Ion Gigurtu miniszterelnök július végén találkozott Hitlerrel, aki figyelmeztette Bukarestet a területi engedmények elkerülhetetlenségére, továbbá arra, hogy a magyaroknak joguk van Erdély egy részére. Augusztus első napjaiban a bukaresti vezetés kénytelen volt megtenni az első lépéseket a területi revízióról folyó román–magyar és a román–bolgár tárgyalások megkezdése érdekében.

Sajtószemlénkben az Ellenzék augusztus 10-én megjelent számában olvasható Gigurtu miniszterelnök nagy rádióbeszédet mondott az ország külpolitikai kérdéseiről című írást idézzük teljességében, melyben a szovjet ultimátum után megbízott németbarát miniszterelnök többek közt a nagy háború román árulásának magyarázatát is adja. Mindezt oly körülmények közepette, amikor Bukarest a Harmadik Birodalom jóindulatára kénytelen hagyatkozni a szomszédok területi igényével kapcsolatos vitájában. Ion Gigurtu a kilátásba helyezett területveszteségek minimálisra csökkentése érdekében, lakosságcserét ajánl.

„Ion Gigurtu miniszterelnök tegnap este nagy rádióbeszédet mondott. A nehéz megpróbáltatás órájában – kezdte beszédét a miniszterelnök – amelyet maga a nemzeti öntudat is ösztönösen érez, Őfelsége kormánya annak a módszernek a szellemében, amelyet már a kormányzás első perce óta alkalmaz, az egész nép tudomására akarja hozni azokat a fontos kérdéseket, amelyeket a nemzetközi helyzet új fejlődése helyez előtérbe. A román nép érett nép, amely megértésének és áldozatkészségének elég bizonyítékát adta. Nem akarunk elrejteni semmit, ellenkezőleg, nyíltan beszélünk, mert csak így tudunk szembeszállni a reánk váró nehézségekkel. Természetes rend, hogy azokat a nehézségeket, amelyek a népekre nehezednek, úgy kell tekinteni, mint az Isten által küldött próbatevési kísérleteket, amelyek erőforrásokká változhatnak át akkor, amikor a nép életre hivatott. Vagy ellenkezőleg, akkor, amikor legyőzetni hagyja magát az első felmerült nehézségtől. Hogy világosabban meg lehessen érteni a mai események által teremtett nemzetközi helyzetet, szükséges, hogy rövid történelmi visszapillantást vessek arra a külpolitikára, amelyet országunk az utolsó félszázadban folytatott.

 

A bulgár mezőkön aratott győzelmes háború után Románia visszanyerte függetlenségét és ugyanakkor megtalálta helyét az európai államok sorában. Ettől kezdve Románia külpolitikája a német politikához, később pedig a hármas szövetséghez-csatlakozott. Ez a külpolitika minden tekintetben megfelelt nemzetünk és államunk reális érdekeinek. A világháború kitörése Romániát nagy meggondolási kérdés elé állította. Ez a kérdés a nemzeti érzés és a szerződésekből származó kötelezettségek összeütközéséből keletkezett. Ez az összeütközés két évig tartott és a nemzeti érzés győzelmével végződött. Nem hiábavaló emlékeznünk arra, hogy annakidején senki sem azt gondolta, hogy Németország ellen viseljünk háborút, miután a háború tisztán nemzeti követeléseinkre szorítkozott, amelyek háborús nemzedékünk összes nagy embereinek lelkében éltek.

A mi nemzeti háborúnk nemzedékének minden nagy embere elvitathatatlanul sajnálatának adott kifejezést afölött, hogy a körülmények kényszerítő ereje sodort minket a Németországgal ellenséges táborba. Ki nem őrzi lelkében még a háború nagy drámájának élénk emlékét, ki nem tartja észben a 300 ezer hősi halottunk véráldozatát és a Moldovában szenvedett kálváriát, ami mind a nemzeti egyesülésről alkotott álmunk beteljesedésével zárult. A nemzeti egységünkhöz való szabad csatlakozásunkkal sorban egyesültek az anyaországgal azok a tartományok, amelyek idegen uralom alatt voltak. A versaillesi és trianoni szerződés megvonta a román állam új határait. Ezek a szerződések nem tettek egyebet, mint nemzetközi síkon és nem tökéletes módon elismertek egy tényállási, ami még azokat sem elégítette ki, akik a háborúba lépésünket kezdeményezték. Mi lehetett Románia politikája ezek után a nagyjelentőségű események után, amelyek Európában új helyzetet teremtettek? Oroszország a forradalom kavargó áradatában volt, az osztrák–magyar monarchia eltűnt, Németországot pedig saját belső kérdései foglalkoztatták. Következésképpen egészen természetes volt, hogy Románia politikája párhuzamosan haladt a szövetséges hatalmak politikájával, amelyeknek az oldalán harcolt a háborúban. Egy ilyen politikát nem lehet egyik napról a másik napra megváltoztatni, oly nagyjelentőségű tényezők közbelépése nélkül, amelyek ezt a módosítást mindenkinek a szemében igazolni tudnák. Világos, hogy ami ma történt, azt korábban nem lehetett volna előre látni. Sőt vezetőségünknek meg volt már az előérzete, hogy az ország politikájának irányvonalát idővel meg keli változtatni.

