Publikációnk keretében három, a karabahi válság 1987 végi, 1988 eleji kialakulásának történelmi és politikai hátteréről szóló magyar diplomáciai jelentés digitális kópiáját és átiratát adjuk közre. A diplomáciai iratokban szereplő rövidítéseket a könnyebb érthetőség érdekében feloldottuk.

1988 telén–tavaszán a Szovjetunióban élő örmény és azeri entitás közötti konfliktus kibontakozásának legvéresebb epizódját képezte az úgynevezett „szumgaiti pogrom”, talán nem lehet véletlen, hogy a szovjet és a külföldi közvélemény jelentős része később ezt az eseményt tartotta a közvetlenül 1987 nyaráig–őszéig visszavezethető etnikai konfrontáció fordulópontjának. Sokan úgy vélik ugyanis, hogy ez volt az a mozzanat, ahonnan az események kerekét már sehogy nem lehetett visszaforgatni. Az itt közölt jelentésekből az ezzel kapcsolatos diplomáciai értesülések interpretálásához szeretnénk néhány alapvető információt megadni.

Az 1949-ben megalapított Szumgait városa a peresztrojka időszakára a népességszámát tekintve (körülbelül 250 000 lakos) az Azerbajdzsán SZSZK harmadik legnagyobb településévé nőtte ki magát, ugyanakkor Baku után ez volt a második legjelentősebb ipari centrum. A nagymértékű ipartelepítésnek köszönhetően a város nemcsak az Azerbajdzsán SZSZK területén élőkre, hanem a Szovjetunió más köztársaságaiban honos munkásságra is jelentős vonzerőt gyakorolt, a peresztrojka idejére egy körülbelül 14-18 ezres örmény kolónia is kialakult itt. Az 1988 januárjában és februárjában az Örmény SZSZK és a Hegyi-Karabah Autonóm Körzetből elmenekült azeriek jelentős részét itt helyezték el, ami súlyosbította a peresztrojka idején már egyébként is komoly gazdasági és szociális gondokkal küzdő, környezeti katasztrófa felé haladó város helyzetét. 1988. február 27-én egy tüntetés vette kezdetét, amit a Hegyi-Karabah elcsatolása elleni tiltakozásul hirdettek meg, s ami egy 29-ig tartó, az itt élő örményekkel szembeni véres leszámolással párosuló zavargásokba torkollt. A kialakult kritikus állapotoknak csak a szovjet rendvédelmi szervek tudtak véget vetni, március 8-án kezdetét vette az egyik kultúrotthonba menekített örmény lakosság teljes evakuálása a városból. A Szovjetunió Főügyészsége az elrendelt vizsgálatok után 26 örmény és 6 azeri áldozatot ismert el, a sebesültek számát körülbelül száz főre tették, ám külföldi és örmény kútfők az örmény halálos áldozatok számát 90 és 200 személy közöttire becsülik. Az indulatok elszabadulásának a mértékét jelzi, hogy a zavargásokban részt vevők megtámadták a szovjet rendfenntartó alakulatokat is. Egyes kimutatások szerint a városba vezényelt szovjet deszantosok közül is közel háromszázan sebesültek meg, és a hat azeri áldozat is a katonai alakulatokkal folytatott összetűzések számlájára írható.

 

1.

 

Barabás János ideiglenes moszkvai ügyvivő jelentése a Külügyminisztériumnak a karabahi helyzetről

Moszkva, 1988. február 24.

Gépelt eredeti. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, XIX–J–1–j KÜM TÜK 1988, 96. doboz, 001302/1988. sz.

Magyar Népköztársaság Nagykövetsége                  Szigorúan titkos!

44/SZT/1988                                                             Moszkva, 1988. február 24.

Készült: 3 példányban                                               Tárgy: Értesülések a Karabah-hegyvidéki

Kapják: 2 példány Központ                                      területen történt eseményekről

             1 példány Irattár

Készítette: Szilágyi György

Gépelte: Buriánné

Külügyminisztérium

Budapest

Az utóbbi időben az örmény nacionalisták követeléseinek középpontjába került a Karabah-hegyvidéki autonóm területnek az Örmény Köztársasághoz történő csatolása.

