Károlyi Mihály korábbi államfővel szemben a Horthy-korszakban számos büntetőeljárás indult: 1919 és 1939 között összesen tizenegy alkalommal folytattak vizsgálatot vele szemben, melyből az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. évi III. törvény (rendtörvény, Átv.) 7. §-a szerinti nemzetrágalmazás megalapozott gyanúja miatt hat alkalommal rendelt el nyomozást az illetékes hatóság. Ezen eseteket megvizsgálva négy alkalommal állapította meg a budapesti királyi törvényszék első fokon a bűnösséget, míg a másik két feltételezett bűntett nem jutott el a bírósági szakig.

Ezen büntetőeljárások lefolytatása előtt a budapesti törvényszék számára problémaként merült fel a joghatóság kérdése tekintettel arra, hogy a volt köztársasági elnök ezeket a feltételezett bűncselekményeket külföldön követte el. E dilemma megoldására egyrészt a Csemegi-kódex 7. §-a szolgáltatott jogalapot, melynek rendelkezését a rendtörvény hatályba lépését követően az ott meghatározott törvényi tényállásokra is kiterjesztették, lehetővé téve ezzel a külföldön elkövetett politikai deliktumokkal szembeni fellépést. A másik jogszabályhely, ami a hatóságok eljárását lehetővé tette, az Átv. 12. §-a, mely szerint a terhelt távollétében is sor kerülhetett a vádemelésre, valamint az ítélethozatalra. Így a magyar igazságszolgáltatás számára nem okozott problémát, hogy Károlyi Mihály a két világháború között folyamatosan külföldön tartózkodott. A következőkben két büntetőeljárás ismertetéséről lesz szó.

 

1. Károlyi és a népszövetségi kölcsön

A budapesti királyi ügyészség a 109.719/1924. számú vádiratában Károlyi Mihályt az Átv. 7. § (2) bek. szerinti magyar nemzet és magyar állam megbecsülése ellen elkövetett bűntettel vádolta meg a következő történeti tényállás miatt: a volt köztársasági elnök 1924. február 28-án részt vett az angol Fábiánus Társaság (Fabian Society) szocialista mozgalom által megrendezett előadássorozaton, amely a Europe in Revolution címet viselte, és a békediktátumok nyomán létrejött új nemzetállamok gazdasági, szociális, nemzetiségi és politikai kérdéseivel foglalkozott. A gyanúsított a fenti eseményen előadóként felszólalt, azonban a helyszínen lévő magyar kir. követ sajtóelőadója azzal az indokolással látta el a jelentését, hogy a konferencia témájaként megjelölt vezérfonállal egyáltalán nem foglalkozott, fő mondanivalója inkább arra terjedt ki, hogy elnyerje a korábbi antant hatalmak támogatását, és az ő segítségükkel újra átvegye Magyarország irányítását, ahogyan ezt a népköztársaság időszaka alatt már korábban megtette. Cselekménye bűntetté minősítésének alátámasztásaként a magyar államról kijelentett valótlan tényállásait jelölték meg, amely az ügyészség megállapítása szerint alkalmas volt arra, hogy az ország megbecsülését és hitelét a külföldi országok előtt jelentősen lerontsa.

Előadásában először az 1922-ben módosított választójogi szabályozást emelte ki, ami véleménye szerint csak illúzió maradt ,,az ébredő magyarok terrorjának” köszönhetően. Állítását feltehetően a 2200/1922. számú ME. rendeletre, közismert nevén a Lex-Bethlenre alapozta, amellyel a miniszterelnök rendeleti úton módosította a voksolás szabályait, a nyílt szavazás intézményét vezetve be az ország jelentős részén. A korábbi köztársasági elnök e jogszabályra hivatkozva úgy állította be Magyarországot, mint ahol a fehérterror tombol, sokkal nagyobb károkat okozva a lakosságnak, mint az 1919-es Tanácsköztársaság hónapjai. A választójoggal összefüggésben azt is kifejtette, hogy az 1922-es választásokon a Magyar Szociáldemokrata Párt egyáltalán nem vehetett részt, holott köztudomású volt az ún. Bethlen–Peyer paktum, amelynek következtében – a Budapesten és környékén garantált titkos szavazás alapján – a balközép párt képviselőket küldhetett a nemzetgyűlésbe.

