Erdély fővárosa visszatért az anyaországhoz! címmel számolt be az Ellenzék az 1940. szeptember 11-én lezajlott kolozsvári eseményekről.

„Felejthetetlen élmények színes hangulatában nehéz hűséges beszámolót írni a kolozsvári magyarság tegnapi történelmi napjáról. Huszonkét év után a tegnapi nap volt az első igazi magyar ünnep Kolozsváron. Lehet-e eléggé kifejező szavakat találni akkor, amikor örömkönnyekkel a szemünkben szemtanúi lehettünk annak, hogy valósággá váltak titkon őrzött álmaink és megelevenedett lelkűnknek már-már regényesnek hitt minden óhajtása? Fel kellene sorakoztatnunk mindazokat a gyönyörű jeleneteket, amelyek szerdán már a kora hajnali óráiktól kezdve egészen a késő éjszakáig lejátszódtak a magyar honvédség ünneplésére. Meg kellene írnunk a fogadtatás minden epizódját. Ezek a képek örökre emlékezetünkbe vésődtek, tökéletes egységet alkotnak mindannyiunkban, de a nyomtatott betű ereje még sem elég ahhoz, hogy az örömünnep egész mámoros szépségét visszaadja. Talán az a mondat a legjellemzőbb erre a napra, amely egyik köztiszteletben álló nyolcvan éves aggastyán ajkáról röppent fel, amikor meglátta a magyar honvédeket. Ez a mondat hálaadás, meghatott fohászkodás volt a Mindenhatóhoz. Fel kell jegyeznünk, mert ennél igazabban nem lehet a kolozsvári magyarság érzelmeit tolmácsolni. Az aggastyán örömkönnyekkel a szemében azt mondotta a körülötte ünneplő fiatal nemzedéknek, mint egykor a regények hőse: Ezért a napért érdemes volt élnem, most már nyugodtan meghalhatok! Igen, ezért a napért érdemes volt élni! Bőséges kárpótlás volt ez huszonkét év minden megpróbáltatásáért!

Megélhettük azt, hogy ismét magyar zászlók díszítik a városunkat és nemzeti imádságaink gyönyörű melódiái újra felcsendülhetnek az ősi falak között. Égő vágyakozással készült fel honvédségünk fogadtatásának ünneplésére az egész kolozsvári magyarság. Már a kora reggeli óráktól kezdve ünnepi hangulat lett úrrá a városban. Hiába szólt úgy a rendelet, hogy a nemzeti színű zászlókat és jelvényeket csak reggel nyolc óra után lehet kitűzni. Alig pirkadt a bevonulás napjának hajnala, máris elvitathatatlan bizonyítékát szolgáltatta Kolozsvár magyarsága annak, hogy ez a város magyar volt és magyar maradt. Mintha csak a történelem elevenedett volna meg. Bocskay-ruhás csoportok siettek a főútvonalak felé. Újra gyönyörködhettünk a lányok és asszonyok gyönyörű magyar ruháiban. Ismét piros-fehér-zöld zászlók színpompáját csillogtatta meg a felkelő nap és magyar indulók hangjai mellett indultak szolgálatuk átvételére a Tűzharcosok. És újra tanúbizonyságát adta a magyar nemzet, hogy örökké hálás marad nagy barátaival szemben. Nagyon sok ünnepi díszbe öltözött kirakatban Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó urunk Őfőméltóságának képe mellett, ott láthattuk Németország vezérének és Olaszország Ducejának fényképét is. Az ősi vármegyeháza homlokzatán a magyar zászló mellett a horogkeresztes német lobogót és az olasz zászlót is ünnepelte a város lelkes magyarsága. A honvédség főcsapatainak bevonulása csak a délutáni óráikban kezdődött meg. Kolozsvár magyarsága azonban már a reggeli óráktól kezdve ünnepelt.

Az első honvédtiszti autók bevonulása is valóságos diadal volt. Záporként hullottak a virágok a gépkocsikba. Valóságos embertömegek fogták körül az érkező honvédtiszteket Ölelték, csókolták őket. Mindenki szeretett volna kezet szorítani velük. Az egekig tört az éljen kiáltás, amely újra és újra megdobogtatta a szíveket, a szemekbe pedig a meghatottság örömkönnyeit varázsolta. Egymás után érkezlek a városba a sajtószolgálat autói, majd a rádió hatalmas gépkocsija jött meg. A déli órákban meg­jelentek a honvédség előcsapatai. Ekkor már nem lehetett gátat vetni az örömáradatnak. Mindenki utat akart törni a kordonon keresztül, hogy minél közelebbről láthassa a magyar hadsereg előőrseit. Nem volt a főútvonalakon egyetlen olyan ház sem, amelynek ablakai ne lettek volna zsúfolva nézőkkel. A háztetőkön is nagy csoportok helyezkedtek el, hogy minél jobban láthassák a bevonulást. Minden­honnan hullott a virágeső és szakadatlanul tartott a lelkes éljenzés. Igazságos Mátyás király gyönyörű szobrát díszőrség vette körül. Levett kalappal állottak meg az emberek a magyar címer előtt, amely azt hirdette, hogy Hunyadi Mátyás szülővárosa ismét visszatért az anyaországhoz.