A Karabah-hegyvidéki autonóm területet 1923. július 7-én, az Azerbajdzsán Köztársaság részeként alakították meg. A mintegy 100 kilométer hosszú és 34-40 kilométer széles etnikai sziget az azerbajdzsán köztársaság déli részén fekszik, s mindössze egy 25-30 kilométeres folyosó választja el az örmény határtól. Ez a folyosó azonban Lacsin város körzetében 4 kilométeres távolságra szűkül le.

A 4,4 ezer km²-es területen mintegy 180 ezer fő él. Lakói 49 nemzetiséget képviselnek, a legnagyobb etnikai csoport az örmény, számuk körülbelül 115 ezer fő lehet.

A vitatott terület az Örmény Köztársaság területének 14,7 %-át, az itt élő örmény nemzetiségűek pedig a szovjet örmény lakosság összlétszámának 3,4 %-át teszi ki.

Az autonóm terület központja Sztepanakert. A terület jelentős részét erdők, legelők borítják. Gazdasági jelentőségét elsősorban a mezőgazdasági termelés határozza meg: gabona, gyapot, dohány, szőlő termesztése folyik, fejlett az állattenyésztés. Iparának fejlettségét a könnyű és élelmiszeripar, a fafeldolgozás, a márvány és mészkőkitermelés jellemzi. Új ágazatként a villamosgépgyártás bontakozik ki. A területet átszeli az észak-déli irányú magisztrális gázvezeték.

A február 11. óta Sztepanakertben és Jerevánban folyó nyugtalanságokról és rendbontásokról február 23-án a TASZSZ hivatalos közleményt publikált. E szerint az elmúlt hónapokban örmény nemzetiségűek csoportja leveket küldött az össz-szövetségi szerveknek – Gromikó Andrej Andrejevics elvtársnak is –, melyben követelték az autonóm területnek az örmény köztársasággal történő egyesítése kérdésének megvizsgálását.

Az örmény és azerbajdzsán köztársasági szervek valószínű nem vették komolyan az egyéb hiányosságok és elégedetlenség bázisán erősödő nemzetiségi fellépést.

Az „Izvesztyija” február 23-i esti kiadása szerint február 11-én Sztepanakertben röplapok és nyílt felhívások jelentek meg, 13-án a területi pártbizottság előtt tömeggyűlés volt, az iskolákban és a pedagógiai egyetemen a diákok jelentős része tüntetőleg távolmaradt. Tüntetés volt az azerbajdzsán területeken is: Nahicsevánban, az autonóm köztársaság fővárosában, ahol a lakosság zöme azerbajdzsán, valamint az autonóm területtel határos Agdam azerbajdzsán városban. Február 20-án Sztepanakertben a területi tanács küldötteinek egy csoportja összeült, és hivatalos ülésszak dokumentumaként orosz és örmény nyelven a „Szovjet Karabah” területi napilapban közzétették határozatukat, melynek lényege: a terület elcsatolási kérdésének vizsgálatára szóló felhívás.

Jerevánban napok óta tömeges megmozdulások vannak. Kezdetben a környezetvédelem jegyében – egy vegyi üzem létesítésének betiltása kérdésében voltak felszólamlások, aztán a követelések átcsaptak az autonóm terület hovatartozásának kérdésére. A nyíltan fellépő hangadók – az újságírók szerint a város egyik terén „bárki mikrofon elé léphet” – az örmény Legfelső Tanács soronkívüli ülésszaka összehívását, a köztársaság vezetővel való tárgyalásokat követelik.

A hangulatot elmérgesítette, hogy a helyi lapok elhallgatták az eseményeket, az örmény párt KB első titkára megkésve szólalt meg a televízióban.

Úgy tűnik, a helyei szerveknek a kezéből kicsúszott az események ellenőrzése.

Február 22-én este Razumovszkij, Gyemicsev Pjotr Nyilovics elvtársak jelenlétében területi pártaktívát tartottak Sztepanakertben.

