Szeptember első hetében a területveszteségek miatt Románia-szerte tüntetéseket szervezett a Mihály Arkangyal Légió, közismertebb nevén a Vasgárda. A tüntetéssorozatok következtében lemondott a Gigurtu-kormány. Két nap múlva lemondott II. Károly király is, fia, I. Mihály javára.

A román napilapok első oldalon közölték a király esküjéről szóló híreket. A bukaresti jobbközép szellemű Universul szeptember 6-án írta: „Ma reggel 8 órakor Őfelsége II. Károly király lemondott Románia trónjáról. A lemondást követően Őfelsége I. Mihály, Gyulafehérvár hercege, a Trón örököse elfoglalta a trónt. Fél 10-kor a királyi palotában Őfelsége I. Mihály Románia királya letette az esküt I. Antonescu tábornok, államfő [sic!] és a minisztertanács elnöke, Nicodim pátriárka és D. G. Lupu úr, a Számvevőszék elnöke előtt. Őfelsége az alábbi szövegű esküt tette le: Hűséget esküszök a román nemzetnek. Esküszöm, hogy betartom az Állam törvényeit. Esküszöm, hogy megőrzöm és megvédem az állam létét és Románia területi egységét. Isten engem úgy segéljen! Ezt követően I. Antonescu tábornok úr, államfő [sic!] és a minisztertanács elnöke Őfelsége előtt letette a következő szövegű esküt: Hűséget esküszöm Őfelsége I. Mihály királynak, az Államnak és a román nemzetnek. Isten engem úgy segéljen!”

A Balázsfalván megjelenő görögkatolikus egyházi hetilap, az Unirea Uralkodjunk fájdalmunkon címmel Alexandru Nicolescu metropolita aláírásával jelentetett meg vezércikket. Az Atyai szó az itthon maradt és a rabságban levő fiaimhoz alcímű írásból idézünk: „Összerándulok és elöntenek a keserű könnyek, amikor arra gondolok, hogy mily vihar tépte meg szenvedő nemzetünket: elvesztettük Besszarábiát, átadtuk Kadrilatert, és végül megcsonkították Erdélyt is annak érdekében, hogy románok lakta területeket átadjanak Magyarországnak. Együtt sírtam én is a nemzet fiaival, akik a vérünk áztatta Erdély ősi földjén születtek, és itt élnek amióta az isteni Traianus letelepítette őseinket. Nagyon fáj ez a szerencsétlen döntés, mert pont minket, az unitus [a Rómával egyesült görögkatolikus] egyház fiait érint, azokat a románokat, akik a bécsi diktátum által erőszakkal kitépett országrészben, Erdély északi felében laknak […] Óriási pofont kapott történelmünk, amely során, amióta létrejött a dákoromán nép mindig kompakt területi egységben élt ezen a tájon. A diktátum átgázolt a népünk múltban szabadságáért folytatott harcain és forradalmain […] Figyelmen kívül hagyta annak a Máramarosból, Ugocsából, Szatmárból, Szilágyságból, Biharból és a Bánságból érkező százezer románnak a hangját, akik 1918. december elsején kinyilvánítottak szándékukat, hogy örökkön örökké egyesülve legyenek az anyaországgal. Ehhez a határozathoz csatlakoztak szász honfitársaink medgyesi népgyűlésükön is […]

Szeretett Fiaim! Jóbbal mondom: Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve! Belenyugszom abba a kegyetlen csapásba, amit évszázados ellenségeink az Úr jóváhagyásával ránk sújtottak […] Lehet, megérdemeltük ezt az időszakos büntetést. Néhányan az elmúlt húsz évben túl sokat lubickoltunk a jóban, és szembefordultunk egymással, ellenségeskedtünk, és elpazaroltuk gazdagságunkat, és eltávolodtunk az Úr parancsolataitól. Itt a bűnbánat ideje, szórjunk hamut a fejünkre, és térjünk meg az Úrhoz […] Drága Fiaim! Ebben a nehéz és sorsdöntő időszakban kitartó imára hívlak fel benneteket. Elöljáróitok vakon követését kérem tőletek. Fegyelmet és rendet kérek tőletek, hogy ne adjunk okot ellenségeinknek, hogy ránk törjenek. Egységünkön, fegyelmünkön és elöljáróink iránti hűségünkön áll vagy bukik győzelmünk, hiszen feltámadásunk matematikai bizonyosság […].” 