Új kép. Gyalu felől megérkezett az első magyar csendőr. A lelkes tömeg vállára emelte és úgy ünnepelte a magyar közigazgatás képviselőjét. Pillanatok alatt elterjedt az a hír is, hogy a bevonuló csapatok egyik huszárszakaszát Hory András valóságos belső titkos tanácsos, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter vezeti, aki maga is felöltötte huszárhadnagyi egyenruháját, mert ott akart lenni a szülővárosába bevonuló csapatok élén. Régi kolozsvári neveket hallunk széltében-hosszában. Erre az örömnapra nagyon sokan visszatérték Erdély fővárosába azok közül, akik a sors változása miatt kénytelenek voltak elhagyni otthonukat. A tulajdonképpeni ünnepség még meg sem kezdődött és már is annyira bensőséges volt ez az igazi magyar ünnep, hogy azt előre megfontoltan megrendezni a legzseniálisabb rendezői készséggel sem lehetett volna.

Hozzátartozik az ünnepség képéhez, hogy többszáz főnyi cigányzenekar szebbnél szebb nótái hirdették a magyar dal visszaszerzett szabadságát. És újra bekapcsolódunk az anyaország életének vérkeringésébe, amikor a Szent Mihály templom tornyán egy órával visszaigazítottak az időt.

A Mátyás király téren többezer főnyi tömeg ünnepelt. A tribünökön Kolozsvár társadalmának vezetői és a Budapestről érkezett előkelőségek foglaltak helyet. Déli egy órakor kezdődött meg a különböző küldöttségek felvonulása. A magyar nőegyletek diszruhás csoportjai magyar történelmi festményekre emlékeztettek. Féltve őrzött régi zászlók kerültek elő, hogy diadalmasan hirdessék a magyar múlt dicsőségét, a jelen boldogságát és a jövendő reménységét. A Magyar Népközösség körzetei hatalmas tömegekben, példás rendben vonultak fel. Régi katonai fegyelem látszott a tűzharcosok csapatain és a fiatalság öntudatát hirdette a különböző magyar ifjúsági alakulatok felvonulása.

Két órakor már az összes előkelőségek elfoglalták helyüket. Fél három óra tájban érkezett meg csapatai élén Vitéz Jány Gusztáv altábornagy a bevonuló honvédség parancsnoka. Elhangzott a Himnusz. Igazabban, szebben, meghalóbban régen szállott igy a Teremtőhöz a magyar imádság. Huszonkét év után mindannyian éreztük, hogy: Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt. Ezután következtek a hivatalos üdvözlések, majd megkezdődött a díszfelvonulás. Zuhogó záporeső száguldott végig a bevonulás kezdetén. Ez azonban hajszálnyit sem rontott a bevonulás ünnepi képén. Együtt maradt az egész közönség. Továbbra is virágesővel fogadták és lelkesen ünnepelték a bevonuló hadsereget. A tömeg váltakozva éltette Magyarország kormányzóját, a hadsereget, Hitler vezér és kancellárt, Mussolinit és az új magyar hajnalhasadást. Óráikig tartott, amíg a honvédcsapatok bevonultak a városba. Végehossza nem volt a délceg huszárok, tüzérek és gyalogságok sorainak. Ez a hadsereg még öntudatosabbá tette a lelkesedést. Érzékeltette, hogy kivételes erőt képvisel, amely golyózáporban éppen olyan fegyelmezettséggel állja meg a helyét, mint ahogy most a virágesőt fogadja.

Már alkonyodott, amikor a honvédparancsnokság rádióüzenetét közvetítették a lakosságnak. Ez a rádióüzenet először magyar, azután román nyelven szólott a kolozsváriakhoz. Biztosította Kolozsvár lakóit arról, hogy a honvédség rendet és nyugalmat hozott. A magyar kormányzat felvirágoztatja a gazdasági életet és egyenlőséget nyújt az állam minden törvénytisztelő polgára számára. Abból a tényből, hogy a rádió román nyelven is közvetítette az üzenetet, a város román lakossága is érezhette, hogy a magyar államhatalom a legtisztább szándékkal, lovagias érzésekkel eltelve kíván életlehetőséget nyújtani azoknak a románok számára, akik az új életkörülményekbe beilleszkedve továbbra is itt akarnak élni.

Lassan-lassan beköszöntött az este. Kigyulladtak a lámpák és minden ablakban gyertyavilágitás hirdette a lakosság örömét. Fényárban úszott az egész város. Tízezrekre menő tömegek ünnepeltek. Hiába múlt az idő. az ünneplés nem akart véget érni. Nem is próbálta meggátolni senki a felszabadulás boldog megnyilatkozását. Így volt szép és bensőséges ez a magyar ünnep, amelynek történetét nemzedékről nemzedékre hagyjuk majd szent örökségül. Most a munka korszaka következik. A visszacsatolt erdélyi területek ujjászervezésének felelősségteljes, nehéz munkája. Legyen ez a gyönyörű magyar ünnep olyan emlékünk, amely mindig hitet ad, lelkesít és alkotó munkára késztet."

 

Közzéteszi: Géczi Róbert

Kép forrása: Magyar Nemzeti Levéltár