Állíthatjuk, hogy még 1935 küszöbén Románia tudatosan visszautasított minden olyan egyezményt, vagy szövetséget, amit Németország ellen irányulónak lehetett volna magyarázni. Sőt, ezen túlmenőleg, gondosan elkerültünk minden olyan ténykedést, amit Németország maga ellen irányúlónak magyarázhatott volna. Tehát a Németországgal való jó kapcsolatokhoz fűződő érdekeink jelentőségével az első pillanatra már tisztában voltunk, amint feltűntek a láthatáron a nemzetközi zavarok lehetőségei.

Vajjon miért nem sikerült ez a közeledés? Nagyon valószínű, hogy ennek igazi okát az embereknek a nyugat felé való politikai tájékozódás ösztönében keresendő, mert ezek az emberek a tengelyhatalmakhoz való esetleges közeledésben egy olyan politikai rendszerrel való egyszers mindenkori szakítást láttak, amelynek megszűnésével nem tudtak megbarátkozni. Ez a konzervatív ösztön volt az   akadálya annak, hogy egy olyan valóságot ide ében felismerjünk, amelyet akaratlanul is előkészítettek és amely elhatározásunkból eredt. A király Őfelségének elhatározására és akaraterejére volt szükség, aki a nemzeti élet minden terén való újításának szellemétől áthatott kormányt nevezett ki, amely ezt a közeledést habozás nélkül megvalósíthatta. Az elmúlt dolgok bírálata mindig könnyebb, mint a jövő lehetőségeinek és a jobb és megvalósításra alkalmasabb megoldások keresése.

Politika elsősorban a jövő biztosítását jelenti, ezért úgy találtuk, hogy az állam politikai vezetéséből ki kell küszöbölni a nyugtalanságot és tájékozatlanságot, még pedig a legnagyobb gonddal, mivel ezek sokkal nagyobb károkat idézhetnek elő hatásaikban, mint a legsúlyosabb tévedés. A mostani kormány, melyet nem hatott át a régi pártok endszere és ideológiája már az első naptól fogva határozottan az egyetlen lehetséges politikához csatlakozott: Románia természetes politikájához, amely lehet még 1939 márciusában a közeledést megvalósíthatta volna, ha akkor teljes egyetértés állott volna fenn az ország politikai rendszerének vezető emberei között. Ennek az új politikának a célja az, hogy Romániának kívül támogatást és barátokat szerezzen és politikáját a mai Európa valóságaihoz alkalmazza. Az új nemzetközi politika alapját a román nép legfontosabb rétegének, a falusi lakosság és a városi munkásság megerősítése képezi. A népéletnek felemelésére szolgáló politikát azonban csak a tengely politikájába való beilleszkedéssel lehet megvalósítani s ez az egyetlen politika, amely nemzetközi gazdasági nehézségekkel és a spekulációval szemben védelmet biztosíthat az országnak és az állam gazdasági életét egészséges alapokra helyezi, amelyben a létjogosultság és a nyereség egyetlen kritériuma a ténylegesen elvégzett munka lesz.