Felszólalásának jelentős része a fent említett témán túl elsősorban annak bizonyítására irányult, hogy ,,Magyarországon soha nem volt parlamentarizmus”, valamint az ország ideiglenes államfője egy diktátor, aki nem teljesítette a Sir Roger Clerk brit diplomatával kötött megállapodást, mely szerint – Károlyi szavait alapul véve – a törvények betartása és a demokratikus intézmények megalakítása az új magyar kormány elismerésének előfeltétele. Ezen okfejtését azonban a korszak neves alkotmányjogászai több alkalommal is megcáfolták, bizonyítva a hatalommegosztás tanának érvényesülését a hatalmi ágak között, valamint, hogy Magyarország az 1920-as restaurációt követően államformáját tekintve az alkotmányos monarchiát állította vissza.

Előadásának zárásaként a gyanúsított felfedte valós szándékát közönsége előtt: felhívást intézett a külföldi politikusok felé, hogy ne adjanak anyagi támogatást a magyar kormánynak, mert az ebben a formában ,,beszennyeződne.” Ezzel ellentétben megfogalmazta abbéli óhaját is, hogy ezekkel a pénzeszközökkel inkább az ő politikai tevékenységét segítsék,  mivel a magyar társadalom jelentős része a nyugat-európai berendezkedést tekinti követendő példának. Így összességében megállapítható a korábbi államfőnek az 1924-ben Magyarország számára folyósított népszövetségi kölcsön megbuktatására irányuló szándéka, ezzel az állam világháború utáni gazdasági, szociális és infrastrukturális újjáépítését célzó törekvéseinek meggátolása, miközben ebből a támogatásból egy külföldi székhelyű magyar politikai mozgalmat akart létrehozni a magyar belpolitikába való visszatérésének reményében.

Ezen információk birtokában Strache Gusztáv főügyész a vádirat indokolásában megállapította a tényállásszerűség fennállását, mert Károlyi előadásával ,,ellenséges propagandát” valósított meg a magyar nemzettel szemben, hiszen kifejezésre juttatta azon hamis kijelentéseken alapuló álláspontját, mely szerint a Magyarországon kialakult államberendezkedés veszélyt jelent egész Európára nézve. Ezért azt külföldi támogatással meg kell dönteni, melynek egyik módja a népszövetségi kölcsön bojkottálása. Meghatározták továbbá a büntetőeljárás lefolytatásához szükséges törvényi kritériumokat: az Átv. 12. §-sa a jogtárgy fokozott védelmére való tekintettel lehetőséget biztosított a terhelt távollétében a főtárgyalás lefolytatására és az ítélet meghozatalára. E jogszabályhely, valamint a bűnvádi perrendtartás 470. §-a szerint ezt követően az ügyészség indítványozta a nyomozólevél kibocsátását, mivel a terhelt külföldön, ismeretlen helyen tartózkodott, feltehetően azért, hogy kivonja magát a büntetőeljárás alól. Ezt követően 1927-ben hirdetmény útján – eredménytelenül – idézték meg Károlyit.

Tekintettel arra, hogy 1931-ig nem történt releváns előrelépés a hatóságok részéről, a törvényszék az eljárást megszüntető végzést bocsátott ki. Ennek rendelkezése szerint az eljárás kizárólag a terhelt előállítását követően indítható el újra a Bp. 472. § (4) bek. alapján, ugyanis az indokolás szerint a nyomozólevél kibocsátása nem vezetett eredményre, a nyomozást pedig már lezárták. Az eljárás hivatalosan azonban csak jóval később, 1941-ben szűnt meg, amikor Baróthy Pál a kir. ügyészség elnöke a Csemegi-kódex 108. §-ában meghatározott elévülési idő lejártára hivatkozva indítványozta a nyomozólevél visszavonását.

