait jól ismerő újságíró Török Imre emlékezésében szívesen idézte fel a herceg egyéni, sajátos alakját, aki 1919 után „meggyűlölte Bécset, amely megtagadta vagy – enyhébben – elfelejtette urait, a Habsburgokat.”

De nem volt számára rokonszenves Magyarország új vezetője Horthy Miklós kormányzó sem, aki középnemesi család sarjaként újonnan került a politikai hatalom csúcsára. Sajtóhíresztelések szerint ezt a véleményét nem rejtette véka alá, a herceg több ízben is kifejezte megvetését a kormányzó iránt.

A Festetics családhoz hasonló történelmi múlttal rendelkező nagybirtokos arisztokrácia Trianon után, az 1920-as években továbbra is megőrizte korábbi társadalmi rangját és tekintélyét, a politikai életben betöltött súlyponti szerepét, ami azonban az ezt követő ’30-as évekre már nem volt jellemző. Ahhoz, hogy a Horthy képviselte új politikai vezetés megszilárduljon, az ő támogatásukra, megnyerésükre is szükség volt. Többek között ezt szolgálták azok az utazások, vadászatok – a reprezentáció, a hatalom- és kultuszépítés eszközei –, amelyeket a kormányzó az országban, a Dunántúlon tett. Török Imre azt is tudni véli, hogy a herceg a kormányzó egy ilyen látogatását 1920 végén vagy 1921 elején azzal utasította vissza, hogy a családjával éppen útra kelt. Még a látszatát is kerülte annak – írja a szerző –, hogy „együtt halad az új rezsimmel”. A közeledés azonban nem sokkal később megindulhatott, mert az 1921. július 2-i keszthelyi Helikoni Ünnepségek megnyitóján készült fényképfelvételen egy sorban ülnek, s – miként több lap is beszámolt róla – az ünnepséghez kapcsolódó programokon mindketten közösen részt vettek. Ugyanakkor a herceg által adott díszebéden a kormányzó a házigazdára mondott egy hosszabb köszöntőt.

Persze érthető Festetics és a hozzá hasonló mágnások kezdeti elzárkózó, tartózkodó magatartása, akik a monarchia érájában szocializálódtak, s neveltetésük alapja többnyire az udvarhűség, a királyi intézményrendszer szolgálata volt. A királyság, az ősi, több mint ezer éves intézmény megszűnését nemcsak ők, de mások is inkább ideiglenes, átmeneti állapotnak gondolták, és a kivárás mellett tették le a voksukat. A fordulatra állítólag 1922 vagy 1923 nyarán került sor, amikor a herceg az alagi tribün díszpáholyában meglátogatta a kormányzót, s a nyilvánosság előtt kezet fogott vele. Aki értette ezeket az udvariassági formákat, az felfogta ennek a látogatásnak és kézfogásnak a jelentőségét, és látta, hogy Festetics és a mögötte felsorakozó mágnások körében immár elismert államfőnek számít a kormányzó.

Nem járnánk el helyesen, ha lebecsülnénk az ilyen gesztusok jelentőségét, már csak azért sem, mert Festetics Tasziló apja, Festetics (II.) György, az 1867-es Andrássy-kormány király személye körüli minisztere ugyancsak ismerte a társasági életnek a magán- és közéletben betöltött jelentőségét, és értette, nagyra értékelte ezeket a társadalmi érintkezési formákat. Úgy ítélte meg, hogy itt, a színfalak mögött, valamelyest a hivatalos formát kizáróan és megelőzően dőlnek el a fontos és jelentős dolgok, itt szerveződnek és veszik kezdetüket a közéleti, politikai ügyek és események. Amikor a császár, Ferenc József 1870-ben egy estélyen a nagy nyilvánosság előtt kezet fogott Lónyay Menyhérttel, az Andrássy kormány pénzügyminiszterével, Festetics György maga kommentálta ennek jelentőségét. Ferenc József – írja visszaemlékezésében Lónyay – „az egész társaság előtt és mindenki bámulatára nekem kezet adott, mi valami szokatlan dolog, négyszemközt nem egyszer tevé azt velem, de közönség előtt soha. Mint Festetics mondá, még pedig minden irigység színe nélkül, egy magánegyénnel, ki nem születéstől potentát, még nem történt." Ez a nyilvánosság előtt történt kézfogás az uralkodói bizalom megnyilvánulásának számított, s Lónyay nem sokkal később a közös pénzügyminiszteri posztot töltötte be.

Már csak az a kérdés, hogy Festetics (III.) György, amikor 1933-ban kézfogással fogadta a kormányzói párt, emlékezett-e apjának – amennyiben tudott/hallott róla – az 1920-as évek első felében lezajló „történelmi jelentőségű” kézfogására?

Források:

  • Török Imre: Kedves lovakról, furcsa emberekről. Budapest, Magvető. 1980. pp. 137., 151-152., 159-160.
  • Cieger András: Társasági élet „hivatalból”. A politika szereplői által rendezett társaséleti események Budapesten a dualizmus korában. Budapesti Negyed, 2004/4. p. 330.
  • Püski Levente: Tekintély és közélet. Arisztokrácia a Horthy-korszakban. Rubicon, 2007/4-5. p. 48.
  • Tar Ferenc: Helikon 1921-ben. Hévíz, 2004/1. pp. 26-32.
  • Ország-Világ, 1921. július 10. pp. 313-314.
  • Budapesti Hírlap, 1921. július 3. pp. 5-6.
  • Pesti Napló, Képes műmelléklet, 1933. május 14. p. 5.

 

Képek forrásaHelikon Kastélymúzeum  – Fotótár

Képek az eseményről