A Németország és Olaszország oldalán folyhatott politikát tartjuk a román nép számára legkedvezőbb politikai állásfoglalásnak, amely képes a nép méltó előrehaladását biztosítani és ugyanakkor megszabadítja kulturális és gazdasági életünket a zsidóság befolyásától, amely veszedelmet közelmúltunk folyamán nem láttuk eléggé előre. Ez a számunkra teljesen nélkülözhetetlenné vált tengelypolitika óhatatlanul bizonyos áldozatokat hoz magával. Ezeket az áldozatokat az Európa e részén a nyugalom és a szomszédos népekkel, magyar és bulgár szomszédainkkal békés együttélésre való törekvés sugalmazza. El kell azonban ismernem, hogy a külügyminiszter úrral Salzburgban és Rómában tett látogatásaim alkalmával csak az egyetértésünk megvalósítására irányuló óhajt közölték velünk és meghagyták elhatározási szabadságunkat. Ugyanakkor rámutattak azokra a mély okokra, amelyek ezt a kiegyezést szükségessé teszik és arra a veszélyre, amely ezekre az államokra nehezedik abban az esetben, ha Európa délkeleti részén viszály merülne fel. Erre a felhívásra azt feleltem, hogy attól a perctől fogva, hogy elhatároztuk a tengelyhatalmak politikájába való beilleszkedésünket, készek vagyunk ennek az óhajnak eleget tenni. Nem tétováztam azonban kimutatni a megegyezéssel szemben felmerülő nehézségeket, amelyben csak az egyik fél kell áldozatokat hozzon és kifejeztem azt a véleményemet, hogy ez az áldozat nem hozhatja magával olyan lakosság átengedését, amely a román nemzethez tartozik, mivel ez csak a kitűzött cél veszélyeztetésére vezetne. A helyzet tehát a következőképpen alakul. Megegyezést óhajtunk szomszédainkkal, olyan megegyezést, amelynek alapjai a jövőben a békés szomszédság és a reális barátság lehetőségeit biztosítják. Ezt a megegyezést csak úgy érhetjük el, ha a valóságok síkján maradunk és ezért a kormány el van határozva arra, hogy a valóságtól semmi, körülmények között sem tér el. Szükségesnek tartom a kérdést a következőkben összefoglalni. Határainkon belül az 1930. évi népszámlálás értelmében 1.452.000 magyar és 180.000 bulgár él, ugyanakkor Bulgáriában 48-83.000 román él a Cadrilaterben élő legalább százezer lelket kitevő román lakosságon kívül. Magyarországon 50-80 ezer román él, ha a magyar statisztikákat vagy az egyházi hatóságok adatait vesszük tekintetbe. Erdélyben 3.207.000 románnal szemben 1.353.000 magyar van. Valamennyi megyében és járásban – 6 járás és egyetlen város: Szatmár kivételével – a lakosság többsége román. A székelyek azonban többségben vannak a következő megyékben: Udvarhely, Csik és Háromszék.

Megegyezésre másként nem juthatunk, csak két módon. Románia és Magyarország vagy megértik azt az alapvető igazságot, hogy ebben az európai sarokban élő román és magyar nemzet együtt haladjon a történelmi végzet alapján, lemondva területi követelésekről, hogy végleges megegyezést valósítson meg, amely megszüntetné az emberek millióinak lelkében élő fájdalmas felkavarodást, vagy hogyha nem sikerül a megegyezés, akkor hogy örökre eltörölhessük a viszály magvát, válasszak külön a románokat és magyarokat. Vagyis, csináljunk népcserét. A népcsere a mi részünkről elkerülhetetlenül kisebb területi engedményt jelent, hogy felvegye a magyar lakosságot azzal a kötelezettséggel, hogy Erdély egész belsejéből az összes beszivárgásokkal együtt vonuljon vissza.

Kétségtelen, hogy ez a második lehetőség fájdalmasabb a mi számunkra, de éppen olyan fájdalmas és nehéz mindkét nép számára, amely arra lesz kényszerítve, hogy megváltoztassa lakhelyét, ahol sok nemzedék századok óta él és amelyekhez a legszentebb és legfájdalmasabb emlékek kötik, amelyek csak az emberi életben előfordulhatnak. Ennél a két végső pontnál mindkét ország kormányának azon kell fáradozni, hogy megtalálják a legjobb megoldási egy lehető megegyezés megkötésére, amelyet – és erről meg vagyok győződve – őszintén kíván úgy a román, mint a magyar nép. Egy ilyen megegyezés ki kell elégítse a benső nemzetiségi célokat, eleget kell tegyen az etnikai elvnek, meg kell felelnie a teljes igazságnak és legfőképpen olyan megegyezés kell az legyen, hogy a jövőben, minden összetűzést kizárttá tegyen a két nemzet között. Nem habozom megmondani, hegy bármilyen módot találunk is a megegyezésre, a másik fél által vállalt áldozatnak csak történelmi jellege van, melyet inkább mesterséges úton teremtettek, azonban részünkről tényleges területi áldozatot jelentene, amely minél kisebb, annál tartósabbá teszi a kapcsolatot s talál elfogadásra az egész nemzet részéről.

