A Székelyudvarhelyen megjelenő Székely közélet – politikai, közgazdasági és társadalmi újság rendkívüli kiadása– szeptember 11-én az első oldalán Udvarhely meleg szeretettel várja a hazatérő honvédeket közölt írást:

„Megható az a lázas igyekezet, amellyel Udvarhely lakossága készülődik a honvédek fogadtatására. A város kicsinye és nagyja már napok óta sürgölődik, szorgoskodik, hogy e történelmi pillanat nagyszerűsége örök időkre bevésődjék emlékezetünkbe. Hiszen testvéreink jönnek haza, fáradtan, porosan, de rendületlen kitartással és bátorsággal. Testvéreink térnek vissza a Szent Földre, hogy megváltást hozzanak számunkra és ugyanakkor megmámorosodva leboruljanak az édes szülőföld könnyel áztatott rögeire. A város készülődik, méltósággal és fegyelmezetten. A munkából mindannyian önzetlenül kiveszik részüket. A fehér karszalagos nemzetőrök arcán a hivatás örömtüze ég. A leányok, a fiatal asszonyok nemzeti színű kokárdákat, zászlókat készítenek. Az egyházak, testületek, női és férfi egyesületek vezetői a honvédek elszállásolásának és élelmezésének kifogástalan megoldásán fáradoznak. Udvarhely meleg szeretettel, lelkesen és büszkén várja hazatérő testvéreit, hogy bebizonyítsa mennyire méltóak vagyunk a megváltásra és felszabaditásra.”

Szintén az első oldalon rövid hír olvasható Elszállították a reáliskola berendezését címmel:

„A kivonuló román katonaság — valószínűleg egyéni »nemzeti ambícióból«, — a bécsi döntés egyezményével ellentétben, több helyen elszállította a magyar állam tulajdonába kerülő intézmények, ipari vállalatok és gyárak berendezését. A székelyföldi távbeszélő központok leszerelése után, többek között elszállították a sepsiszentgyörgyi dohánygyár berendezését, gépeit és nyersanyag-készletét is. Városunkban a volt reáliskolát látogatták meg a hívatlan vendégek és itt is igen alapos munkát végeztek. Feltörték a szekrényeket és minden megfoghatót, megmozdítható bútorokat is, magukkal vitték, — mondhatni teljesen »kirámolták« az épületet. A magyar kormány figyelmeztette a román kormányt, hogy Magyarországnak nem áll módjában szemet hunynia az egyezmény ilyen irányú megsértése felett.”

A sepsiszentgyörgyi Székely Nép szeptember 16-án többoldalnyi terjedelemben számol be a székelyföldi eseményekről. A Lelkesen ujjongó tömeg között vonult be Sepsiszentgyörgyre a magyar hadsereg című cikkben olvasható:

„Pénteken reggel hét órakor még leszedettük a derék Tonka Miklós gépkocsijáról a piros-fehér-zöld zászlócskákat. Terv szerint ő kellett volna, hogy a megye határára vigye a honvédcsapatok fogadására báró Szentkereszty Bélát, Séra Istvánt, a Székely Gárda parancsnokát és Ferencz Lajos dr.-t. A terv kútbaesett, mert senki sem tudta, hogy honnan érkezik a vezénylő dálnoki Miklós [Béla] tábornok. Egy rendelkezés értelmében csak reggel nyolckor kezdhette meg a lakosság a házak feldíszítését. Nagyon szem előtt kellett tartani ezt az időpontot. Az elkeseredett román katonák miatt csak szenvedhetett volna a fegyvertelen lakosság. Kovásznai Gábor dr. csak röviddel a jelzett idő előtt tűzte ki a magyar lobogót s egy román tiszt felvont revolverrel kényszeritette annak bevonására.