 

2. Tiétek a föld!

A Kommunisták Magyarországi Pártjának Külföldi Bizottsága 1927-ben felkérte a volt köztársasági elnököt egy brosúra megírására, amivel a bolsevik ideológiát szándékoztak népszerűsíteni a magyar parasztság körében. A megrendelésre készült röpirat 1931-ben jelent meg Tiétek a föld! címmel. A tárgyalt témák között a terhelt érintette a gazdasági világválság problémáit, melyre álláspontja szerint a Szovjetunió ,,sikeres” gazdaságpolitikája lehet a megoldás, emellett foglalkozott a trianoni békével és az ,,elnyomó” Horthy-rendszerrel, amellyel szemben csak a kommunisták hirdettek forradalmat.

Tekintettel e brosúra nagyszámú magyarországi terjesztésére, az ügyészség ismét indítvánnyal élt a vádtanács felé a körözés elrendelésének tárgyában nemzetrágalmazás és államfelforgatásra való izgatás halmazatban történő elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Baróthy Pál indokolása szerint azért valósított meg a volt államfő egy cselekményével két deliktumot, mert műve egyrészt a Magyarországon valóban szükséges földreform kérdéséről való állásfoglalása mellett kizárólag a kommunista ideológia által felvázolt módszereket mutatta be, mint válságkezelési stratégiát. További véleménye szerint a valódi demokrácia alapja a kollektivizálás a gazdasági és az ipari szektorokban, ugyanis ez az egyetlen módja a világháború elkerülésének, hiszen a kapitalista alapokon nyugvó verseny kiiktatásával az országok kormányai nem fognak egymással tovább rivalizálni.

A magyarországi viszonyokra kitérve Károlyi azzal kezdte –  a nemzetrágalmazás törvényi tényállását megvalósító – eszmefuttatását, hogy a Bethlen–Peyer paktum hatására bekövetkezett balközép konszolidációja miatt csak a kommunisták állnak a proletárok élén. Ezt követően az ebben a tárgykörben tett megállapításai is minden komolyabb alapot nélkülöztek. Véleménye szerint a Bethlen-féle gazdaságpolitikai tönkretette a gazdálkodó társadalmi réteget, így azok napi szintű megélhetése teljesen ellehetetlenült: „[…] minden fillér, amit ennek a mai kormánynak beszolgáltatnak, a dolgozók elnyomását, kirablását hosszabbítja meg. Minden megtagadott adópengő egy-egy koporsószeg, amit ennek a népgyilkos rendszernek a koporsójába verünk.”

A többi büntetőeljáráshoz hasonlóan ebben az esetben is indítványozta az ügyészség az tárgyalás megtartását az Átv. 12. §-sa alapján, ugyanis az 58.422/ k.ü.1935-ös számú vádiratban foglaltak szerint a bűnösség megállapítása azért volt indokolt, mert a feltételezett elkövető hitet tett a Szovjetunióban bevezetett gazdasági rendszer és diktatórikus államberendezkedés mellett, Magyarországra nézve pedig valótlan kijelentéseivel olyan benyomást keltett, mintha a dolgozók felett lévő ,,kizsákmányoló” osztály minden előnytől megfosztaná a dolgozókat.

A tárgyalásra hirdetményi úton idézték meg a gyanúsítottat, aki azonban távol maradt. A nyilvánosság kizárásával került sor a büntetőeljárás e szakaszának lefolytatására, melynek eredményeképpen Károlyi Mihály felelősségét megállapítva a büntetés mellőzésével a bűnügyi költségek megtérítésére kötelezték az elítéltet, a Te. 117. §-a alapján pedig elrendelték a kriminalizált sajtótermék elkobzását. Az ítélet indokolása szerint az elmarasztaló döntés meghozatalára azért került sor, mert a tettes a magyar állapotokat ferdítve és egyoldalúan mutatta be a fennálló alkotmányos rendszer elleni gyűlöletkeltés érdekében. Így a röpirat hatására esetlegesen kialakuló ellenséges közhangulat jelentősen elősegítené a proletárdiktatúra ismételt bevezetését. E túlzó kijelentések mellett rosszhiszemű valótlan tényállások is megjelentek, melynek nyomán látható az egyenes szándék megvalósulása a nemzetrágalmazás deliktumának végrehajtása során.

 

Kupiné Drócsa Izabella

 

Kép forrása: europecentenary.eu