VERITAS-est

2020. október 6.

Október 6-án, kedden 18 órakor rendezzük a VERITAS-estek sorozat ötvenötödik vitáját „Nyelvében él a nemzet".  A nyelvi jogok szabályozása és gyakorlati érvényesülése az Osztrák–Magyar Monarchiában címmel. A témát Hermann Róbert moderálása mellett Nagy Noémi egyetemi adjunktus / tudományos munkatárs (Nemzeti Közszolgálati Egyetem / MTA-ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport) és Lajtai László munkatársunk tárgyalják meg.

A pandémiára való tekintettel az érdeklődők a helyszínen a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett (székek távolsága, maszkviselés kötelezettsége) korlátozott létszámban tekinthetik meg a beszélgetést. A résztvevők számát a terem befogadóképessége határozza meg. Jelentkezni a főoldalon található linken lehet.  Élő adásban az interneten is követhető a beszélgetés október 6-án 18 órától az alábbi felületen:

 

 

Jelentkezés itt.

Helyszín: VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, 1093 Budapest, Zsil utca 2–4.

Időpont: 2020. október 6.  (kedd) 18 óra

Az eseményről fénykép- és videofelvétel készül, amelyeket honlapunkon közreadunk, és archivált formában is évekre visszamenőleg elérhetővé teszünk.

NKA logo 8

 

Kép forrása: bukowina-portal.de

Meghívó

letöltés PDF-ben

Képek az eseményről

Sajtómegjelenések

2020.09.29

Magyar Hírlap

archivált PDF
2020.10.04

Magyar Hírlap

archivált PDF
2020.10.06

vasarnap.hu

tovább a weboldalra
archivált PDF