A kolozsvári Magyar Nép hetilap első szeptemberi száma valószínűleg a főszerkesztő – Gyallai Domokos – tollából származó vezércikkel köszönti a változásokat.

„Adjunk hálát mindnyájan a jó Istennek, hogy áldott kegyelmét ránk árasztotta: immár egünkön ragyog a szabadulás napja s annak fényénél, elbágyadott szívű magyarok, láthatjuk az ígéret szépséges földjét, a biztató jövendőt. Adjunk hálát mindnyájan az igaztevő Istennek, hogy megítélte a mi igazságunkat s kezünket fogván és szívünket illetvén, kihozott a szolgaságnak házából.

Ó, mily mérhetetlen a mi boldogságunk! Mert íme, vége a mi testünk ostoroztatásának és lelkünk tiportatásának: testvérkezek raknak sebeinkre gyógyító balzsamot, rokon lelkek emelnek föl a földnek porából és a mocsárnak szennyéből. Immár megújulunk, fölkelünk és járunk, énekeket mondunk és táncokat lejtünk. Ünnepünknek dicső napja jött el: hitünk győzedelmének, reménységünk teljesedésének ünnepnapja. A szeretet ünnepének napja, amikor édesanyánk, magyar hazánk von és ölel kebelére! Adjunk hálát mindnyájan az igaztevő, jó Istennek, hogy nyomorúságunk idején vezetőket küldött nekünk, akik szívüknek melegével, elméjüknek fényével őrt állottak kapuinknál és útjaink mentén, figyelték a csillagok állását és az időnek teljességében leverték rólunk a bilincseket és kiáltottak nekünk, hogy lépjünk ki a sötétség birodalmából.

Köszönet a bátorszívű őrtállóknak és bölcs elméjű vezetőknek! Hódolatunk szálljon Horthy Miklós kormányzó úr Főméltósága elé, aki kormányzásának húsz küzdelmes esztendeje alatt gondját rólunk egy percig le nem vette, de érettünk, a gyászba borult Erdélyért, a magyar erkölcs minden ragyogó erényével hadakozott. Hálás elismerésünk illesse a világhíres tudománnyal és erdélyi ihletettséggel szabadulásunkért viaskodó Teleki Pál grófot, meg a mi múltúnkban gyökeres, éber és fáradhatatlan Csáky István grófot, aki nyugati nagy barátainak jóakaratát javunkra gyümölcsöztette. De köszönet a mostani aratás magvetőinek és érlelőinek: Bethlen István grófnak, Gömbös Gyulának, Imrédy Bélának, a revíziós szervezetek író és cselekvő irányítóinak, igazságunk hirdetőinek és vértanúinak! Büszke köszöntésünk szálljon a honvédsereg katonái felé, akikre mindig úgy gondoltunk, mint jobb jövendőnk zálogaira és akik eljöttek miközénk, hogy ennek utána minden gonosztól és ellenségtől megoltalmazzanak.

Legyen hála és dicséret azoknak is, akik húsz éven át szolgaságunk és ostoroztatásunk idején, idehaza tartották mibennünk a lelket és lelkűnkben a szent magyar tüzet. Azok után pedig, akikkel együtt éltük át a keserveket s akik most nem részesülhetnek velünk az örvendezésben, a csalódás és újabb szenvedések örvényébe taszított testvéreink és bajtársaink után ne csak könnyeinket és résztvevő sóhajunkat küldjük, hanem szent fogadalmunkat, hogy tovább munkálkodunk a még boldogabb ünnepnapért, az egész erdélyi magyarság egyesüléséért!”

 

Közzéteszi: Géczi Róbert