Ugyanez a helyzet, csak kevésbé súlyos jelleggel, szomszédunkkal, Bulgáriával szemben is, amellyel megegyezést remélünk, anélkül, hogy a két nép között viszály törne ki, mert ez a két nép a történelem folyamán gyakran segített egymásnak szeretettel és megértéssel és őket egy közös ősrégi civilizációból eredő emlék fűzi egybe.

Oroszországgal való viszonyunkról a következőket mondhatom: miután meghoztuk a legnagyobb áldozatot, amit ebből a célból hozni lehet, reméljük, hogy mostantól fogva ezek a kapcsolatok a legjobb szomszédsági alapokon fognak nyugodni.

Úgy találtam, hogy föltétlenül szükséges a helyzetet a legteljesebb világossággal népünk elé tárni. Az ország súlyos perceket él, de népünk bátorságának sikerülni fog a nehézségeket legyőzni. Természetesen kénytelenek leszünk áldozatokat hozni. Amit minden körülmények között állítottam, most is ismétlem: a legteljesebb bizalommal vagyok népünk vitézsége és értelmessége iránt, amely kész a helyzetet úgy felfogni, amint az a valóságban fennáll. És kész meg is érteni azt. Ezért nyíltan beszéltem, habozás nélkül, ugyanakkor azonban végét akarom vetni annak a riadalom-irányzatnak, amely jelien időkben csak kárt okozhat a nemzetnek A nemzet meg kell őrizze nyugalmát, mert ma súlyos történelmi felelősség előtt áll, ugyanis nemcsak a mi nemzedékünkről és azonnali érdekeiről, hanem a nemzet egészéről és a jövendő nemzedékekről is van szó.

Ma a külpolitikai kérdéssel egyidejűleg a belpolitikai nemzeti lét biztosításának kérdése is fölmerült, melyek hivatva vannak valamennyi létjogait egyszer s mindenkorra leszögezni. E felsőbb parancsszótól való bármely eltérés nagy veszedelmeit jelent a nemzeti összetartás szempontjából, amelyet ma az áldozatok legfájdalmasabb módján szereztünk meg és ha ezt az együttérzést megértéssel és férfias eréllyel gondosan ébren tartjuk, akkor amink meg lesz a gyümölcse n román nép jövője szempontjából. Mindazok, akik azt hiszik, hogy a határok megvédésének ürügye alatt – ami egyébként nekünk, valamennyi románnak szent ügye – megakadályozhatnak bennünket, vagy késleltetnek abban, hogy az állam alapjait uralkodónk elgondolása szerint állítsuk helyre – nagyon csalódnak, mert a reá leselkedő veszélyek tudatában lévő nemzet teljes erejével őrködik és ősi hazafiságával és erényeivel arra törekszik, hogy legyőzhesse a mostoha sorsot és megőrizhesse azok számára, akik utánunk jönnek, a nemzet és a román állam létét.

Ügyünk igazságába vetett tántoríthatatlan hittel a saját és a szomszédjaink megértésre irányuló akaratunkkal Istenbe vetett reménnyel és a román férfiasságban és nagyszerű felfogóképességben való bizalommal indítja meg ez ország kormánya teljes őszinteséggel és tökéletes lojalitással ezt a fájdalmas, de kikerülhetetlen akciót, amelynek végén a román nemzet nemzeti egyneműségében és igazán tömör nemzeti összeállításban magába fogja foglalni az ősi föld egész területéi és határainkon jószomszédságot, tartós és méltó békét log biztosítani. Kérem tehát a nemzetet, hogy mély és bátor megértéssel viseltessék a jelenlegi történelmi pillanattal szemben, amelyet élünk én amely a király. a kormain, a hadsereg iránti együttérzést, végzetünkben és erényeinkben való bizalmat s a történelem kikerülhetetlen igazságosságában való hitet követeli Kiáltsuk – ma inkább, mint valaha szívünk mélyéből – Éljen Őfelsége II. Károly király! Éljen Románia! Isten minket úgy segélyjen! Egészséget!”

 

Közzéteszi: Géczi Róbert