Széll Kálmán Terv, Széll Kálmán Alapítvány, Széll Kálmán tér – halljuk gyakran manapság, s rögvest fölvetődik: ki az a Széll Kálmán? Megtudhatjuk a korszerű történetírás követelményei szerint tanulmánykötetbe foglalt legfrissebb történészi kutatási eredményekből. A dualizmus egykori pénzügyminisztere és miniszterelnöke, dukai és szentgyörgyvölgyi dr. Széll Kálmán (1843–1915) kiemelkedő politikus volt, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Deák Ferenc tanácsára pénzügyekben kiképezve magát, politikusi pályáján a XIX. század egyik legnagyobb hatású magyar pénzügyi szakemberévé vált. Ennek okán az 1880-as években „Magyarország vezérigazgatójának”, illetve „főbábájának” is nevezték. A király (I. Ferenc József) pedig a „legszenvedélyesebb tűzoltó”-nak titulálta. Széll egyik nagy érdeme, hogy jelentősen leszorította a súlyosan növekvő államadósságot, helyrebillentette a megbomlott költségvetési egyensúlyt. És: tető alá hozta a magyar–osztrák gazdasági kiegyezést 1902-ben, továbbá egyike volt azoknak, akik kiutat találtak a krízisből, amely egyébiránt mindig csak konzervatív gazdaságpolitikusoknak sikerült. 1899–1903 között, pályaívének második szakaszában Széll „békeszerző” szakemberként miniszterelnöki székbe is ülhetett.
Elrejt
Széll Kálmán halálának 100. évfordulója alkalmából konferenciát rendeztek a Parlamentben, emlékérmet és emlékbélyeget adtak ki, és az életművét áttekintő könyvet jelentettek meg, valamint Széll közéleti hitvallásának jelmondata nyomán Törvény, jog igazság címmel a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Tihanyi Alapítvány és a Széll Kálmán Alapítvány jóvoltából. A szerzők között olvashatjuk a VERITAS Történetkutató Intézet két munkatársát, Schwarczvölder Ádámot és Anka Lászlót is, akik négy tanulmánnyal gazdagítják, árnyalják a Széll Kálmán-életmű ismeretét.
Miután a VERITAS Történetkutató Intézet munkatársainak javarésze fiatal történész és az egyik kutatócsoportja szakterülete a dualizmus (1867–1918) korszaka, nem véletlen, hogy az említett két munkatársunkat is – a kötet szerkesztőivel, a VERITAS-estekről is jól ismert ifjabb Bertényi Ivánnal, Dóra Szilviával, a többi megjelent szerzővel és az érdeklődőkkel együtt – köszöntötték a könyvről 2015. október 2-án tartott sajtótájékoztatón.
Köszöntőjében a magyar elitképzésben egyedülálló szerepet vállaló MCC-t – édesapjával alapító – Tombor András, illetve az MCC védnökei közé tartozó Csák János londoni nagykövet elmondta: fontosnak tartják, hogy húszéves civil kezdeményezésük révén átadják az új nemzedékeknek azt a történelmi tudást, az alkotó és hazafi elődök munkásságának, erkölcsiségének hagyatékát, amellyel szabadságban és méltósággal élhetnek, illetve vihetik tovább a nemzetbe, hazába, tudásba, alkotásba vetett hitük stafétabotját. Ezen elitképzésben részesült utódoknak adják azt a kötelezettséget, vállalást, hogy cselekedjenek s azt tegyék, amire az adott pillanatban szüksége van a hazának. Ilyen emberként élt s alkotott Széll Kálmán is.
A sajtótájékoztatón az életmű teljes feldolgozására szegődött történészek világították meg a tanulmánykötet főszereplője életének és korának hátterét. Ifj. Bertényi Iván emlékeztetett: az Osztrák–Magyar Monarchia kiesett a közfigyelemből, noha termékeny, gazdag korszakot ölelt fel, amihez kellett a stabilitás, a kataklizmák nélküli nyugalmas alkotó- s építőmunka, amihez pedig kiszámítható, mérsékelt változások voltak szükségesek, szorgos, képzett, művelt, felelős döntéshozókkal és végrehajtókkal – az időszerű teendők érdekében. Széll Kálmán tipikus alakja volt annak a régi, nemzeti szabadelvű vármegyei nemességnek, amely családi együttműködésen, tudáson, kapcsolati tőkén alapuló közösségi tevékenységet folytatott. Széll Kálmán 1867-ben feleségül vette Vörösmarty Mihály (a költő halála miatt Deák Ferenc által nevelt) leányát, Ilona feleségként élénken érdeklődött a politika iránt, így Széll szociálisan is érzékeny lett; nagy szerepe volt a gazdasági munkás- és cselédpénztárak felállításában, s az elhagyott gyerekek állami gondozásának megszervezésében.