Razumovszkij közölte az SZKP KB hivatalos álláspontját, mely szerint a területi elcsatolás követelését a két szövetséges baráti nép érdekeivel ellentétesnek minősíti. Mind a köztársaságban, mind az autonóm területen sürgős intézkedéseket kell tenni a megoldatlan kérdések rendezésére és a gazdasági és kulturális életben meglévő hiányosságok felszámolására.

A „Pravda” február 24-i számában közzétett TASZSZ közlemény ismerteti az SZKP KB-nak az örmény és azerbajdzsán lakossághoz intézett felhívását, hogy óvakodjanak a nacionalista elemek provokációjától, minden erővel erősítsék a szocializmus nagy vívmányát: a szovjet népek testvéri barátságát.

Az SZKP Központi Bizottsága megbízta az azerbajdzsán és örmény kommunista pártok Központi Bizottságait a szükséges intézkedések megtételére, a közrend helyreállítására, a szocialista törvényesség betartására.

A karabahi események ismételten arra irányítják a figyelmet, hogy a helyi problémák megoldásának elhanyagolása a közhangulat általános romlását, a lakosság elégedetlenségét eredményezi, melynek bázisán a nacionalista erők könnyű mozgásteret találnak.

Ismeretes, hogy az örmény apostoli egyház meghirdetett filozófiája: a nagy örmény állam újrateremtése széles körű támogatást élvez mind a szovjet örmény lakosság, mind az örmény emigráció körében. Mértékadó vélemények szerint a külföldön élő örmények jelentős összegeket gyűjtenek az elvesztett területek egy részének visszavásárlása céljából.

Úgy tűnik, hogy a felkorbácsolt nemzeti érzelmek talaján egyes csoportok gyors megoldást kívántak elérni az örmény etnikai sziget visszacsatolásának követelése kapcsán.

Megítélésünk szerint várható, hogy a nemzetiségi kérdés kezelésében elkövetett hibákért, és más, már régebben húzódó problémák miatt az örmény pártvezetésben személyi felelősségre vonást is alkalmazni fognak és nem zárható ki a Demircsján első titkár elmozdítása sem, akit a központi sajtóban már többször név szerint is bíráltak.

                                                                                                          Barabás János

                                                                                                          ideiglenes ügyvivő

 

2.

 

Rajnai Sándor moszkvai nagykövet rejtjeltávirata a Külügyminisztériumnak a szumgaiti vérengzésről

Moszkva, 1988. március 3.

Gépelt eredeti. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, XIX–J–1–j KÜM TÜK 1988, 96. doboz, 001457/1988. sz.

Moszkva                                            Rejtjeltávirat                                      Szigorúan titkos!

Érkezett: 88. 03. 03. 14.10

Készítette: KI

Az NDK nagykövetség első beosztottja Azerbajdzsánban járt szakértőiktől úgy tudja, hogy Szumgajt városában súlyos összecsapás történt a nacionalista tüntető tömeg és a páncélos járművekkel támogatott belső karhatalmi alakulatok között, melynek halálos áldozatai is voltak.

A jereváni megmozdulásokkal ellentétben, melyek szervezetten, rendben, békésen zajlottak le, a felvonulók Gorbacsovot és a peresztrojkát éltető plakátokat vittek, a szumgajti tömeg kezdettől fogva ellenségesen viselkedett és szinte kiprovokálta a rendfenntartó erők határozott beavatkozását. Vannak olyan vélemények, hogy az azerbajdzsáni erőszakos tüntetés az iráni fundamentalista befolyás megnyilvánulása.

Az NDK diplomata szerint egy olyan paradox helyzet állt elő, hogy az események miatt a központi pártvezetés kénytelen a jelenlegi örmény vezetésre támaszkodni, pedig nagyon elégedetlenek, főleg Demircsjan köztársasági első titkár tevékenységével, akit nem tartanak a peresztrojka támogatójának.

 

Lássa: Kiss J. elvtárs                                                                                                                                                                                                                                                   Rajnai Sándor

 

Szumgait 1

Szumgait 2

 

 

Közzéteszi: Seres Attila

 

Kép forrása: 24kanal