A bécsi döntés Romániát teljesen a padlóra küldte. A nyár folyamán az ország egyetlen puskalövés nélkül elvesztette területének egyharmadát. Szeptember elején a román napilapok kivétel nélkül közölték Mihail Manoilescu külügyminiszter augusztus 31-én a bukaresti rádiónak adott nyilatkozatát.

Az alábbiakban részletek olvashatók az aradi Drapelul (1940. szeptember 2.) hasábjain megjelent külügyminiszteri interjúról: „A külügyminiszter úr elmondta, hogy nehéz lélekkel tért vissza Bécsből, és bármilyen fájdalmas a döntőbíráskodás következménye, el kell fogadni azt. Az etnikai homogenizálást és a nemzeti egységet szem előtt tartva Románia lakosságcserét ajánlott. Ezzel a céllal utazott a román küldöttség Bécsbe, és hiába próbálkozott a témával a külügyminiszter úr és dr. Valer Pop, egyszerűen nem került sor ennek előterjesztésére. Mivel nem tudtunk megegyezni Turnu Severinben, kénytelenek vagyunk elfogadni a tragikus eredménnyel járó döntést. Külügyminiszter úr rámutatott arra, hogy jelentős számú kisebbségi etnikum marad nálunk az országban, de ugyanakkor románok lakta területeket is elveszítünk. Igaz – egészítette ki a külügyminiszter – garanciákat kaptunk arra vonatkozólag, hogy a Magyarországra átkerülő románokkal rendesen fognak bánni. A nemzeti egységet érintő negatív következmények mellett a bécsi döntés alkalmával a tengelyhatalmak kinyilvánították hazánk határainak sértetlenségét és az ország területi egységének garantálását. […] A döntőbíráskodás elfogadása elkerülhetetlen volt, mert annak elutasítása maga az Állam létét veszélyeztette volna. A tengelyhatalmak garanciája elégséges egyrészt arra, hogy ha anyaföldünk egységét nem tudtuk megtartani, de legalább lelki egységünket megőrizzük, másodszorra azt jelzi, hogy kálváriánk végére értünk, és a tengelyhatalmak árnyékában biztatóan tekinthetünk a jövőre. Bizalommal tekintsünk előre, és remélhetően jobb jövő vár ránk – fejezte be beszédét Mihail Manoilescu külügyminiszter.”

A Brassói Lapok szeptember 2-án megjelent száma A bécsi döntés után című írásában igen mértéktartóan számol be az eseményekről (ne feledjük, Brassó Dél-Erdélyben maradt): „Románia mintegy 45 ezer négyzetkilométer területet ad át Magyarországnak. A tengelyhatalmak szavatosságot vállaltak Románia új határainak sérthetetlenségéért. Mindkét ország a leszerelés jegyében lép az együttműködés útjára”, majd a második oldalon a Koronatanács üléséről számol be, és a bécsi döntés szövegét közli.

Az első oldalon találjuk Kacsó Sándor Mit tartalmaz a döntőbírósági határozat? című tárcáját is. Ebből idézünk:

„A döntés megtörtént. A hír, amelyet az elektromos hullámok Bécsből lövelltek szét az egész világra, még a fejünkben dobol, még táncoltatja az idegeinket. Az első szó, amit mondanunk kell, amit parancsnak érzünk, sokkal inkább, mint eddig bármikor, a nyugalom. Nyugalom románnak, magyarnak egyaránt! Nagy esemény történt. Az egész világ feszült érdeklődése kísérte, hogy mi születik Bécsben. Bennünk, akikről szó van, nagyobb és mélyebb valami viharzik most, mint az érdeklődés. A történelem szekere most gyorsan halad, csak a nagy vonalakat, a jövő kirajzolódó kontúrjait szabad nézni, a részletkérdéseknél nincs idő a töprengésre, Erdély pedig részletkérdés volt. Ami történt, azt majd ezután fogjuk még sokszor körülbeszélni s higgadt történelmi tanulmányokban méltatni. Most, persze, nehéz még áttekinteni és értékelni azt, ami történt. Románnak és magyarnak egyaránt nehéz. Erdélyi románnak és erdélyi magyarnak. A fontos most mindenekfelett egy: A nyugalom! Igen nagy változások elé kerültünk s ezek a nagy változások nagy feladatokat rónak reánk. Románokra és magyarokra. Ezek a feladatok érzelmeinknél fogva lelkiek, gazdasági egymásba fonódottságunk miatt gazdaságiak. A megoldásnak, amit a nagy koncepció érdekében végrehajtottak rajtunk, nem szabad kifosztania bennünket. Sem a lelki kincsekből, sem a vagyoni javakból. Ezért van nagy szükség a nyugalomra. A higgadtságra. A most alakuló helyzet okos és közös mérlegelésére. A történelmi múltból tanulnunk kell, de el kell kerülnünk azt, hogy a látszatoktól félrevezettessünk.