Egyébként érdekes játéka a sorsnak, hogy a Széll család mindkét tagja – a Vas vármegyei „nyugati” Kálmán és a „keleti” Kálmán (Nagyszalontára származó ágból) a XIX. század két legnagyobb magyar költőjének, Vörösmartynak és Aranynak lányát választotta élettársául. Vörösmarty lányának (a költő halála miatt) gyámja Deák Ferenc volt, akit Széll Kálmán atyjával való barátságán kívül a Hertelendyek révén rokoni kötelék is fűzte a Széll családhoz. A politikus Széll Kálmán ezáltal úgymond a „Haza bölcsének” nevezett Deák veje lett – így őreá mint egy minibölcsre tekintettek. Ígéretes tehetségnek látván a politikai pályán Deák indította el s haláláig segítette tanácsaival, mi több, a „nagy kiegyező” a politikából a Széll család körébe húzódott vissza, s az ő lakásukban hunyt el.
Az is volt. Értett a gazdasághoz, a pénzügyekhez: mintagazdaságot, szimentáli szarvasmarha törzstenyészettel híresen korszerű tehenészetet vezetett rátót–héraházi birtokán; két – állami – fejlesztéseket támogató magánbankot vezetett; pártolta az innovációt, fiskális szigorral küzdött a költségvetési egyensúly érdekében. Csák János itt konkrét példákkal mutatott rá, hogy ez a szürkének, unalmasnak vélt korszak nagyon is pezsgő, színes világ volt. És Széll elképesztő intellektussal, gyakorlatiassággal értette s kezelte az akkor földrengésszerűen kibontakozó ún. II. ipari forradalmat, beruházási-fejlesztési, technizálódó világot, globális bankrendszert. Szinte minden beszédében hangsúlyozta a jövőt jelentő infrastrukturális fejlesztés szükségességét.
Csunderlik Péter úgy fogalmazott: Széll Kálmán érdemei az övé, bűnei a koré. Erénye a kompromisszumkészség, a kitartó napi munka. Széll jellemére, mentalitására képletes éttermi példát hozott fel: az igazi politikus, vezető nem esik neki az asztalnak, nem habzsolja végig az étlapot. A lassú, de biztos tempójú munkálkodás tölt el elégedettséggel – mindenkit. Nemzeti emlékezetünkben vannak hősök, van a nemzet árulója (Görgei), a nemzet atyja (Kossuth), a haza bölcse (Deák Ferenc), ám Széll Kálmán egyik sem a maga halk, kiegyensúlyozott, cselekvésre összpontosító jelleme nem nemzeti karakter. Kikopott a közemlékezetből, mert került minden, tisztes tettet elfedő „csillogást”, kerülte a „trükkök százait”. Többet ért következetes kompromisszumaival, „a rábeszélés szelíd eszközeivel, simogatással, dédelgetéssel”. Mert bár „szakértő volt, de sohasem szakbarbár. Művelt ember, aki a finom összefüggésekre is figyelt”.
A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a dualizmus második felében kezdett kibontakozni a tömeg-, illetve a kormánykommunikáció, ám azt anno Klein Ödön és három társa alkotta, e csapat ismerte föl, hogy a sajtó kezelése – különleges tudomány, és a régi típusú „közleményeskedés” helyett rövid, ütős üzenetekkel kell hatni a közvéleményre, az ellenzékre, a külföldre stb.
Ez már a modernitás követelménye, ám akkor sem szabad elrugaszkodni a valóságtól, ezért Schwarczvölder Ádám újfent az ideáktól mentes, két lábon a földön járó, valóságismerő és –követő egyéniséget emelte vissza a beszélgetésbe. Kiváló közéleti és szakpolitikai teljesítménye alapján a dualizmus rendszerformáló pénzügyminiszterét és miniszterelnökét igazi reálpolitikusnak nevezte meg, aki folytonos, de soha nem elvtelen kompromisszum-keresésre törekedett, a valóságot tartván szem előtt, abból a maximumot akarta kihozni.
Közéleti jellemére jellemző, hogy gyakorta idézte azt az igazságot, miszerint az államférfi nem a következő választásokra, hanem a következő nemzedékre gondol. kitartó következetességét tükrözi, hogy azt vallotta, amit Tisza Kálmán mondott: „homokszemre homokszemet kell rakosgatni”. Széll Kálmán kapcsán végül veretes, „veritasos” igazságot mondott ki Schwarczvölder Ádám: történészi felelősségünk ezeket a politikusokat visszaemelni a történelmi, nemzeti emlékezetbe!
OSZTT