A szigorú tilalom dacára akadtak mégis egyes városrészek, ahol itt is, ott is felbukkantak a magyar színek. Csodálatos tevékenység vett erőt minden emberen. Szinte lesték az utolsó román katona kivonulását, hogy aztán a világ leggyönyörűbb színeibe öltöztessék a várost […]

A város hangyabolyhoz hasonlóan nyüzsgött. A falvak felől hosszú szekér- és kocsisorok igyekeztek a központ felé. S ahogy haladott az óramutató, úgy változott a kép. A lovak füle mellé piros-fehér-zöld pántlikák kerültek s a házak homlokzatán rövid negyedóra leforgása alatt megjelentek a magyar zászlók. Zászlók? Valóságos zászlóerdőbe öltözött Sepsiszentgyörgy. Ami ezelőtt félórával a lehetetlenséggel volt határos, az most a legcsodálatosabb eleven valóság lett.

– Nem tudom elhinni, még most sem, hogy látom – mondja egy kisirt arcú öreg néni. De mások is sírnak. A legerősebb férfiak szemében is ott ragyog a meghatottság könnye […]

Végre úgy kilenc óra tájban a Csíki-utca felől élénk éljenzés hallszik s pár perc múlva a magyar parlamenterek gépkocsija stoppol a Kávéház előtt. Virágeső és leírhatatlan lelkesedés fogadta. Voltak, akik odaszaladtak — férfiak és nők vegyesen — és ölelték, csókolták, simogatták a magyar hadsereg képviselőit […]

Közben sorra felvonultak a brassómegyei csángók-, regáti- és a leszakadt erdélyi részekről való menekültek s kórusban követelték vissza Brassót, Temesvárt, Gyulafehérvárt, Aradot, [Nagy]Enyedet stb. A tömeg is lelkesen csatlakozott a tüntetőkhöz. Nem, nem, soha! Piros-fehér-zöld, Erdély magyar föld! stb. kóruskiáltások hangzottak mindenfelé. Csak akkor hagyták abba, amikor befutott egy-egy apró Balilla. A bennülő tisztek kinyújtották a karjukat és szorongatták mindenki kezét, aki közel tudott férkőzni hozzájuk. Egyik ilyen kocsival szentgyörgyi születésű, vagy háromszéki származású tisztek is jöttek. Ezeket aztán sorra ölelgették […]”

Szeptember 20-án a Keleti Újság A miniszterelnök úr székelyföldi útja elé című cikkében Nyírő József írta: „Hogy Székelyföldnek szerves bekapcsolása az új Magyarország egységébe és történelmi feladatkörébe milyen erők és eszközök, milyen vasúti vonalak, ipari és gazdasági elképzelések, milyen népi erőforrások nyitásával, szociális és kulturális jótétemények megvalósításával, a mai modern honalapitás milyen tökéletes és szinte tudományosan kiszámított módszere szerint történik; azt ma még nem tudjuk, de nem is fontos  tudnunk, mert kormányunk minden bizonnyal részletekig menő, kész tervet fog megvalósítani. Olyan tervet, amely a mi ma még örömtől, új feltámadásunktól kábult és boldogan szédülő álmaink ködén túl a nemzet jövő irányát és életterét előre látó céltudatosságot és valóságos élet követelményeinek mindenben megfelelő örök szempontokat tartva szem előtt, népünk és nemzetünk, drága hazánk sorsát minden körülmények közt biztosítani fogják.

Büszkén és boldogan jelentjük, hogy miniszterelnökünk a munkára váró időnek egyetlen pillanatát sem veszítve el, ezért sietett le most a Székelyföldre.”

 

Péter Margit Mutyus Udvarhely szépe ráköti a nemezti szalagot a csapatzászlóra forrás Péter Pataky család1.kép. Péter Margit, Udvarhely szépe nemzeti színű szalagot köt a csapatzászlóra

 

 

 

Péter Margit Mutyus és testvére Áron Székelyudvarhely főterén 1940 Kép forrása Péter Pataky család

2.kép. Péter Margit és testvére, Áron 1940. szeptember 13-án

 

 

Képek forrása: Péter és Pataky család hagyatéka

 

Közzéteszi: Géczi Róbert