Nyugaton még folyik a nagy háború, az erők mérkőzése még tart. Ezt is a szemünk elé tárták eléggé. Európának most új rendbe kell beilleszkednie s ebben az új rendben Erdély nem önálló tényező. Valóban csak részletkérdés, amely sajátos bonyolultságánál fogva feladatnak kellemetlen volt, segítségnek semmit sem jelentett. Ilyen körülmények között csak az történt, ami az irányító nagyhatalmak szempontjából a legegyszerűbb volt. Fölösleges az okoskodás. Fölösleges a sok beszéd is. Megállani nem lehet, tovább kell menni arról a pontról is, ahová eljutottunk. Az a feladat, amit a hátunk mögött soha sem hagyhatunk, továbbra is az marad, hogy a magunk dolgait mégis csak magunknak kell rendeznünk. Teljesen tájékozatlanok azért nem vagyunk, az irányvonalakat megszabták már előttünk ugyanazok a történelmi erők, amelyek a sorsunk fölött döntöttek. Bármilyen határvonalak is legyenek, ezek nem lehetnek a régi értelemben vett rideg és könyörtelen elválasztó szakadékok. A gazdaságilag és földrajzilag összetartozó területek széttépése olyan politikai csínytevés volna, amelyet az új európai rend nem igen tűrhet meg. A döntőbírók elég erélyesen hangoztatott szempontja az volt, hogy olyan méltányosságnak kell érvényesülnie, amelynek nyomán a magyar és a román nemzet végre megtalálhatja egymást lelkileg is. Közös feladatok várnak erre a két nemzetre s ezekre a közös feladatokra csak egyetértéssel lehet vállalkozni. Ez is benne van az Ítéletben. S valóban, keresnünk kell a módját, hogy az ítéletnek ezt a részét is végrehajthassuk. Ha fáj nekünk a széttépettség, erdélyi magyarnak és románnak egyaránt, úgy a mai helyzetben talán inkább kapcsolhatjuk egymáshoz a  két egész nemzetet, mint eddig. Ha nem egyébért, hát azért, mert nekünk – erdélyi románoknak és magyaroknak – kapcsolódnunk kell. Olyanná kell tennünk az új határokat, hogy elviselhetők legyenek. Lelkileg is és gazdaságilag is. Amit az Isten egységnek teremtett, azt egységben kell látnunk és a lehetőségekhez mérten megtartanunk. A politikai határ tartalmát most már talán lehet odáig szűkíteni, hogy ne maradjon benne több, mint amennyit a közigazgatás gyakorlatilag jelent. Ha valóban a nagy gazdasági, sőt szellemi egységek felé halad ez a vén Európa, sőt az egész világ, ez amúgy is természetes. S ha nem bántjuk egymás nyelvi jogait és egymás nemzeti érzelmeit, már nincs is szükség többre. Minél hamarabb el tudjuk ezt érni, annál inkább elébe megyünk a fejleményeknek s annál jobban járunk. Úgy érezzük, hogy ez most az igazi feladat. így elérhetjük azt, hogy mi anélkül nyerjük meg Erdélyt, hogy román sorstársaink elveszítenék. Igen, a veszteség érzését kell most közös erővel kiküszöbölnünk magunkból, hogy valóban mind a ketten nyertesek maradhassunk. Ehhez kell a nyugalom és a higgadtság! És addig is, amíg a reánk várakozó nagy feladatra egy kicsit összeszedhetjük magunkat, tartsuk távol minden így, vagy amúgy érintett néptársunktól a hisztériás izgatottságot, kapkodást, helyváltoztatási ösztönt. Semmi sem okozhat most nagyobb kárt, mint a fejveszett kapkodás.”

Szintén ebben a lapszámban A magyarsághoz címmel olvasható a Romániában maradt magyarok érdekeit képviselő Magyar Népközösség felhívása:

„Tekintettel arra, hogy a Románia és Magyarország kérdésében Bécsben történt döntés után tömegével keresnek fel magyar testvéreim a magatartásukra vonatkozó tanácsadás céljából, ezért az alábbiakat közlöm: Minden magyar testvérünk őrizze meg a nyugalmát, végezze rendesen a megszokott napi munkáját, szigorúan tartson tiszteletben minden törvényt és rendelkezést s egyelőre tartózkodjék minden olyan idő előtti költözködéstől, amellyel csak különböző hatóságoknak okoz zavart és saját magának s övéinek teremt súlyos helyzetet. A két ország között történt megállapodás értelmében megfelelő időben, az előirt formák szerint mindenkinek módjában fog majd állni, hogy tetszése szerint válassza meg jövő otthonát Az ezzel kapcsolatos különböző intézkedéseket mindenki nyugodtan várja be. Minden e kérdésben kapcsolatban, felvilágosítást, útbaigazítást, gyakorlati út­mutatást Magyar Népközösségünk brassói szervezete útján a legmegfelelőbb  módon  igyekszünk megadni. A Romániai Magyar Népközösség Brassói Szervezete nevében Szabó Béni, elnök.”

Közzéteszi: Géczi Róbert